KORMOS DÉNES

Teljes szövegű keresés

KORMOS DÉNES
KORMOS DÉNES (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő Úr! Fogunk tudni értelmes vitát folytatni, ennek egy feltétele van: mind a ketten azokat az alapinformációkat olvassuk el, ami rendelkezésre áll, már csak azért is, mert akkor el tudjuk mondani, hogy valami hiányzik, valami megvan, vagy mivel kellene még foglalkozni.
A kutatóhelyekkel és a kutatásra fordítandó források növelésével egyetértünk, mert biztos, hogy ebben is lemaradásunk van európai szinten, és a kutatóhelyek fejlesztése, akár a kutatási és innovációs eseti bizottság munkájában is ez felszínre került, és úgy gondoljuk, kell vele foglalkoznunk, annak ellenére is, hogy nem túl könnyű a helyzet; ami a doktori, a predoktori ösztöndíjak vonatkozásában vagy a kutatás-fejlesztési ösztöndíjak kapcsán már ennek a programnak a részeként megjelenik, de valójában az egészet olyan szinten, ahogyan szeretnénk, még nem kezeli. Egyébként érdemes megnézni a kiválósági részét az integrált tehetségprogramnak, a “Magyar géniusznak”, ajánlom tisztelettel a képviselő úr figyelmébe. Egyértelműen benne van a magyar kutatók külföldi ösztöndíja, a külföldön kutatók támogatása, a magyar kutatási programokban való részvétel feltétele elég jelentős ösztöndíjrendszerrel, illetve benne van gyakorlatilag a doktori képzésben részt vevők támogatása is, ezeknek a szakmai közösségeknek a támogatása is.
Tehát úgy gondolom, azt nézzük meg, hogy a program abban az irányban, amit hiányol a képviselő úr, már most vállal különböző elemeket, és amikor valóban haladunk, egyéb más lépéseket is hozzá kell rendelni. Nem az általános kormányzati és általános szakmapolitikai kérdésekről vitatkozunk, hanem arról, hogy ez a nemzeti tehetségprogram a kapcsolódó európai uniós támogatási programokkal együtt el tud-e indítani egy pozitív folyamatot abba az irányba, amelyet a képviselő úr is vár. Én úgy gondolom, hogy igen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem