DR. VITÁNYI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. VITÁNYI ISTVÁN
DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Szíves elnézést kérek mindenkitől, akinek a drága idejét rabolom, de Dér Zsuzsanna képviselőtársam felolvasott egy passzust, ami a házasság felbontásával kapcsolatosan új szabályozás. Úgy gondolom, hogy én nem voltam világos, azért nem értettük meg egymást, és elbeszélünk egymás mellett.
Az a passzus, amit a képviselő asszony felolvasott, a gyakorlatban kivitelezhetetlen lesz. Ugyanis a bontóperben az egyik fél, aki indítja, mindenáron meg akar szabadulni a társától. A másik fél pedig azt szeretné, ha teljeskörűen rendeznék a viszonyaikat. Azzal, hogy kivesszük azt a vagyonmegosztási fegyvert, tulajdonképpen hatástalanítjuk.
Így tehát, hogy közös megegyezéssel úgy fognak elválni, hogy a vagyoni kérdésben nem fognak megegyezni, ilyen a gyakorlatban nem fog előfordulni, vagy csak nagyon kevés fog előfordulni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem