ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vita elején egy kicsit aggódtam, hogy egy szokásos parlamenti koreográfiában fog zajlani ez a beszélgetés, ahol Pósán képviselő úr magányos cowboyként lő mindenre és mindenkire, és nincs mód arra, hogy érdemi szakmai vitát folytassunk. Rendkívül megkönnyebbültem és örültem annak, hogy a vita folyamán, ahogy a konkrétumokra, a gyakorlati kérdésekre tértünk rá, egyre inkább az volt érzékelhető, hogy van esélye, van reménye annak, hogy itt jó, érdemi szakmai vitát folytassunk.
Hadd említsek meg néhány ilyen kérdést. Idetartozott az, hogy milyen intézményrendszerben lehet működtetni ezt a típusú tehetségprogramot. Például az az ötlet, javaslat, amit Pósán képviselő úr említett a megyei közalapítványok bevonására, szerintem egy jó javaslat. Fontos lenne, hogy a megyei közalapítványok maguk is áldozzanak forrásokat a tehetségsegítés céljára. Ahogy a kormány ezt átadja a szakmának, hasonlóképpen a megyei közalapítványok is adjanak át forrásokat, vonják be a szakmát, és támogassanak helyben tehetségsegítő programokat. Szerintem ez fontos és jó javaslat.
Beszéltünk az egyetemi tehetséggondozásról, a kutatók megtartásáról. Ez is fontos kérdés, amiről érdemes beszélni.
Nagyon örülök annak, hogy esélyteremtés és tehetséggondozás kérdésében nem volt köztünk véleménykülönbség. Megkövetem Pósán képviselő urat, hogy félreértettem a szavait, és olyanra reagáltam, amit ő nem gondolt.
Amit pedig a sajátos nevelési igényű diákok segítéséről, támogatásáról mond, hogy ezt szakmailag újra kell gondolni, abban nincs köztünk vita. Ebben egyetértés van köztünk, és úgy látom, hogy ebben folyik egy komoly szakmai munka, remélem, hogy ez eredményt hoz, és azt is remélem, hogy ebben részt vesznek majd a képviselők és persze a szakma.
Az is fontos volt, hogy ebben a vitában beszéltünk tágabb összefüggésekről is. Ezek közül kettőt hadd emeljek ki. Az egyik a társadalom általános állapotával való összefüggés, az ezzel való vita vagy éppen ennek a nehézségei a tehetségsegítés szempontjából, hogy milyen nehéz ebben a társadalmi környezetben a tehetséget támogatni és védeni. Ezt egyaránt említette Sándor Klára képviselő asszony és Karsai Péter képviselő úr. Nyilván ez egy dilemma, de én azt gondolom, éppen ez a társadalmi környezet teszi kötelességünkké, hogy állami eszközökkel és közös összefogással is támogassuk és védjük azokat a kezdeményezéseket, amelyek megvannak. S miközben mindazokkal egyetértek, akik oktatási és társadalmi szempontból is szélesebb horizontot keresnek, akik szélesebb összefüggésben akarják keresni ezt a problémát, azt gondolom, hogy igazuk van, de ettől függetlenül nem mondhatunk le arról, hogy azokat, akik ezt a munkát a mai körülmények között végzik, hatékonyabban és eredményesebben támogathassuk. Ez a program erre kísérlet, erre javaslat.
(17.50)
Azokkal is egyetértek, akik azt mondják, hogy egy jól működő oktatási rendszernek magának is van nagyon komoly tehetségsegítő szerepe. Ugyan talán azt az általános kritikát, amelyik itt több képviselőtől is megfogalmazódott, nem osztom, nem gondolom azt, hogy az oktatási rendszerünk önmagában vagy egészében alkalmatlan lenne a tehetségkezelésre vagy a tehetségek támogatására, én azzal értek egyet, hogy bizony sok a teendőnk még, sok a feladatunk még. De abban is reménykedem, abban is hiszek, hogy ez a tehetségprogram, az itt lévő civil szervezetek munkája… - no, félreértés ne essék, ezek a civilek nem az oktatáson kívüli szereplők. Ezekben a szervezetekben pedagógusok, egyetemi oktatók, olyan szakemberek dolgoznak, akik részei a magyar oktatási rendszernek. Szóval, én azt remélem, hogy ez a fajta kezdeményezés, ez a munka katalizátora, ösztönzője lehet az egész oktatási rendszer átalakításának.
Biztosan sok kérdésen vitatkozhatnánk, vitatkoztunk is. Nekem furcsa az, amikor egyszerre hangzik el egy mondatban pozitív példaként Klebelsberg Kunó és a népi kollégiumok. Aligha van az oktatásban két egymással ellentétesebb szellemi irányzat, mint ez a két név, ez a két irányzat. De mindenesetre abban egyetértünk, és az fontos, hogy a tehetségsegítés, a tehetségtámogatás olyan ügy, amihez nagyon sokfajta irányból, nagyon sokfajta indíttatásból el lehet jutni, és amelyik képes lehet arra, hogy legalább ebben a kérdésben egy komoly érdemi szakmai vita után egyetértés szülessen.
Sajnálom, hogy Karsai Péter képviselő úr nagyon értékes hozzászólását avval zárta le, hogy vonjuk vissza, dolgozzuk újra ezt a javaslatot. Nem azért, mert a kormány vagy az előterjesztő félne ettől a munkától, de képviselő úr, ez nem a kormány egyedüli javaslata. A tehetségsegítő szakma áll e mögött a javaslat mögött. Azt gondolom, hogy nagyon szerencsétlen lenne, ha a parlament semmibe venné az ő munkájukat, azt mondaná, hogy a ti javaslatotok nem jó. Szerintem megérdemlik ezek a szervezetek, és megérdemli ez a javaslat, hogy érdemben vitassuk. Ha valaki többet, mást szeretne, ki akarja egészíteni, akkor itt a lehetőség a parlamenti vitában, itt a lehetőség a módosító indítványokban, tegye meg. Tegyük jobbá ezt a programot, ha van jobb ötletünk!
Végül megfogalmazódott itt a vitában leginkább Pósán képviselő úrtól, de a bizottsági munkában többektől az a kérdés, hogy mennyire kell, lehet ezt komolyan venni, hogy itt jönnek, jönnek a programok, és komoly-e ez a tehetségsegítő program. Azt gondolom, hogy van egy eszköze a parlamentnek: egy ötpárti egyetértéssel meghozott programot alig hiszem, hogy bármilyen összetételű kormány bármilyen helyzetben semmibe vehet. Egy ilyen program mögött olyan erős legitimáció áll, amelyik biztosan nagyon komoly hatást gyakorol minden kormányzati szereplőre és minden kormányzaton kívüli szereplőre. Ezért akik aggódnak ezért a programért, azokat kérem, hogy támogassák, tegyük jobbá közösen, és alakítsunk ki egyetértést egy olyan erős programban, amelyikre aztán építhet a szakma, és amelyik erősen köti a mindenkori kormányzatot.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
