MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Sokáig azt hittem, hogy a Code Napoléont alattvalói hűségből, nyalizásból vagy pedig az uralkodó iránti tiszteletből nevezték el Code Napoléonnak, azonban, amikor kicsit utánaolvastam, akkor kiderült, hogy az első konzul bizony rendszeresen részt vett a konvent illetékes bizottságának az ülésén, irányította a kódex kialakulását, és nagyon sok innovatív észrevétele is volt.
Azért jutott eszembe ez, mert körülnéztem itt a padsorokban, hogy ezen nagyon fontos kódex véglegesítése során nem látom itt nagy jogászainkat, nem látom itt a Bibó István Szakkollégium egykori kitűnő növendékeit és oktatóit - magunk is jártunk oda előadásokat tartani -, nem látjuk itt őket. Jó lenne, ha ez a magyar jogásztársadalomnak egy sokkal közösebb ügye lenne.
(A jegyzői széket Szűcs Lajos foglalja el.)
Ami szerény kis konkrét dologban felszólalok, az az élettársi kapcsolattal függ össze. A nézeteimet előadtam már frakcióm ülésén, amelyen ott volt az akkori igazságügy-miniszter is, és azt mondtam, hogy tulajdonképpen egy nagyon általános igényről van szó, amit kisajátítottak egy bizonyos keskeny célra, és így kívánnak lemerevíteni. De most nem akarok rébuszokban beszélni. Az élettársi közösség, a közös háztartás vezetése, az életközösség létrehozása, a közös életvitel nem kizárólag szexuális alapon történhet, hanem egy általános igény van erre, hogy emberek együtt élhessenek, anélkül, hogy a társadalom beleavatkozna és belekíváncsiskodna, hogy miért élnek együtt.
Hányszor van az, hogy egy felvidéki távoli rokon és az itt élő unokatestvére együtt laknak, együtt élnek, együtt kísérik egymást a halálba, közös háztartást vezetnek, és mindazokat az apró szokványokat, jogokat gyakorolják, amelyeket például egy házastárs is gyakorol, amikor bemegy a kórházba a házastársa ügyében, vagy hazaviszi a ruháit vagy a leleteit és így tovább. Szóval, az életnek számtalan olyan apró dolga van, amely éppen a közös háztartáshoz kötődik. De a törvényeink sora is foglalkozik ezzel, hiszen nekünk, képviselőknek is a vagyonbevalláskor mellékelnünk kell a velünk együtt élő személyek vagyonnyilatkozatát.
Tehát van egy rendkívül általános igény arra, hogy együtt élő embereknek vagy pároknak, ketten együtt élőknek, de akár több együtt élő embernek meglegyen a jogi biztonságuk anélkül, hogy ügyvédekkel felszerelkezve millió papírt gyártanának, hiszen a bejegyzett élettársi kapcsolat is megvalósítható úgy, hogy millió papírt gyártunk, és le lehet biztosítani. Vagy két ember együtt lakik egy albérletben vagy házban, akkor ugyanúgy le lehet biztosítani. De azért vannak a jogintézmények, hogy a társadalomban gyakrabban előforduló igényeket standardizálják, és egy keretet biztosítsanak.
Miért mondom el mindezt? Én ezt akkor mondtam el, amikor a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényről vitatkoztunk, és az akkori igazságügy-miniszter is részt vett ezen, s én úgy gondoltam, hogy tulajdonképpen van egy komoly alkotmányos aggály az eredeti javaslattal, amit megszavazott a tisztelt Ház, és ami most alkotmányossági kontrollon van, az, hogy szemben áll azzal az alkotmányos alapjoggal, hogy senkitől sem lehet megkövetelni, hogy a szexuális identitását fölfedje. Megteheti, tüntethet a meleg büszkeség napján vagy egyébként, szíve joga, ez alapvető joga, de senki sem kötelezhető arra, hogy egy jogintézményt igénybe vegyen azért, hogy ezt felfedje.
Mi közünk hozzá? Együtt élnek, vigyáznak egymásra, kórházban meglátogatják egymást. Ez az élet, így élnek. Miért kell tudnunk, hogy mi történik a paplan alatt? Miért kell kényszeríteni? Vannak olyan egyneműek, akik büszkélkednek; büszkélkedjenek, az ő dolguk. De vannak olyanok, akik élnének az alkotmány védelmének a jogával. Ők nem tudnak bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíteni. Ha azonban egy általános jogintézmény lenne, hogy kettő vagy több ember életközösségben él, és valami más nevet kéne adni neki, mint az élettársi kapcsolat, akkor a társadalom ezt tudomásul venné, és nem lenne ez egyúttal jelzője annak, hogy kinek milyen a szexuális irányultsága.
Szóval, úgy gondolom, hogy itt egy nagyon innovatív gondolat mellett ment el az Igazságügyi Minisztérium, és úgy gondolom, talán nincs még késő, hogy ezt fölvessem. Ezzel az igénnyel hosszú életem során számtalanszor találkoztam, amikor kisemmiztek embereket, amikor távoli idegen rokonok megjelentek az évtizedekig együtt élő hátramaradottnál, és kifosztották mindenből vagy megsértették és így tovább.
Tehát indokolt lenne ennek a szabályozása; de általánosságban szabályozva, és nem kellene akkor semmiféle párhuzamot vonni sem a házassággal, sem a különneműek vagy egyneműek együttélésével. Kinek-kinek alkotmányos joga, ha nem követ el bűncselekményeket, hogy hogy éli az életét, és az otthon falai között milyen módon éli a hétköznapi életét.
Ennyit szerettem volna mondani. (Dr. Salamon László és Pettkó András tapsol.)
