LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság tagjaként immár harmadszor a családjogi könyv eszmeiségével kívánok foglalkozni. Az igazságügy-miniszter úr szerint - aki a tudós jogásztársadalmat hatalmas egójával megáldva sutba dobta - ez a polgári törvénykönyv a rendszerváltozás megkoronázása lesz, vagyis az újra megtalált polgári demokrácia, a miniszterelnök által nagy előszeretettel Harmadik Köztársaságnak nevezett államforma, a polgári berendezkedés csúcsa lesz. Kétségeim vannak efelől.
Kerestem egy idevágó demokráciameghatározást, nem mentem el egészen Szent Pálig, ahogyan azt Szép Béla képviselőtársam tette, akkor még nem volt demokrácia, Chestertonnál találtam egyet:
“A demokrácia első tétele így szól: az emberekben azok a lényeges dolgok, amelyek minden emberrel közösek, és nem azok, amelyek egymástól megkülönböztetik őket. A második tétel pedig mindössze ennyi: a politikai ösztön vagy szenvedély egyike azoknak a dolgoknak, melyek minden emberben közösek. Szerelembe esni poétikusabb dolog, mint beleszédülni a költészetbe. A demokrácia azt állítja, hogy a kormányzás olyan, mint a szerelem, és nem olyan, mint a versírás. Nem hasonlítható a templomi orgonáláshoz, sem pedig ahhoz, hogy az ember vellumra festeget, felfedezi az Északi-sarkot (álnok egy szokás), hurokrepülést végez, vagy Királyi Csillagászként szorgoskodik, és a többi. Senkitől sem kívánjuk, hogy efféle dolgokat csináljon, hacsak nem csinálja jól. Ezzel szemben a demokrácia olyasféle dolog, mint mikor valaki saját szerelmes levelét írja, vagy kifújja az orrát. Elvárjuk az emberektől, hogy mindezzel foglalkozzanak, még akkor is, ha a dolgot rosszul csinálják. Nem azt vitatom most, hogy bármelyik állítás igaz; tudom, hogy vannak modern emberek, akik azt követelik, hogy tudósok válasszanak ki számukra feleséget, és meglehet, nemsokára azt követelik majd, hogy dada fújja ki az orrukat. Azt állítom csupán, hogy az emberiség elismeri ezeket az egyetemes emberi funkciókat, és a demokrácia a kormányzást is ezek közé sorolja. Röviden szólva, a demokrácia hitvallása a következő: a legszörnyűségesebben életbevágó dolgokat rá kell bízni magukra a legközönségesebb emberekre - a nemek párosodását, az ifjúság fölnevelését, az állam törvényeit. Ez a demokrácia; és én mindig hittem benne” - mondja Chesterton.
Két dolgot emelek ki ebből az idézetből: az emberekben azok a lényeges dolgok, amelyek minden emberben közösek, és nem azok, amelyek egymástól megkülönböztetik őket. Ez a törvénytervezet ezzel szemben a különösre helyezi a hangsúlyt, sőt, azt emeli az általános szintjére, a közös dolgokat, a mi közös dolgainkat - a házasságot és családot pedig - marginalizálja, sőt, egy-egy vonatkozásban nevetségessé is teszi. Ugyanerről szól Chesterton demokráciadefiníciója, az nevezetesen, hogy a legszörnyűségesebben életbevágó dolgokat rá kell bízni magukra a legközönségesebb emberekre, még egyszer mondom, a nemek párosodását, az ifjúság felnevelését és az állam törvényeit; így, együtt ezt a hármat.
Önök ezzel szemben - idézőjelbe téve - elbonyolítják, igyekszem minél finomabban fogalmazni, a legszörnyűségesebben életbevágó dolgokat, és ami még fájdalmasabb, nem hisznek a legközönségesebb emberekben, vagyis bennünk, akik a nemek párosodását, az ifjúság fölnevelését, az állam törvényeit valóban életbevágó dolognak tartjuk. Mert hiszen miről is kellene szóljon a polgári törvénykönyv családjogi könyve, ha nem ezekről?
A legközönségesebb emberek számára, mint amilyennek magamat is gondolom, önök elrettentésül egy ilyen passzust fogalmaznak meg, ami sem nem életbevágó, sem nem a legközönségesebb emberekről szól. Ez a 3:21. § (4) bekezdés: “Ha a házasság az egyik házastárs nemének megváltoztatása miatt szűnik meg, azonban a házasság megszűnése után a korábbi házastársak kilencven napon belül bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítenek, és jogszabály valamely jogot vagy kötelezettséget a házasság vagy a bejegyzett élettársi kapcsolat meghatározott időtartamához kapcsol, abban az esetben a jog vagy kötelezettség fennállása szempontjából a házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat időtartamát együttesen kell figyelembe venni.”
Ez az ember, akiről ez a passzus szól, nem a királyi csillagász vagy az Északi-sark felfedezője, csak egy modern, identitását veszített ember, aki ugyebár 18 évesen fogja majd eldönteni, hogy fiú lesz vagy leány, vagy netán később, bár hurokrepülést talán végez. Úgy gondolom, hogy akik így élnek, ilyen identitásválságban szenvednek, azok majd megoldják a problémájukat saját maguk, lesz akkora médiahírverésük, ők lesznek az ügyeletes celebek. Nem kell ezt törvénybe iktatni, erre különleges és nyakatekert jogszabályt hozni. Majd ha ez tömegesen előfordul, akkor kell foglalkozni vele. Reméljük mindenesetre, hogy nem lesz kötelező.
Még mindig úgy gondolom, hogy a polgári lét, amiről ennek a törvénynek a családjogi fejezetben szólnia kellene, ad elég jogalkotási feladatot, és ha az előzőekben példaként bemutatott és ehhez hasonló dolgokra ennyi energiát fektettek, ennyi jogalkotási innovációs eszközt dobnak be, akkor önök kötelesek ennél sokkal nagyobb energiát fordítani a normális emberi együttlét, a házasság és a családi élet legfontosabb tényeinek, összefüggéseinek, mozgásformáinak jogi leképezésére, vagy elvárnánk azt, hogy legalább azon bevált és értelmes jogi eszközöket ne hajítsák ki az ablakon, amelyek ebben az értékválsággal és erkölcsi relativizmussal sújtott társadalomban jelentős értékőrző szerepet kellene játsszanak.
Néhány dolgot sorolok föl, a teljesség igénye nélkül:
Jegyesség esetében a 30 napos várakozási idő kimaradt. Hölgyeim és Uraim! Ennek jelentése van, ez nem valamiféle kitolás, amit gyorsan át kéne lépni és elhanyagolni. Az egésznek a méltóságát, az értékét fejezi ki. A kötődés időszakának a kegyelmi idejéről szól, annak az első szeretetnek az idejéről, amelyre támaszkodni lehet az egymásban való szükségszerű és biztosan bekövetkező csalódások idején.
Hűség. Miért maradt ki még a szó is, ami jogkeletkeztető, jogértelmező elem és a társadalom talán legfontosabb összekötő habarcsa? Szerintem újra meg újra el kell tudni mondani a mai szülők gyermekeinek József Attila gyönyörű sorait: “Anyám szájából édes volt az étel,/Apám szájából szép volt az igaz./Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.” Nem azért hallják-e a gyerekek a hűség szót csak a kutyákkal kapcsolatban, mert senki sincs, aki a hűséget eléjük ölelje? Nade, ha már a szót is kidobjuk a polgárságról, az értékőrző, értékteremtő emberről szóló törvény tervezetéből, mi marad akkor? Talán még a kutyák sem.
A házasság és család életciklusait kellene végigjárni a polgári törvénykönyvnek, de szép is lenne, ha ez így történne. Talán nem a válásnak kellene a második címnek lenni, hanem a házassággal kapcsolatos jogoknak, a házastársak személyi viszonyainak. Ez is egy értékálló, értékteremtő üzenet volna. Utána következzen talán a válás. Nem vigasztal engem az, hogy a Vékás-féle javaslatban is így van ez. Vékás professzor úr nem azt mondta, hogy ez így, ahogyan van, tökéletesen behelyettesíthető egy módosító törvényjavaslatba, hanem azt mondta, hogy vitatkozzunk rajta. Ez a vita az, ami elmaradt.
A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló rész aggályos, többen jegyezték ezt meg, alkotmánybírósági döntésre vár, ami ezt a törvényi részt alapjaiban rendíti meg. Ez valójában az egyneműek házasságáról szól, ezt csempészi be ez a törvénytervezet vagy ez a szakasz. Számos, már meghozott alkotmánybírósági döntés alapján mondjuk azt, hogy ez a rész aggályos, az élettársi kapcsolatot és a bejegyzett élettársi kapcsolatot nem lehet minden tekintetben egyenjogúsítani a házassági kötelékkel. A futó együttélésben élők és a nem tartós, hanem alkalmi együttélésben élők sem várják ezt el szerintünk, mert ők pontosan tudják azt, hogy mit és miért tesznek, az ő értékválasztásuk is tudatos.
(13.40)
Ha a különöst akarjuk mindenáron törvénybe iktatni, tudok én további rengeteg különbözőséget, különösséget mondani. Létezik például a látogató kapcsolat, már saját terminus technicusa is van ennek a kapcsolattípusnak. Ez azokról szól, akik teljesen külön laknak-élnek, csak időnként találkoznak egymással, mondván, hogy így a kapcsolatuknak csak ünnepnapjaik lesznek. Erről miért nincsen passzusuk? Ez is egyre gyakoribb. Nade fölteszem a kérdést: mindent le kell képezni a törvényhozónak? Vagy itt a társadalmi érték, hogy ne mondjam, hasznosság, a társadalom fenntarthatósága is alapvető szempont kéne legyen netán? Úgy gondolom, hogy igen, feltétlenül. Már csak azért is, mert a házasságban élők több gyermeket vállalnak, mint az élettársi kapcsolatban vagy egyedül élők. Másfelől például azért is, mert figyelemre méltó és növekvő különbségek vannak a házas és a nem házas népesség halandóságában. Egyes életkorokban és különösen a férfiak körében több mint háromszor - ismétlem, több mint háromszor - akkora a nem házas népesség mortalitása, mint a házasoké. Az elemzés sokszorosan tovább folytatható, a törvény hátterében ezt is el kell helyezni, és a vizsgálatunkban ezt is el kell mondani. A házasság és a család védelme a társadalom védelméről szól, és nem valami XIX. századi biedermeier, habos-csipkés, szentimentális álomvilágról. Ezt hiányolom a törvényből, a magyar polgári társadalom védelmét és jogos önvédelmét.
Miért kell nekünk teljes összhangban az alkotmánnyal, fokozottan védeni a házasságot és az arra épített stabil családot, amelyben a kapcsolat nagy biztonságot nyújt gyereknek, idősnek egyaránt? Azért, merthogy egy törvénynek célja is van, értékorientációja is van, legalábbis kellene hogy legyen, hát ezért. Mindezért nem tudjuk elfogadni az előttünk fekvő polgári törvénykönyv tervezetét, mert ebben a formájában nem javítható, ami javításokat vagy amilyen módosító indítványokat teszünk, azt demonstratív módon tesszük. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
