BENCSIK JÁNOS
BENCSIK JÁNOS
BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném megköszönni Velkey Gábor képviselőtársamnak azt a figyelmességét, amellyel igyekezett rendre utasítani, nagyon helyesen. Áttekintve az energetikai stratégiára vonatkozó parlamenti szavazás listáját, megállapítható, hogy túlnyomó részben igaza volt, bár nem teljes egészében, hiszen a Szabad Demokraták Szövetsége többségében nemmel szavazott a nemzeti energiapolitikára, ugyanakkor volt olyan képviselő a szabad demokraták soraiban is, aki támogatta a nemzeti energiastratégia elfogadását, mint ahogy az ellenzéki patkóban is volt néhány képviselő. Nézve a neveket, vélhetően az atomenergia-lobbihoz közel álló képviselők voltak azok, akik átsegítették a kormány energetikapolitikai koncepcióját, és ezáltal hozzásegítették ahhoz is, hogy az éghajlat-változási stratégiának nem ezt a kérdést érintő, de nagyon fontos részei lenullázásra kerüljenek.
Na, ennyi önkritika után a környezetvédelmi programnak én azzal a területével szeretnék foglalkozni, amely elsősorban nem a vidéket érinti. Nagyon helyes, itt sokat beszéltünk a vidék és az agrárium környezetpolitikai kérdéseiről, de keveset a városról, keveset a városi emberekről, a városi emberek hozzáállásáról, környezettudatosságáról. Ha megnézzük, akkor leszögezhetjük, hogy a vidéken élő emberek, nemcsak a mezőgazdaságból élők, hanem a vidéki rurális környezetben élő emberek, akik még a természeti környezettel napi szintű kapcsolatban vannak, sokkal tudatosabban, környezettudatosabban szervezik meg a saját és a közösségük életét.
A nagyobb bomlás a városi közösségekben tapasztalható. Éppen ezért kellett szomorúan megállapítanom azt, hogy a legnagyobb elmaradás a környezetvédelmi program tekintetében mind szakmailag, mind pedig pénzügyileg a környezettudatosság erősítésében volt tetten érhető, valamint a monitoringrendszer bővítésében és a kutatás-fejlesztés, az innováció finanszírozásában, feltételeinek javításában. Ez a kulcsa annak, hogy az elkövetkezendő nemzedék környezettudatossága eléri-e azt a szintet, hogy képes lesz majd befolyásolni a politikai döntéshozás hozzáállását is, amikor egy politikai döntéshozónak, döntéshozó testületnek nemcsak a különböző gazdasági, ágazati lobbicsoportoknak - lásd energetikai lobbi - az elvárásait kell majd figyelembe vennie környezetvédelmi, környezet-egészségügyi kérdések tárgyalásánál, hanem a közvetlen választóik érdekeit is, akik ez alapján fogják majd részben eldönteni azt, hogy kit tartanak alkalmasnak az adott közösség képviseletére.
Azt tapasztaltam, hogy a környezettudatosság elősegítésére biztosított költségvetési támogatások, források jól hasznosulnak, csak elégtelenek. Olyan programok indultak el országszerte, amelyekből nagyon sokat lehet tanulni, amelyeket lehetne rendszeresíteni, amelyeket kisebb költségvetési támogatással, általános jelleggel ki lehetne terjeszteni minden egyes oktatási intézményt megsegítendő megfelelő, kidolgozott oktatási segédanyagokkal. De ez nem így történik, mert úgy tűnik, hogy erre kevés figyelem és anyagi támogatás biztosítható.
Az éghajlat-változási stratégia végrehajthatóságát tekintve szólni kell az alkalmazkodás kérdéséről is. Az alkalmazkodás kötelezettségéről általában megfeledkeznek a képviselőtársak is, és megfeledkezik a Környezetvédelmi Minisztérium vagy éppen a kormány is. Ugyanakkor olyan gyorsan, olyan hektikusan alakul az éghajlatváltozás következtében az időjárásunk, amelyhez egyre nehezebben tudnak alkalmazkodni elsősorban a városi közösségek lakói. Nem véletlenül szorgalmazzuk, önkormányzatok, települések azt, hogy kerüljenek elfogadásra azok a lakosságot mozgósító riadótervek, amelyek a hőhullámok esetén, magas UV-sugárzás esetén vagy éppen az egyre jelentősebb mértékben városi közösségeket sújtó szmogterhelés esetében elrendelésre kerüljenek, olyan intézkedések, amelyek tudják védeni az adott lakosság egészségi állapotát, kitettségét, főleg a gyermekekét, illetve az idősebb emberekét.
