DR. NAGY ANDOR
DR. NAGY ANDOR
DR. NAGY ANDOR, a környezetvédelmi bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A környezetvédelmi bizottság, ahogyan ön is mondta, valóban megtárgyalta ezt a jelentést, és a jelen lévő képviselők egyhangúlag támogatták, hogy kerüljön ide a parlament elé ez a jelentés, legyen erről általános vita. Ugyanakkor a bizottsági ülésen azt a javaslatot is megfogalmaztuk, hogy készítsen a környezetvédelmi bizottság egy önálló országgyűlési határozatot. Ezt most nagyon röviden szeretném ismertetni.
A határozat szövege úgy szól, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése tudomásul veszi a második nemzeti környezetvédelmi program 2005-2006. évi végrehajtásáról szóló jelentést. Ugyanakkor felkéri a kormányt, hogy a 2003-2008 közötti időszakra szóló nemzeti környezetvédelmi programot újítsa meg. A megújított, 2009-2014 közötti időszakra szóló programot 2008. december 31-éig nyújtsa be az Országgyűlésnek. Továbbá arra is felkéri a kormányt, hogy a megújítás során az Európai Unió környezetvédelmi tervezésre vonatkozó irányelveinek a figyelembevételével korszerűsítse a program készítésének a módszertanát a végrehajtás figyelemmel kísérhetősége érdekében. Készítse el az ellenőrzés rendszerét, a végrehajtásról szóló kétévenkénti országgyűlési jelentések tartalmi követelményeit.
Hogyha megnézzük ezt az országgyűlési határozatot, ebben gyakorlatilag két javaslat fogalmazódik meg. Az egyik: ha már egy olyan ötéves programról szóló jelentést tárgyalunk, amely program 2008. december 31-én lejár, akkor azt gondolom, jogos igény, hogy egyidejűleg megnézhessük azt is, hogy a következő, tehát a harmadik nemzeti környezetvédelmi programban mi lesz.
A jelentések módszertanával kapcsolatban többször fogalmazódtak meg észrevételek. A jelen lévő kollégák is elismerték, hogy abban a struktúrában, ahogyan a jelentések készülnek, nehezen követhetők nyomon a célok, a célkitűzések, az, hogy hol tartunk, hiszen nem egyszerre vizsgálunk hat évet, hanem mindig két-két évet, de nem nagyon tudnak olyan táblázatokat készíteni, illetve a rendelkezésünkre bocsátani - mivel az információhoz jutás nem mindenhol megoldott -, amiből ezt az igényt meg lehetne valósítani, mégis azt kérjük, tegyünk erre kísérletet, mert egyszerűbb lenne nekünk, képviselőknek is a dolgunk.
Említettem, hogy egyhangúlag támogattuk, hogy ez a jelentés általános vitára kerüljön, ugyanakkor többen kritikai észrevételeket fogalmaztunk meg. Én elismerem azokat a pozitívumokat, amelyeket az államtitkár úr is elmondott, de szeretnék két olyan általános megjegyzéssel vitázni, ami egyébként a jelentésben szerepel.
Az egyik kijelentés úgy hangzik, hogy a környezeti célú ráfordítások szintje stabil maradt. A másik kijelentés, amit ön is idézett a felszólalása végén, hogy Magyarország környezeti állapota a vizsgált két évben, legalábbis néhány környezeti elem, illetve tényező tekintetében javult. Szeretnék néhány olyan konkrétumot kiemelni ebből a két évből, amelyek nem feltétlenül támasztják alá ezt a megállapítást. Szeretném azzal kezdeni, hogy megvizsgálnám a program pénzügyi finanszírozását, hogy hogyan nézett ez ki akkor, amikor a programot tervezték, majd hogyan nézett ez ki a valóságban, amikor végrehajtották.
2002. évi árfolyamon erre a programra annak idején 2100 milliárdot szántak a költségvetésből, összességében 4200 milliárdot költene el a kormány, legalábbis a tervek szerint 2008 végére. A mellékletben csatolt táblázatban - ami itt van a kezemben - viszont az szerepel, hogy 2003 és 2007 között körülbelül 1,4 milliárdot (Sic!) fognak erre a célra felhasználni. Ez még a fele sincs a tervezett 4200 milliárdnak. Amikor erre rákérdeztem a bizottsági ülésen, akkor azt a választ adták, hogy azért, mert amikor a programot tervezték, nem tudták, hogy európai uniós tagok leszünk-e vagy sem. Én mégis azt mondom, ezt azért már lehetett sejteni, a tervezés során figyelembe lehetett volna venni, és akkor most nem adtak volna olyan támadási felületet az ellenzéknek, amit természetesen kihasználunk, hiszen azt tudjuk mondani, hogy ennyit terveztek, ennyit hajtanak végre - hol van a pénz?
A másik észrevételem, ami a környezet állapotának a javulásával kapcsolatos, az OECD tízéves jelentésére alapul. Pont az a szerencse ért bennünket, hogy amikor én is készültem a bizottsági ülésre, kiderült, hogy az OECD éppen a 2008-1998 közötti időszakról írt egy jelentést, és én most ebből a jelentésből szeretnék idézni. Az OECD azt írja: “Magyarország környezeti teljesítménye még nincsen teljesen összhangban az OECD európai tagállamainak normáival és az EU célkitűzéseivel. A '90-es évek néhány pozitív tendenciája az elmúlt években lelassult, sőt, esetleg megfordult. Egyes egészségügyi mutatók szintén aggodalomra adnak okot. Késlekedik a második nemzeti környezetvédelmi program végrehajtása, s úgy tűnik, Magyarország számos területen, például a vízminőség és a hulladékhasznosítás területén valószínűleg nem teljesíti a célkitűzéseket. A vizsgált időszakban a pénzügyi források és az emberi erőforrások hiánya korlátozta a felügyelőségek ellenőrzési és jogszabály-érvényesítési lehetőségeit.”
Mi következik ebből? Ebből több dolog következik, én hármat említenék meg. Az egyik: a minisztérium gyakorta nézte úgy a környezetvédelem ügyét, hogy infrastrukturális fejlesztési kérdésként kezelte, és lényegében néhány nagy környezetvédelmi beruházásra szűkítette le, amelyeket ráadásul EU-s forrásokból lehet finanszírozni, és nem törekedett - legalábbis a programból, a jelentésből ez nem látszik - arra, hogy a környezeti ártalmakat meg is előzzük, illetve a gazdaságfejlesztéssel összefüggésben csökkentsük ezeket az ártalmakat. Következik az is, és ez számokkal kimutatható, hogy a környezet- és természetvédelem ügyének kiemelt fontosságú szerepe ellenére az elmúlt hét esztendőben reálértékben csökkent a szakmai feladatokra országosan fordítható forrásháttér.
Már többször szóvá tettük azt, hogy véleményünk szerint hiba volt a KÖVICE-nek, a környezetvédelmi és vízügyi célalapnak nem is a megszüntetése; mert nem megszüntették, hanem átcsoportosították az európai uniós források igénybevételéhez szükséges önrész biztosítására. Ez így, utólag azért minősül hibának, mert ezzel főleg a kisebb településeket megfosztották attól, hogy a számukra fontos, de egyébként valóban kisebb jelentőségű programokhoz a KÖVICE-t vegyék segítségül, hogy ezeket a környezetvédelmi problémáikat megoldhassák.
(14.00)
Következik még az OECD által leírtakból az is, hogy a magyarországi környezetpolitika elégtelen pénzügyi finanszírozása nemcsak a környezetvédelmi programban megjelenített célkitűzésekre hatott ki, hanem az egész környezetvédelmi intézményrendszert is érintette. Ennek következtében el lehet mondani, hogy a magyar környezetpolitika valójában csak kevésbé képes már megfelelni az előtte álló kihívásoknak - és ezt is az OECD-jelentésből olvasom.
Most engedjenek meg három olyan területet kiemelni, amelyek kapcsán szintén cáfolni szeretném azt, amit államtitkár úr mondott, nevezetesen azt, hogy a környezet állapota javult. Ez a három terület a víz, az ivóvízminőség, a második a levegőszennyezés, a harmadik pedig a hulladékgazdálkodás lesz.
Nézzük a vizet; itt most csak a vízminőség-védelemmel kívánok foglalkozni, mert abban igaza van, hogy a vízi közművekkel kapcsolatos változásokat nem tárgyaljuk, az majd egy másik napirendi pont lesz. Az ivóvízminőség-javító programban is az Állami Számvevőszéktől, tehát nem az OECD-től ugyan, de egy másik állami szervtől szeretnék idézni: “Az országos ivóvízminőség-javító program, amelynek a megvalósításához szükséges forrásigény 252 milliárd forint, tekintettel a nemzeti források korlátozott mértékére, 2006-ra várhatóan nem valósulhat meg, emiatt az EU felé vállalt kötelezettség sem fog teljesülni.”
A magyar kormánynak, vagyis a tárcának nem volt más lehetősége, mint hogy derogációt kérni az arzénmentesítés kapcsán - legalábbis néhány település esetében - 2009 végéig. Nagyon bízom benne, hogy sikerül 2009 végére a 2006-ban nem megvalósítható arzénmentesítési programot végre elvégezni. 140 településről és 400 ezer emberről beszélünk, ezek közül 129 települést érintett a derogáció.
Az arzénmentesítésnek azért van jelentősége, mert statisztikák mondják azt, hogy azokon a területeken, ahol az ivóvíz arzénnal szennyezett, ott a máj- és epedaganatos betegségek száma jelentősen, 30-40 százalékkal magasabb, mint azokon a helyeken, ahol egészséges ivóvizet ihatnak. Egyébként az EU-normáknak való meg nem felelés összességében mintegy a lakosság egynegyedét, tehát két és fél millió embert érint; ha nem tudjuk az európai uniós elvárásokat teljesíteni, akkor mintegy két és fél millió ember egészséges ivóvízhez való jutási jogát veszélyeztetjük. És ugye, milyen az élet: pont azokon a területeken sújtja az embereket ez leginkább, amelyek egyébként is szegény területek, hiszen csak ha az arzénmentesítést nézzük, egyrészt a Dél-Alföldön, másrészt az Észak-Alföldön van a legnagyobb számú település, amelyet érint ez a program, a Dunántúlon van körülbelül 10 százalék, a többi meg elszórt, de 40-50-60 százalékban pont a szegény területeken sújtja ez leginkább az embereket.
Aztán térjünk át a levegőszennyezésre! Igaza van az államtitkár úrnak abban, hogy Magyarország jelentős mértékben csökkentette a légszennyező anyagok kibocsátását, és jelentősen javult a környezeti levegőminőség. Ez azért igaz, mert Magyarországon a rendszerváltás miatt jelentős gazdasági szerkezetátalakulás történt, számos iparág leépült, be kellett zárnunk gyárakat, és ezek a bezárások vezettek oda, hogy a korábban erősen szennyezett területeken - így például Észak-Magyarországon, de akár a Közép-Dunántúlt is említhetném, megszűntek ipari létesítmények.
2000 óta 11-ről 6,3 százalékra csökkent az országban azoknak a területeknek az aránya, ahol kifejezetten rossz a levegő minősége, a légszennyezés által érintett lakosság részaránya pedig 40-ről 36 százalékra csökkent. Pozitívum továbbá az is, hogy Magyarországnak sikerült az ólom-, a benzol- és a szén-monoxid-koncentrációt a határértékek alatt tartani.
A helyzet azonban nem ennyire rózsás mindenhol, mert az erősen szennyezett ipari területek még mindig jelentős problémát okoznak. A közlekedésből származó légszennyezés erősen érinti a városi régiók lakosságát, különösen Budapestet meg azokat a városokat, amelyek a főbb közlekedési csomópontok mentén helyezkednek el. Országszerte nagyon jelentős a szilárdanyag-szennyezettség szerepe, 2006-ban az értékek egy kivételével - ez Székesfehérvár-Veszprém viszonylata - minden zónában meghaladták a 24 órás határértéket, a mérőállomások körülbelül egyharmadánál. Ennek eredményeként a lakosság mintegy felét határértéket meghaladó PM10-szennyezettség érintette.
Szeretnék röviden Budapestről is szólni, hiszen ez a legnagyobb városunk. Az agglomerációt is figyelembe véve mintegy két és fél millió ember él itt. Korábban végeztek felméréseket a budapesti levegőminőséggel kapcsolatban - a nitrogén-dioxid-, illetve a benzolszintet vizsgálták -, és az derült ki, hogy a belvárosi területeken, valamint a főutak mentén ennek a szintje - mind a nitrogén-dioxid-, mind a benzolszint - elérte az egészségügyi határérték másfél-kétszeresét, és 50 százalékkal haladta meg a városi háttérterületekre vonatkozó megengedett terhelést. A mérési eredmények alapján a budapesti lakosság 20 százaléka nitrogén-dioxiddal, 10 százaléka pedig benzollal szennyezett területen él.
Úgy tűnik, a 65 év feletti lakosokat érinti leginkább a közlekedéssel kapcsolatos légszennyezés. A 65 év feletti lakosok 30 százaléka lakik a város azon területein, ahol a nitrogén-dioxid koncentrációja meghaladja a határértéket, 13 százalékuk pedig olyan városrészekben, amelyekben a benzolkoncentráció meghaladja a megengedett értéket.
(A jegyzői székben Török Zsoltot Béki Gabriella váltja fel.)
Mivel egy percem van hátra, nagyon röviden a hulladékkezelésről, hulladékhasznosításról. Megtudhattuk a tárca felkészült képviselőjétől, hogy 2009 júliusáig - ha jól emlékszem, ez a dátum július 15-e (Jelzésre:), igen - Magyarországnak fel kell számolnia az összes nem EU-konform hulladéklerakóját. Az ilyenek száma jelenleg - ha jól emlékszem -, 2008 végére 137 darabra csökkent, 71-ig akarunk eljutni, tehát mintegy 70 hulladéklerakónak kell megoldanunk a rekultivációját a hátralévő alig 6-7 hónapban. Nem tudom elképzelni, hogy ez meg fog történni. Ez is egy olyan tényező, amely azt bizonyítja, hogy nem tudjuk az Európai Unió számára vállalt kötelezettségeinket teljesíteni.
Az időm lejárt, de azt gondolom, a legfontosabb dolgokat el is mondtam. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz, az MDF és az SZDSZ padsoraiból.)
