BÓKAY ENDRE

Teljes szövegű keresés

BÓKAY ENDRE
BÓKAY ENDRE (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az M6-os építésével kapcsolatban számos hír került napvilágra. Az egyik a völgyhidak építésének csúszásáról, a másik az alagutak beomlásáról szól. Ez utóbbiról a Heti Világgazdaság internetes honlapján megjelentette, hadd idézzem: “Lehetett volna két hegy között hidat építeni, a hegybe pedig egy olyan bevágáson vezetni a pályát, amelyek az útra merőleges keresztmetszetű, trapéz alakú bevágásokat hoznak létre. Ehhez 5 millió köbméter földet kellett volna kitermelni. Más szakvélemények szerint 8 millió köbméter földet kellett volna kitermelni. Bár kevesebb föld megmozgatásával járt volna egy másik alternatíva, de összességében ennél is drágább megoldás lett volna, ha völgyhidakkal oldják meg a völgyek áthidalását.”
Mint azt a hvg.hu írja az internetes oldalán, az alagutas megoldásnál keletkező és a töltés felépítésénél nem használható felesleges föld mennyisége az alagutak esetében, hangsúlyozom, 1,6 millió köbméter, mert csak az alagút földmennyiségét kell kiszedni. Ennek a mennyiségnek az elhelyezése megoldható, az átlagos szállítási távolsága 1 és 15 kilométer között van. A kivitelezés becsült közvetlen költsége ebben az esetben 51,9 milliárd forint lett volna. A másik esetben, tehát mind a völgyhidak, illetve trapézbevágás esetében 74,2 milliárd forintba, illetve 90 milliárd forintba kerültek volna a kivitelezés költségei.
Tisztelettel kérdezem államtitkár úrtól: ha se völgyhíd, se bevágás, se alagút, akkor mégis hogyan készül el az autópálya? Ha elkészül, akkor mikorra és főleg mekkora összegből? Mint pécsi országgyűlési képviselő kérdezem: mehetünk-e 2010-ben autópályán Európa kulturális fővárosába, Pécsre?
Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem