DR. SÁNDOR KLÁRA
DR. SÁNDOR KLÁRA
DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy egy olyan téma van ma előttünk itt, amelyen nem nagyon szoktunk, kicsit meg is lep engem ez a vita, mert azon nem nagyon szoktunk vitatkozni, hogy Magyarországon a tehetséggondozás fontos-e vagy nem, és nyilván, akik vitatják ezt az anyagot, nem is ezen gondolkoznak. Elméletben soha senki nem mondja, hogy nem, hivatkozva mindig büszkén azokra a hagyományokra, amelyeket ilyenkor emlegetni szoktak, azokra a ténylegesen meglévő és nagyon kiemelkedő értékekre, amelyekkel a különböző kiemelkedő iskolák a tanítványaikkal együtt részt vesznek akár nemzetközi, akár hazai tanulmányi versenyeken.
Tudjuk azt is, és erről is fölösleges nagyon sokat beszélni, azt gondolom, mert osztjuk ezt a véleményt, hogy gazdasági érdek az, különösen egy tudásalapú társadalomban, hogy minél kevesebb tehetség vesszen el, ha lehet, akkor egy sem, és mindenkiben azt a tehetséget találjuk meg, amely neki majd a legjobb életminőséget fogja biztosítani, akár úgy, hogy gazdasági szempontból, tehát hogy megtalálja azt a munkahelyet, ahol a legjobban tud teljesíteni, akár természetesen pszichés szempontból is, hogy jól is érzi ott magát. Ez társadalmi érdek is természetesen.
A korai tehetségfejlesztést sem tagadja ebben az országban senki, aki legalábbis, mondjuk, tudja azt, hogy a Polgár lányokból hogyan lett úgy olimpiai bajnok, hogy hárman alkottak egy csapatot, az pontosan tudja azt is, hogy nem lehet arról beszélni, hogy a tehetséget ne lehetne fejleszteni. Erre éppen mi adtunk példát a világnak ebből.
Azt is tudjuk, és ez ma itt már elhangzott, hogy a magyar iskolarendszer ma alkalmatlan arra, azzal együtt, amit az előbb mondtam, hogy vannak kiemelkedő tanárok, kiemelkedő iskolák, azzal együtt az iskolarendszer mint rendszer viszont alkalmatlan arra, hogy ezt a feladatot ellássa. Ez egy súlyos probléma, és nyilván foglalkoznunk kell vele, de azt gondolom, hogy nem ennek a határozati javaslatnak a keretében vagy nem ezzel kapcsolatban, mert itt másról van szó. A tehetséggondozást nem végezheti csak az iskola, hiszen olyan speciális oktatási módszerekről és olyan speciális gyerekekről van szó, akik egyszerűen sehol a világon nem az iskolai oktatás keretében…; az iskolának kötelessége, hogy fölfedezze ezeket a gyerekeket, kötelessége, hogy fejlessze a tehetségüket, de nem lehet csak rájuk bízni a tehetségfejlesztést.
A mai magyar társadalomban - erről egy-két mondatot mond az anyag, de én hangsúlyozni szeretném - olyan jelenséggel állunk szemben, ami a mediatizáltság következménye. Egy olyan antisztárkultusszal állunk szemben, amit én celebkultusznak hívok, amitől valamennyien rosszul vagyunk egyébként, és mégis hihetetlen erővel söpör végig a magyar társadalmon, és söpri el azokat a tényleg tehetséges fiatalokat, akik egyébként meg értelmetlennek látják azt, hogy ők tudást, energiát fektessenek bármibe, amikor a mai magyar sztárok nagy része, vagy inkább sztároknak nem nevezném őket, celebek nagy része nem a teljesítménye, tehetsége, tudása és a tanulás révén lesz gazdag és ismert, hanem ennek az ellenkezője miatt: minél kevesebb tudása, tehetsége van, minél kevesebb tanulást fektetett bele az életébe, annál ismertebb és gazdagabb.
Nem kérdés tehát, hogy egy ilyen programra szükség van, azért is, hogy ezeket a tehetséges gyerekeket megtaláljuk, és kellő ideig, tehát megfelelő hosszú távon képezzük őket tovább, és segítsük a tehetségük kibontakozását. Azért is, mert a magyar társadalomban, ha nem történik gyökeres szemléletváltás, és ez a celebkultusz, ez az antisztárkultusz nagyon gyorsan nem változik meg, nem áll meg, és nem a valódi sztárokat, valódi csillagokat és valódi tehetségeket fogjuk nagyra értékelni, akkor ez az ország egészen egyszerűen - elnézést kérek előre is a kifejezésért - totálisan el fog hülyülni. Ezt meg nyilván nem szeretnénk. Tehát minden olyan program, minden olyan eszköz, amely ezzel ellentétes, azt gondolom, hogy támogatandó.