Ehhez viszont egy nagyon jó monitoringrendszerre van szükség. Ez a monitoringrendszer hiányzik. Egyrészt kevés mérőállomás van országszerte, egy-egy városban mindösszességében egy vagy kettő; ezeknek a telepítése sem minden esetben volt körültekintő. Általában van kettő, de ha csak egy van, akkor azt az egyet biztosan a legérzékenyebb, környezetvédelmi szempontból a legérzékenyebb területre telepítették valamelyik főút mellé, és értelemszerűen az adott település legextrémebb környezetszennyezési mértékeit mutatja. Kellett volna egy átlagos településrészre telepíteni, egy kertvárosira és nem lakott területekre; mint ahogy háttérmérőpontokra, állomásokra is szükség lett volna, azokat is kellett volna telepíteni, ahhoz, hogy valós képet lehessen kialakítani, hogy valós kép és adatelemzés alapján lehessen a szükséges intézkedéseket, ha kell, akkor a riadókürtöket megfújni, és a lakosságot, mind az intézményeket, mind pedig a jogszabályok által erre feljogosított, illetve kötelezett szervezeteket, népegészségügyi szolgálatot, egészségügyi intézményeket ebben a kérdésben mozgósítani és segítségül hívni. De ha az információk nem megbízhatók, úgy nagyon nehéz bizalmi alapon, tisztességesen eljárni a polgároknak akár a szabad mozgása korlátozását illetően is, hiszen ilyenre is sor került már az elmúlt két esztendőben.
Kénytelenek voltunk megvizsgálni több település saját költségvetéséből azt, hogy a szmog kialakulásához vezető porszennyezés, illetve ózonszennyezés milyen eredetű, és miként lehetne azt csökkenteni. Itt futottunk bele azokba a problémákba, amelyeket említettem a monitoringrendszernél: a mérőállomások karbantartásának hiányában egyszerűen egyes mérőállomások megbízhatósága megkérdőjelezhető volt.
(15.40)
Ugyanis megrendeltük azokat a tanulmányokat, amelyek teljeskörűen föltárták a szennyezőforrásokat, összehasonlították a meglévő, mondjuk úgy, hogy az állami, kormányzati, környezetvédelmi szervezetek tulajdonában lévő mérőállomások adataival, és kiderült, hogy ezek a mérőállomások a folyamatos monitoring tekintetében nem voltak megbízhatóak.
Ezért fontos az, hogy a költségvetés legalább a meglévő mérőállomások karbantartását finanszírozza, ha lehetséges, akkor a hálózat bővítésére kerüljön sor, új mérőpontok kerüljenek telepítésre, mert ezzel lehet elősegíteni az önkormányzatok helyben történő aktivizálódását, és megfelelő időben megfelelő lépésekre történő ösztönzését.
Fontos lenne az is, hogy a környezetvédelmi rovaton belül a környezetvédelmi program következő kétéves megvalósítása során - hiszen a környezetvédelmi bizottság nagyon helyesen egy olyan határozati javaslatot terjesztett elő, amely kötelezné az Országgyűlést arra, hogy a következő két évre is megfogalmazza a nemzeti környezetvédelmi programot -, ebben az új programban ezek a kérdések kiemelten kerüljenek meghatározásra. Kiemelt figyelmet kapjanak, kellő szakmai személyzeti háttér biztosításával és finanszírozás biztosításával. Egyszerűen nem várható el a helyi közösségektől az, hogy csak a saját lehetőségeikre alapozva, kellő szakmai iránymutatás nélkül, kellő anyagi ösztönzés nélkül partnerek legyenek, és felelősen tudjanak eljárni. Nyitottak az önkormányzatok, a települések, csak várják a szakmai segítséget.
Ilyen szempontból visszautalnék az előző napirendre, amely lehetővé teszi majd a meglévő monitoringrendszerek és környezetvédelmi adatbázisok összekapcsolását, sőt ezt elő is fogja írni annak érdekében, hogy egy többszintű környezetvédelmi tervezési folyamat indulhasson el, de szükségeltetik a feltételrendszer megteremtése is. Nem szabad a településeket magukra hagyni. A szükséges eszközrendszer és személyi feltételrendszer biztosítása elengedhetetlenül szükséges, a szakemberek képzését megfelelő körülmények között támogatnia kell a központi költségvetésnek.
Egyébként azok az infrastrukturális beruházások, amelyekről számot adott a környezetvédelmi program mint teljesült és előremutató fejlesztésekről, nagyon jók. Többségükben talán még hatékonyan is valósultak meg és gazdaságosan is, és fenntarthatóan fognak működni, és valóban nemcsak környezetvédelmi szempontból, hanem költségvetési szempontból is megtakarításokat fognak majd hozni. De ezek önmagukban pontszerűen nem fogják megváltoztatni a társadalom gondolkodásmódját, a környezeti kérdésekhez való tudatos hozzáállását. Ezt csak egy jól működő, kellően finanszírozott, kiemelt figyelmet érdemlő nevelési program keretében lehet, és egy olyan jól kiépített monitoringrendszer működtetésével, amely valóban hadra fogható, nemcsak kipipálható, hogy van, hanem az általa mért adatok folyamatosan pontos számokat mutatnak, azokat egy egységes rendszer alapján ki lehet értékelni, és az önkormányzatok akár kistérségi, megyei vagy regionális szintű közös fellépését elő tudja segíteni.
Elnézést kérek, hogy egy ilyen parciális kérdéssel foglalkoztam itt, de ha valóban partnerségre törekszünk, és valóban hatékony előrelépést akarunk elérni az alkalmazkodás területén és a megelőzés területén, ahhoz a helyi közösségeket partnernek kell tekinteni, a helyi közösségeket pedig eszköz és személyi feltétel tekintetében helyzetbe kell hozni.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps az MSZP és a Fidesz soraiban.)
