BAGI BÉLA
BAGI BÉLA
BAGI BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Hadd kezdjem én is a jelentés megdicsérésével, tárgyszerűségével. Számomra is úgy tűnik, nem kritika jelleggel, de meg kell említsem, hogy kerüli a következtetések levonását, ami nem is baj, ezt az olvasóra bízza.
A magam részéről én az élelmiszeripar helyzetével szeretnék foglalkozni, de mielőtt ebbe belekezdenék, a 13. pont alatt megfogalmazott fejezet, aminek “Gyártáspolitika és élelmezés” (Sic!) a címe - a képviselőtársam ezzel már foglalkozott -, ez tulajdonképpen nem más, mint a hatósági vizsgálatok számbavétele. Az egy nagyon szép, precíz munka, darabra ki van dolgozva mindenféle mintavétel. Süth Miklós precizitását érzem e fejezet kimunkálásán. Csak a hiányérzetem az, hogy mindenről van ebben szó tulajdonképpen, csak a fogyasztáspolitikáról és az élelmezésről nem. Nagyon jó néven venném, de hátha egy stratégiai műben fogja majd a kormány ezt prezentálni. Nagy szükség lenne rá.
Ezek után rátérnék az élelmiszeripar fejezetére, illetve az élelmiszeripar helyzetére. Csak megemlítem, hogy a bajok már a kilencvenes évek elején végrehajtott átgondolatlan privatizációval kezdődtek. A mai problémák egy része már akkor lényegében borítékolásra került. Melyek az élelmiszeriparunk jelenlegi jellemző problémái? A beszédemben igyekszem kevés számot mondani, mert úgyis mindenkinek a kezében van. Inkább a tendenciákat szeretném bemutatni, ahogy én látom. Mereven ragaszkodni egy év gazdasági adataihoz, még ha egy évhez hozzáhasonlítjuk, akkor sem nagyon érdemes, inkább a tendenciákat érdemes figyelni. Tehát jellemzői a mai élelmiszeriparnak: a csökkenő termelés és jövedelmezőség mellett fokozatosan elveszítjük tradicionális külpiacaink mellett a hazaiakat is. Az adózott eredménye a 2006. évi 43,8 milliárd forintról 2007-re látványosan 14 milliárd forintra esett vissza. Ez példa nélküli profitcsökkenés volt.
A csökkenő foglalkoztatás az éves inflációnál alacsonyabb nettó kereseteket biztosít az abban dolgozók számára, az élelmiszer-ipari átlagfizetések csak a 10. helyen vannak a feldolgozóipari tevékenységek között. A magyarországi élelmiszeripar nemzetközi mércével mérve is erősen koncentrált. Ez elsősorban a külföldi tőke 50 százalékos arányának köszönhető. Megjegyzem, korábban ez meghaladta a 65 százalékot.
Ugyancsak jellemzője az élelmiszeriparunknak, hogy a külföldi vállalkozó vonul ki. Ez minden bizonnyal 2008-ban is folytatódik, és nagy valószínűséggel ennek az oka a kilátástalanság. Ezt támasztja alá az is, hogy a helyükbe hasonló tevékenységgel nem lép be hazai vállalkozás, ezáltal bizonyos gyártási kultúrák eltűnnek, és ezzel is szegényebbek leszünk.
Ami a jelentésből nem olvasható ki, de szintén jellemzője a magyar élelmiszeriparnak: az élelmiszer-vertikum szereplői pillanatnyi előnyökért habozás nélkül feláldozzák már a középtávú érdekeiket is. Ez a magatartás elsősorban a beszállítók között alakul ki, pedig a legfontosabb felvevőpiacuk a hazai élelmiszeripar. Az együttműködési hajlandóság hiányának, illetve rövid távú gondolkodásnak nagyon is gyakorlatias okai vannak. Például a kiszámíthatatlanul gyakran változó jogszabályok és a magas állami elvonások, a kínálkozó haszon azonnali realizálásra késztetik az aktuálisan helyzetben lévő beszállítót.
A kormány képtelen kezelni a kereskedelmi láncok agresszív üzletpolitikáját. Mire gondolok? A kettős árrés alkalmazása nagyon-nagyon fájó pontja a magyar élelmiszergyártóknak. Ezt bizonyára önök is tudják, hogy a kereskedelem - és ez főleg a láncokra jellemző és szinte kizárólag - árrést realizál a beszállítónál, és árrést realizál a fogyasztónál is. Ezt a technikát egyébként az Európai Unió is kifogásolta, remélhetőleg a magyar hatóságok is foglalkoznak majd ezzel.
A beszállítóktól levont, illetve beszedett visszatérítések, amelyek az árbevétel 15-30 százalékát is elérik helyenként, a bizonyos listapénzek; valaki kigyűjtötte: 81 címen fejik le újból a beszállítókat ezek a láncok. A kereskedelmi erőfölénnyel való visszaélés tekintetében - kilistázás a népszerűbb néven - rendkívül kiszolgáltatott helyzetben van ilyen területen a beszállító. Az ő tevékenységének 50, esetenként 100 százaléka is ezen a kapcsolaton múlik, míg a láncon 1-2 százalék az az árucsoport, tehát egészen más kockázatviselési körülményekről beszélhetünk. Nagyon jellegzetesnek tűnik, és nagyon nagy problémát okoz a kereskedelmi márkák térnyerése. A hazai viszonyok között a gyártói márkák kiszorítóit, a fejlesztések lekoppintóit, megspórolóit kell tisztelnünk ezekben a márkákban - jelenleg 25 százaléknál tart.
Ugyancsak erélytelen a 2003. évi XVI. törvény végrehajtásában a kormány, gondolok itt a beszerzési ár alatti értékesítésekre és a fizetési határidők betartására. Gondok lehetnek a közbeszerzéseket szabályozó törvényekkel is vagy azok alkalmazásával, amikor azt tapasztalhatjuk, hogy falusi iskolai közétkeztetésben külföldi zacskós levest esznek a gyerekek, miközben a faluban nem lehet eladni a zöldséget.
A versenytörvény és a kereskedelmi törvény is módosításra szorul véleményem szerint. Nincs elég mozgástere a GVH-nak, pedig a munkájukra nagy szükség lenne. Ezáltal a magyarországi élelmiszeripar a velünk együtt csatlakozó többi országnál is kedvezőtlenebb helyzetben van, ami növeli a kiszolgáltatottságukat. Súlyos gondnak tekintjük - és erről már a bizottsági ülésen is beszéltünk -, a hazai hatóságok olyan elvárásokat támasztanak a termelőinkkel és a feldolgozóinkkal szemben, amelyek meghaladják a közösségi elvárásokat, és amelyeket versenytársainktól senki sem követel meg.
(20.10)
Ezzel a magatartásával jelentős hátrányt szenvednek a vállalkozóink, amin nézetem szerint sürgősen változtatni kellene. Az élelmiszer-ipari beruházások 3 százalékos növekedése az ágazat fontosságához képest elenyészőnek mondható. Ez egyben bizonyíték az ágazat kilátástalanságára és a stratégia hiányára is.
A hazai élelmiszer-fogyasztás és -kereskedelem vizsgálatakor le kell szögeznünk, hogy a hazai piac a legfontosabb piac az élelmiszeriparunk számára. 2007-ben pedig ezen a területen kellett elszenvednünk a legsúlyosabb piacvesztéseket. Az összes élelmiszer-fogyasztásból a rendszerváltáskor 8-10 százalék körül volt az importélelmiszer. Ez jelenleg megközelíti a 25 százalékot. Sertés- és baromfitermékek esetében ez az érték eléri a 30 százalékot. Egyes tejtermékeknél és a folyó tejnél megközelíti az 50 százalékot is.
Kétségtelen, hogy ebben a gyászos folyamatban jelentős szerepet játszott a forint felerősödése is. Bizonyos előjelekből arra lehet következtetni, hogy az importtermékek térnyerése folytatódni fog. 2007 végén Magyarországon összesen 151 ezer kiskereskedelmi üzlet működött. Ez 2900-zal kevesebb az előző évinél. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyesboltok száma - az ital- és dohányáru-szaküzletekkel együtt - 46 ezer volt, ami 1700-zal csökkent. Tehát megállapíthatjuk, hogy a kiskereskedelem koncentrációja elsősorban az élelmiszer-kereskedelem területén zajlik.
Mindeközben megjelenik a magyar piacon a határokon átnyúló kiskereskedelem azon szereplője, aki deklaráltan elsősorban külföldi termékeket kíván forgalmazni - hogy a nevét ne mondjam. Azon túl, hogy az import élelmiszerek élelmiszer-biztonsági szempontból fokozott kockázatot jelentenek a fogyasztó számára - ellentétben a jelentés idevonatkozó statisztikai adataival, nekem ez a véleményem, gondoljon mindenki a korábbi aflatoxin-, dioxinos guar-, most pedig a melaninügyre -, értelemszerűen hozzájárulnak a magyarországi feldolgozás leépüléséhez. Ennek következtében foglalkoztatási és szociális gondok keletkeznek adott térségekben. A magyar termelők elveszítik legfontosabb piacuk egy részét, mert a magyar feldolgozóipar nagyon fontos piaca a magyar termelőnek. Ezzel együtt csökken a kapcsolódó ágazatok élettere is.
Tisztelt Országgyűlés! Ha nemcsak az elmúlt évet vizsgáljuk, hanem az EU-tagságunk óta eltelt időszakot, megállapíthatjuk, hogy ezek az évek a csalódottság és a piacvesztés évei voltak. Az a szomorú, hogy 2008 - most már a vége felé járunk -, de 2009 sem látszik ennél szebbnek. Eközben a kormány pedig tehetetlenül áll a jelenséggel szemben. Az ember úgy érzi, mintha a kormány úgy gondolná, hogy az élelmiszer nem is lenne stratégiai cikk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az az ország, amelyben az élelmiszer-önellátás egy kritikus szint alá csökken, olyan mértékben kerül kiszolgáltatott helyzetbe, ami az önállóságának elvesztéséhez is vezethet.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