Ez az országgyűlési határozati javaslat három részből áll. Az első jóval hosszabb, mint a többi, hiszen magát a programot ez tartalmazza. A finanszírozásra vonatkozó, illetve a nemzeti tehetségügyi koordinációs fórum létrehozására és működésére vonatkozó melléklet a másik két része.
Ami az első mellékletet, tehát magát a programot illeti, én néhány képviselőtársammal ellentétben azt gondolom, hogy meglehetősen részletes programot tartunk a kezünkben. Ha ennél részletesebb egy program, akkor ott nagyon félnék attól, hogy abszolút túl van szabályozva, és nagyon félnék attól, hogy pontosan azt a kreativitást veszi el a tanároktól és maguktól a kisközösségektől, amit egyébként a program maga nagyra értékel és kiemel, és én ezt egyébként támogatni szeretném. Azt gondolom, hogy minden gyerek esetében egyéni pedagógiai módszereket kell választani, bármennyire fáj, de egy tehetséges vagy még inkább egy kiemelkedően tehetséges gyerek esetében meg aztán különösen. Tehát erre irányelveket előírni nemhogy nem lenne jó, kifejezetten bűn lenne.
Azt gondolom, hogy nagyra értékelhető végre az a nagyon önkritikus elemzés, amely megjelenik az anyagban. Ha ezekkel a problémákkal nem nézünk szembe, ha mindig csak azt a néhány iskolát, néhány tanárt és néhány tehetséges gyereket emeljük ki, akik nyernek, mondjuk, egy nemzetközi matematikai versenyt, akkor soha nem tudunk előrelépni, hiszen ez már most is megvan, ezeket értékelni kell, meg kell becsülnünk. De éppen ezért szeretném fölhívni mindannyiunk figyelmét arra a tényleg önkritikus és nagyon helyes elemzésre, amely a gyenge pontokra világít rá. Azt gondolom, hogy a gyenge pontok kiemelésén kívül aztán az anyag a szemléletet, az alapelveket és a stratégiát úgy határozza meg, hogy ezeket a gyenge pontokat meg lehessen változtatni, hogy ezeket meg lehessen szüntetni. Tehát ezzel is egyet lehet érteni.
Nagyon hosszan nem akarnám elmondani, hiszen annyit tudnék tenni, hogy fölolvasom azokat az alapelveket, amelyek egyébként szerepelnek az anyagban, ezt bármelyikünk meg tudja tenni. Egy-két pontra szeretném csak fölhívni a figyelmet, amit kifejezetten üdvösnek tartok, az egyik a sokszínűség elismerése, a sokszínűségnek abban az értelemben, amiről idáig beszéltem, tehát hogy minden gyerek egy külön világ, és külön módszereket igényel az ő tehetségének a fejlesztése.
De nagyon fontos az is, hogy végre megjelenik az, hogy nemcsak az analitikus matematikusi és elvont gondolkodás a tehetség, hanem nagyon sokféle tehetség van, nyilván az érzelmi intelligencia mellett, ami most már előbb-utóbb előtérbe kerül, de fontos, hogy itt is kiemelik, a művészi és a sporttehetség. A sport az én értelmezésemben természetesen nem azonos a labdarúgással, azt gondolom, hogy ebben többen vagyunk így. Tehát az, hogy ne csak a labdarúgásra koncentráljunk, hanem általában a sportban az utánpótlás-gondozásra, azzal nyilván egyetértünk, és egy labdarúgóprogram megszüntetése nem jelenti azt, hogy a sport nem élvezne támogatást, vagy az utánpótlás-nevelés ne kaphatna nagyobb figyelmet. Szerintem is kellene. De a tudományos gondolkodásra hajlamos és alkalmas gyerekek mellett természetesen a művészet és a sport is szerepet kap.
Még egyet kiemelnék, ami rendkívül fontos ahhoz, hogy a szakképzési kedvet növeljük vagy a szakképzésbe menők kedvét növeljük. Ezt nevezhetjük kézművességnek vagy mesterségbeli tehetségnek, hiszen most az a fiatal, aki hihetetlenül tehetséges asztalos, műbútorasztalos vagy hasonló lehetne, az most egyik kategóriába se fér bele, őt egyszerűen butának minősítik, mert lehet, hogy matematikából nem annyira jó, és zseniális munkákat hozhatna egyébként létre.
Nagyon fontosnak tartom az esélyteremtést.
Nagyon érdekes eleme és jó eleme az anyagnak az, hogy a társadalmi felelősségvállalást hangsúlyozza, hiszen a felelősség szó a mai magyar társadalomban sajnos túlságosan ritkán hangzik el, és túlságosan ritkán vesszük komolyan.
(17.00)
Hogy egy tehetség egy olyan adomány, amellyel élni kell, és ezek a gyerekek nagyon gyakran bizonyos értelemben pszichés hátrányban szenvednek, mert ők maguk nem tudnak mit kezdeni azzal a tehetséggel, különösen a kiemelkedően tehetséges gyerekek közül nagyon sokat veszítünk el, beszéljünk erről, és nagyon sokat veszítünk el nemcsak a tehetség szempontjából, hanem általános az, hogy ezek a gyerekek akár depressziósak, akár súlyosabb lelki problémákkal küszködnek egyszerűen azért, mert nem megfelelő módon kezelik őket. Most nagyon-nagyon szűk rétegről beszélünk, tényleg csak egy-két ilyenről, akiket zseninek szoktak nevezni. Külön kiemelt gondozást igényelnek természetesen ilyen szempontból, és ezért fontos a társadalmi, családi környezettel való foglalkozás is.
A helyzetelemzésről már beszéltem, ezt most nem szeretném megismételni. Viszont még egyszer hangsúlyoznám, hogy a stratégiai célok és tervek követik azt a gondolatmenetet, nagyon koherens az anyag ebből a szempontból, amit a helyzetelemzés diktál.
Nekem egy ponton lenne kritikám, és ezzel csatlakoznék Pósán képviselő úrhoz is, bár ő nem ezeket a részeket említette, de hasonló dologról beszélt. Nekem ami túlszabályozottnak tűnik az anyagban, túl nagynak vagy túl nehézkesnek, vagy túl bürokratikusnak, az éppen a szervezetrendszer - szerintem túl sok elemből áll. Tehát én azt látom kissé túlméretezettnek és bonyolultnak tűnik az, hogy emellett a központi koordinációs fórumon kívül, aminek egyébként a tagjai tekintetében meglehetősen homályos, hogy hogyan választják meg, tudom, hogy a szervezeti és működési szabályzatot minden szervezet magának szokta megalkotni, ez rendben is van, de hogy hogyan választják meg majd a tagokat, azt is maga a szervezet fogja megalkotni. Azt gondolom, ez nem feltétlenül jó, ezen talán el kellene gondolkodni, hogy jó lesz-e ez így.
De ami még inkább bürokratikusnak tűnik nekem, az, hogy helyi és regionális tehetségsegítő tanácsokat kellene vagy lehetne létrehozni. Én ezeket most így előreláthatóan feleslegesnek tartom és talán bonyolultnak, és talán éppen a sok bába között fog elveszni a gyerek, amit nyilván egyikünk sem szeretne. A másik a nemzeti tehetségsegítő kör, ami nem tudom, hogy milyen viszonyban van ezzel a koordinációs fórummal, hivatalosan papíron semmilyenben, azt látom, de nem tudom, hogy erre például szükség van-e, hiszen akik majd támogatják akár az alapítványt magántőkével, azok nyilván valamilyen módon szerepet kaphatnak akár a fórumban, akár máshogy.
Nekem egy kicsit hatalmas nagynak tűnik az a szervezet, amit erre fel akarnának építeni. Én elégségesnek tartom a fórumot, és hogy utána helyben azok a tanárok, azok a pedagógusok, akik foglalkoznak ezekkel a gyerekekkel, azok az edzők, akik foglalkoznak ezekkel a gyerekekkel, őket is pedagógusnak tekintem most természetesen, hozzájuk jusson minél több pénz, hozzájuk jusson minél több energia, és ne különböző, igazából a szerepüket meg nem határozható szervezetekhez kerüljön pénz.
Végül pedig a finanszírozásról annyit, hogy én örülök annak, hogy megjelenik az, hogy ezt a tehetségfejlesztő, tehetségsegítő programot miből lehet majd finanszírozni. Kifejezetten örülök annak, hogy nemcsak az állami költségvetés vállal ebben szerepet, hanem akár a magántőke, a magángazdaság is, hiszen mindenhol, ahol hatékony tehetségfejlesztés folyik, ott a magántőkének ebben óriási szerepe van. Hogy az adók 1 százalékát fel lehet erre ajánlani, azt szintén hasznosnak tartom. Ezt most különböző iskolai alapítványoknak is fel lehet ajánlani. Tehát ennek a mintájára nyilvánvalóan ezt is lehessen megtenni, ezzel egyetértek.
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Összegezve tehát még egyszer: azt gondolom, összességében jónak nevezhető ez a program. Egy kicsit azokat az intézményi részeit, amelyek a 2. melléklet részeit képezik, de kicsit korábban kerülnek leírásra, egy bizonyos pontban kerülnek leírásra, én azt átgondolandónak tartom, hogy szükség van-e valóban ennyi szervezetre - szerintem nincs. Szerintem hatékonyabb a működés akkor, ha egy viszonylag kicsi koordináló testület, maga a fórum, és aztán nagyon-nagyon sok pont, végpont, ahol a valódi tehetségfejlesztés folyik, ha ezek vesznek részt a munkában, de egyébként az anyag szemléletét, koherenciáját, stratégiai felvetéseit, helyzetelemzését pedig jónak tartom.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
