DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenekelőtt szeretném örömömet kifejezni Orosz Sándor képviselőtársam felszólalása okán, mert valóban én is azt gondolom, ezt már az előbbi egyik kétperces felszólalásomban megemlítettem, hogy nem szabad az egyoldalúság hibájába esnünk. Kétségtelenül a családjogi kérdések rendkívül fontosak. Tulajdonképpen az történik, hogy a korábban önálló családjogi szabályozás, a családjogi törvény más szabályrendszerrel beépül a polgári törvénykönyvbe. De ez a törvény ezen kívül még nagyon sok fontos részről szól, és amikor Orosz Sándor képviselőtársam erre áttért, ezt a gondolatomat fogadta el. Nyilván tőlem függetlenül is így gondolta, ennek örülök.
Most is azért kértem szót, mert úgy gondolom, hogy bár arra egy évig tartó, hetenként tartandó általános vita sem lenne alkalmas, hogy a törvényjavaslat összes problematikus pontját részletesen megtárgyaljuk, de úgy gondolom, hogy legalább reprezentatív jelleggel fontos és szükséges néhány olyan polgári jogi intézményről szólni, amiről eddig egyáltalán nem esett szó, vagy csak kevés szó esett. Hangsúlyozom, hogy a teljesség igényével ezeket a kérdéseket nem lehet áttekinteni. Azért is az a végső konklúziónk, hogy valahol másutt kellene azt a tízéves munkát befejezni, ami végül is az ismert okoknál fogva elmaradt.
Nos, először az egyesületi jogról beszélnék, amit a múlt héten egy kétperces észrevételben érintettem. A törvényjavaslat egyáltalán nem tartalmaz szabályt az egyesületi jogról, a szakértői javaslat, az úgynevezett ellen-Ptk. pedig részletes szabályokat foglal magába. A helyzet az, és itt Orosz képviselő úrral vitatkoznom kell, hogy az egyesületi jog a polgári jognak integráns része. Körülbelül olyan, mint a büntetőjogban a szabadságvesztés büntetése, a szabadság elvonása; azt nem lehet más jogágba belehelyezni. Viszont, és itt nem véletlenül ezt a példát választottam, a múlt héten más példát is mondtam, a jogi szabályozás természete lehetővé teszi egyes jogintézmények két jogág általi szabályozását. Vagy inkább úgy fogalmazom, hogy bizonyos szabályok tekinthetők egyszerre két jogágba tartozó szabályozásnak is.
A büntetőjogról beszéltem. Kérem szépen, büntetőjogi kérdéseket az alkotmányjog is szabályoz, amikor az emberi szabadságról szóló alapjog kapcsán kimondja azt, hogy az emberi szabadságot, az ember szabadságát elvonni csak törvényes eljárás keretében meghozott törvényes bírói ítélet alapján lehet, illetve a habeas corpus jogintézményének alkalmazásával szabályozza azt is az alkotmány, hogy egy bűncselekménnyel gyanúsított személy szabadlábon való védekezésének vagy előzetes fogva tartásának mik az alkotmányos feltételei.
(19.20)
Itt tehát, ebben a példában arról van szó, hogy mondjuk, a szabadságelvonás bár karakteresen büntetőjogi kérdés, lám, vannak alkotmányjogi vonatkozásai a szabadságelvonás problémájának, amit az alkotmányjognak kell szabályoznia. Természetesen az, hogy ezeket a kérdéseket az alkotmányjog szabályozza, nem teszi lehetővé, még kevésbé indokolttá, hogy azt mondjuk, hogy az egész szabadságelvonás intézményét vegyük ki a büntetőjogból, vegyük ki a büntető törvénykönyvből, és bízzuk az alkotmányra.
Múlt héten egy másik példát mondtam: a tulajdon kettős fogalma. Ahogy az egyetemen is erről beszélünk, a tulajdonnak van egy alkotmányjogi és van egy polgári jogi fogalma. Mi a tulajdon polgári jogi fogalma? Elnézést, hogy erre visszatérek, de a kétpercesben ezt nem tudtam részletesen kibontani. A tulajdonjog polgári jogi fogalma az a klasszikus négy elem, hogy a tulajdon birtoklást, használatot, hasznok szedését és rendelkezési jogot jelent. A polgári jogász számára ez a tulajdonjog.
Mi az alkotmányjogász számára a tulajdonjog? Az alkotmányjogász számára a tulajdonjog azt jelenti, hogy egy olyan emberi alapjogról van szó, amely mindenkit meg kell hogy illessen, mindenki számára biztosítani kell a tulajdonlás jogát, amely nem vehető el, csak közérdekből - úgy elvehető -, kivételesen, azonnali, teljes és feltétlen kártalanítás mellett. S végül van még egy alkotmányjogi vonatkozása a tulajdonjognak: a tulajdonjog szociális funkciója, amelyből a jogelmélet többek között az adóztatás jogi lehetőségét, a vagyonra vonatkoztatott közteherviselés lehetőségét is kifejti. Vagyis, képviselő úr, íme egy másik jogintézmény, amelynek bizonyos alapjai megjelennek az alkotmányban, a részletes szabályokat pedig egy más jogág, a polgári jog szabályozza.
No, az egyesületi jog is ilyen. Az egyesületi jog nem vehető ki a polgári törvénykönyvből. Mindazonáltal nekem az az álláspontom az előbb elmondottak analógiájaként, hogy az egyesületi jog, pontosabban az állampolgárok egyesülési joga egy olyan alapjog, amely az alkotmányjog világába is beletartozik, vagyis indokolt és szükséges a kétharmados törvény megtartása is. Vagyis az a szabály, hogy egy olyan alapjogról van szó, amely mindenkit meg kell hogy illessen, annak a cizellálása, hogy mely egyesülési jogi formák köthetők esetleg csak állampolgársághoz - vannak ilyen szabályok -, a pártjog, a pártok működésére és gazdálkodására vonatkozó szabályok, az egyesületek fölötti törvényességi felügyelet gyakorlása, ezekkel a szervezetekkel szembeni állami föllépés, ezek legalábbis alapszabályaiban az alkotmányjog kérdéskörébe tartoznak, és ott is kell és lehet kétharmados törvénnyel szabályozni. De a további számtalan, nem alkotmányjogi, hanem polgári jogi vonatkozás szabályozását igenis a polgári törvénykönyvben kell megtenni. Nem hiányozhat már csak fogalmilag sem az egyesületekre vonatkozó szabályozás a polgári törvénykönyvből.
Egy másik kérdés, amiről szeretnék említést tenni - még a vita legelején az alkotmányügyi bizottság kisebbségi előadójaként szóba hoztam, de csak érinteni tudtam -, a naturalis obligatio kérdése, vagyis az a jogintézmény, ami arról szól, hogy bizonyos követelések bírósági úton nem érvényesíthetők. Római jogi eredetű intézményről van szó, amely szabályozás legalább kétezer éves. Nos, a mostani törvényjavaslat ezen a kétezer éves szabályozáson egy indokolatlan változtatást szeretne végrehajtani, ami, úgy gondoljuk, hogy nem szerencsés, és ellenezzük. Nevezetesen: ez a kétezer éves szabályozás és az erre épülő, ma még hatályos polgári törvénykönyv nem teszi bíróság előtt érvényesíthetővé a játékból, a fogadásból eredő követeléseket - van egy kivétel, ha a játékot vagy fogadást állami szervek bonyolítják le, vagy állami engedély alapján bonyolódik le -, és nem teszi lehetővé a kifejezetten játék vagy fogadás céljára ígért vagy adott kölcsönből eredő követeléseket. A kormány mostani javaslata ezt kihagyja. Teljesen indokolatlannak tartjuk, mert azt gondoljuk, hogy továbbra is helyes és indokolt jogi rendezés az, hogy játékszabályok elbírálása ne legyen a bíróságok feladata, és egyáltalán a játékszabályokból eredő követelések érvényesítéséhez az állam direkt jogsegélyt ne adjon.
Talán a vitában részt vevő, nem jogász képviselőtársak kedvéért el kell azt mondani, hogy a naturalis obligatio, vagyis a bírósági úton nem érvényesíthető követelés természetesen nem tiltja a játékból és fogadásból eredő követelés teljesítését, tehát aki eltarokkozza vagy elultizza a keresetét, ha egyébként, tegyük hozzá, a társadalmi konvenciónak, a társadalmi elvárásnak megfelelően a kártyaadósságát megfizeti, akkor azt már utóbb visszakövetelni nem lehet. Azonban kétezer éven át emiatt bírói jogsegélyt nem lehetett kérni, nem lehetett bírósághoz fordulni, hogy én egy ilyen kártyajátszma alapján nyertem egy meghatározott összeget, és nem akarja megadni a kártyapartner. Ezt nem lehetett eddig sem érvényesíteni, és úgy gondoljuk, hogy továbbra is biztosítani kell a régi, jó és bevált megoldást, hogy ezek a fajta követelések bírósági úton ne legyenek érvényesíthetők, az állam ne adjon jogsegélyt az ilyen természetű követelésekért, rendezze el ezt a társadalmi erkölcs. Nagyon jól tudjuk, hogy az eddigi jogi szabályozás szerint lehetett nem megadni ezeket a követeléseket; az egy más kérdés, hogy ezek után ki ült le az adott kártyaadóssal játszani, de ez nem szabad, hogy jogi kérdés legyen. Ez nagyon helyesen, mint eddig volt, társadalmi-morális kérdés.
Szeretnék még röviden kitérni - mert tényleg nem lehet még a kiválasztott témákat sem a teljesség igényével kifejteni - a nem tulajdonostól való szerzés kérdésére. A múlt héten megint egy kétperces erejéig - mert az egyik képviselőtársnőm félreértette a szakértői javaslatban foglaltakat - kitértem rá, de nem tudtam részletesen kifejteni, tehát szeretnék még a hátralévő időmben a nem tulajdonostól való szerzés, a nemo plus iuris szabályára kitérni. Itt tulajdonképpen a szakértői javaslat szemben áll a kormány mostani javaslatával. A Magyar Jogban megjelent Vékás-féle cikk is bírálja a kormány jelenlegi megoldását. Itt ugyan éppen egy viszonylag tartós, félig-meddig, mondhatnám, hagyományokkal bíró, bár nem a teljes körű római jogi hagyományokra értem, tehát nem kétezer éves hagyománnyal, de egy több évtizedes hagyománnyal rendelkező szabályozást kíván a törvényjavaslat fenntartani, és a szakértői javaslat ezt bírálva sugallja ennek megváltoztatása szükségességét.
Miről van szó? Arról van szó, hogy a jelenleg hatályos polgári törvénykönyv szerint a nem tulajdonostól a jóhiszemű vevő csak akkor szerez tulajdont, ha azt kereskedelmi forgalomban szerezte az eladótól. A kritika ezzel a megoldással szemben talán nem indokolatlanul az, hogy a jóhiszemű vevő nem kap teljes és indokolt védelmet, azaz az abból eredő kockázat, hogy nem tulajdonostól vesz, és ezért elveszti a megszerzett tulajdonát, nincs megfelelően méltányosan elosztva a tulajdonos és a vevő között. Tudniillik - és ezt olvashatjuk az említett Vékás-féle cikkben is - a vevő a mai viszonyok között nincsen abban a helyzetben, hogy a kereskedelmi forgalom valóságos fennálltát pontosan rekonstruálni tudja. Olyan utánajárási kötelezettséget ró ez a szabályozás a vevőre, ami vele szemben méltánytalan. Vizsgálni kéne azt, hogy a kereskedőnek van-e kereskedelmi engedélye; arra a termékre, amit ő éppen a kereskedelmi tevékenysége folytán továbbad, arra is van-e megfelelő engedélye, ami szinte lehetetlen, teljesíthetetlen kötelezettség.
(19.30)
S ha itt nem megfelelően jár el, nem tudja pontosan felderíteni a tényállást, kiteszi magát annak - jóhiszeműsége ellenére -, hogy pénzét is meg a megszerzett tulajdonát is elveszti.
Arról nem is beszélve, hogy a kereskedelmi forgalom fogalma, ami az '59-es polgári törvénykönyvben az államszocializmus viszonyai között világos fogalmat jelenthetett, állami és szövetkezeti intézményekben való vásárlást például, a mai viszonyok között nem is értelmezhető.
Nos, tehát fölvethető joggal az a kérdés, hogy máshogy kéne ezeket a kockázatokat teríteni - hogy így mondjam -, és biztosítani kéne, hogy a jóhiszemű vevő minden körülmények között szerezzen ingó vagyon esetében tulajdont az általa megvásárolt, megszerzett dolgokon. Vagyis a kockázat egy részét sokkal inkább a tulajdonosra kellene telepíteni, akinek módjában áll akár vagyonbiztosítással is védekezni attól, hogy tőle elorozott dolgok elvesztéséből (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) vagyoni kár érje. Köszönöm, elnök úr.
Sok nagyon érdekes kérdés van, szerencsére ennek most a végére értem, és így a hozzászólásomnak ezeket az elemeit lezárom. Köszönöm a figyelmüket.
