BORSOS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

BORSOS JÓZSEF
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, az ön minisztériumának a honlapján az elmúlt hét keddjén, azaz 21-én megjelent egy pályázati felhívás azoknak az idősotthonoknak, amelyeknek 2008 első negyedévében üres férőhelyeik voltak, abból a célból, hogy működésiköltség-kiegészítést kaphassanak.
Ellenzéki társaimmal többször interpelláció, kérdés formájában jeleztük önnek azt a problémát, hogy az úgynevezett négyórás vizsgálat bevezetése kicsit elhamarkodott, elkapkodott volt, s mivel nem álltak föl ezek a bizottságok, ezért az első negyedévben gyakorlatilag az idősotthonokba nem tudtak bekerülni az idős emberek. Ez egyrészt bizonytalanságot és nehézséget okozott azoknak az egyébként jogos ellátásra szoruló idős embereknek, akik nem tudtak bekerülni, és nehézséget okozott azoknak az intézményeknek, amelyek emiatt nem tudták azt a normatívát lehívni, amihez egyébként fenn kellett nekik tartani az egész rendszert, az egész otthont, az egész személyzetet, apparátust.
Amennyiben ez a pályázati felhívás abból a szándékból jelent meg, hogy reagál a minisztérium erre a problémára, akkor meg kell köszönnöm, hogy ezt elindították, de néhány dolog azért beárnyékolja ezt a jó szándékot. Egyrészt az, hogy a pályázati felhívás még 22-én, a négynapos ünnepet megelőző nap úgy szólt, hogy 27-e a beadási határidő. Aztán ugyanez a pályázati felhívás hétfőre, azaz mára módosult, hogy 3-a. Ugyanebben az időben az ESZA-nál 3-a volt a beadási határidő. A mai nap délelőttjére még nem volt fönt az az adatlap, ami a kizárólag internetes módon beadható pályázathoz kötelezően kitöltendő, hogy az érvényes legyen. Tehát ez egy nagyfokú bizonytalanságot keletkeztetett a pályázatokban. Így gondolták ezt a minisztérium részéről?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem