KORÓZS LAJOS

Teljes szövegű keresés

KORÓZS LAJOS
KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Kezdem a végével. Nem készülünk arra, hogy itt pereskedni kellene bárkinek is, annál is inkább, mert én azt gondolom, hogy az év közben fölvett normatívákat a későbbiekben nem kell visszafizetni, sőt a fenntartóknak év közben is van lehetőségük arra, hogy korrigálják az év elején megigényelt állami normatívákat, illetve annak a hozzájárulási összegét.
Hogy sikeresnek tartom-e ezt a konstrukciót? Én igen, annál is inkább, mert körülbelül másfél-két évvel ezelőtt én magam is szorgalmaztam, hogy egyforma normarendszer alapján kerüljenek megállapításra azok a standardok, amelyek lehetővé teszik a minősítési rendszer kialakítását. Abban önnek igaza van, hogy az év elején egy kicsit megcsúszott a határidőben a szakmai apparátus.
A második kérdésére válaszolva, hogy az összefüggéseket és problémákat feltárjuk-e: igen, átfogó vizsgálatot rendelt el a tárca, és az ORSZI készíti ezt a jelentését, tehát most én azt gondolom, hogy néhány héten belül sokkal tisztábban fogunk látni.
15 ezer fő körüli igénnyel kellett számolnunk, és ebből 13 700 fő esetében már elkészültek a szakvélemények. A szakvélemények alapján az derült ki, hogy az igénylések körülbelül 10 százalékában nem volt indokolt a szakemberek véleménye szerint a bentlakásos intézménybe való kerülés.
Szeretném megemlíteni, hogy a tárca ez évi fejezeti költségvetéséből 458 millió forint kiemelt előirányzat kerül átadásra az intézetek többletfeladatainak ellátására, illetve a városi jegyzők - mivel ők is nagyon fontos szerepet játszanak - mellett működtetett szakértői bizottságok költségeire 150 millió forintot biztosítottunk szintén a fejezeti kezelésű előirányzatokból. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Én azt gondolom, hogy sikerre van ítélve ez a program.
Köszönöm szépen, képviselő úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem