DR. BOROSS PÉTER
DR. BOROSS PÉTER
DR. BOROSS PÉTER (MDF): Tisztelt Országgyűlés! Tulajdonképpen valami kellemes derű lephetne el bennünket: hát mondja még valaki, hogy ez az Országgyűlés és az itt helyet foglaló pártok nem tudnak egyetérteni fontos kérdésben! Egy megszólalás nem hangzott el, amelyik azt mondta volna, hogy én egyetértek, hogy a képviselőház létszáma maradjon, netán emelkedjen. Ilyen hozzászólásra itt nem került sor, tehát az egyetértés bázisa adott: legyen kevesebb képviselő.
Ez visszhangzik a televízióban elhangzó kommentárokkal is, hogy azok a furcsa legények miért nem itt ülnek, miért otthon vannak, meg mi a fenét csinálnak akkor, amikor nem csinálnak semmit és így tovább. Erre a közhangulatra kétségkívül lehet programokat építeni.
Azonban kalapot le az előtt a szívósság előtt, amivel az előterjesztők ismételten és ismételten kitartottak amellett, hogy ez a dolog végre kerüljön itt napirendre és vitára. Van pozitív töltés az ilyen kitartó magatartásban. Azt a problémát érzem csak, hogy ha ennyi ideig tartott, hogy ez idekerüljön és vita tárgyát képezze, akkor talán nem teljesen fölösleges azt igényelni, és némileg az előterjesztés intellektuális rangját is emelte volna, hogy eme egy soron kívül azért egy-két alapgondolatot megfogalmazott volna az előterjesztő, hogy mégis hogy képzeli mindezt akár választójogi szempontból, akár egyéb más megfontolásokból.
Ezt én azért sajnálom, mert üresen maradt a terep, és most mindenki olyan dologra válaszol, ami tulajdonképpen nem jelent meg az előterjesztésben, tehát nem azzal szemben. Annyi jelent meg, hogy 200 fő kell. Most mi itt elmondjuk, ami nekem is mély meggyőződésem, hogy a listás választási rendszer az egyetlen normális rendszer egy olyan országban, ahol a jelenlegi választási rendszerben volt olyan választás, hogy 12 százaléknyi szavazat nem kapott voksot, ennyi herdálódott el. Aki azt mondja, hogy ez egy jó választójogi rendszer, akkor az semmit nem ért, nem tudja érzékelni, hogy ha 12 százalék szavazópolgár kimarad a voksosztásból, az bizony még akár kisebbfajta botránynak is tekinthető.
Elhangzott itt, és engedjék meg, inkább adoma, de én tavaly október 23-án egy egész kis városban - nemrégen vált várossá -, helységben voltam október 23-i ünnepségen, ahol a jegyző asszonyt megkérdeztem, hogy ki itt az országgyűlési képviselő, és azt mondta, hogy “hát én csak március óta vagyok ebben a beosztásban, úgyhogy nem tudom”. Ennyit az egyéni választókerületről, meg annak jelentőségéről, meg hogy tartja a kapcsolatot, meg nem tudom miféle érvek mellette az egyéniből.
Hölgyeim és Uraim! Nem szabad elfelejteni, egy listás sor, amit a pártok összeállítanak, mindig nagyon sok mindenre tekintettel van, amire az esetleges megválasztott képviselősor nincs. Így aztán embernívóban is nagyon sok szempontból megvannak az egyéni körzetek hátrányai.
Elhangzott, hogy ki milyet akar, kis párt meg nagy párt. Hölgyeim és Uraim! Azt hiszem, hogy eléggé világos, hogy itt mindnyájan voltunk nagy párt és kicsik, és kis párt és nagyok, és aki abban az illúzióban él, hogy ez a dolog most örökké így marad, és minden párt a saját méretét tudja konzerválni… - engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmet, még az egykori, nagyon régi, nagyon tekintélyes Szabadelvű Párt is tudott darabokra hullani, pedig azt nem akárkik képviselték akkoriban.
A második kérdés, ami itt felmerül, és én nem tudom, hogy válasz-e, mert annak nem nevezhető, ez a második kamara. Itt szeretnék egy dolgot tisztázni. Már nehogy valaki arra gondoljon, hogy amikor elhangzik az, hogy civil szervezetek kerülnek oda, akkor a nálunk lévő 1500 civil szervezet, amelyben ilyen van meg olyan van, meg amolyan van, ebben a második kamarában kamarai tagságot kapnak. Nem, uraim! Ennek a második kamarának van egy nagyon lényeges funkciója, és ezt itt, Magyarországon most nem is fölösleges még akár túlhangsúlyozni, ez pedig a pártok túlburjánzása a közéletbe, a pártelfogultság egyoldalúsága ebben a parlamentben.
Tudniillik a második kamarának az a dolga, hogy egyetemek, tudományos intézetek, valóban egyházak és más komoly, társadalomra hatást gyakorló testületek és szervezetek delegálhassanak személyeket - nem azért mondom, de ha egy nevet kell mondani, a Közgazdaság-tudományi Egyetem a '30-as években egy Teleki Pál nevű egyetemi tanárt delegált a felsőházba, tehát nem akárkiket delegálnak ide -, amelyek mentsek a pártelfogultság néha riasztó megnyilvánulásaitól, ami természetesen a parlamentben, utcán, már magánlakásokban is és mindenhol domináns szerepet kapott.
(12.50)
Ez az a második kamara, amelyik valóban intellektuális kontrollt is gyakorol ügyek elbírálásán túl, a dühödt politikai ambíciók fölött.
Higgyék el nekem, sokféle történet van a magyar múltban, sokféle szellemiség a magyar múltban, a felsőház, amikor úgy hívták - most szóltak nekem, hogy kerüljem ezt a szót, mert feudális íze van, vagy ilyen benyomást kelt -, szóval, a második kamara volt az, amelyik nagyon bölcsen és nagyon okosan a nyugtató szerepet is betöltötte, a dolgok újragondolására késztetett. Valamikor még régen az értelmiséget úgy jellemezték, hogy az az értelmiségi, aki a dolgokat újragondolni képes. Nos, az az értelmes parlamentáris rendszer, ahol működik egy olyan második kamara, amelyik valóban a dolgok újragondolására képes.
Úgy hiszem, hogy ezekről az alapvető kérdésekről az előterjesztőnek azért valamit le kellett volna írni saját meggyőződése szerint, én ugyanis, ha jól emlékszem, ’95 körül vagy ’96-ban tagja lehettem balszerencsémre egy alkotmány-előkészítő bizottságnak, és az akkor nagyon rangos volt, külön államtitkár volt a führer ott, és vezényelte az egész tárgyalást. És a pártok közt mi alakult ki? Nagy verseny volt, hogy ki nyújt minél többet a lakosságnak. Ennek következtében, ha az elhangzott javaslatokat jól összerakta volna valaki, nem alkotmány, hanem egy szociális charta arculata bontakozott volna ki, amelyet ha elfogadnak, mindent lehet, csak kormányozni nem lehet egy ilyen szabályozás mellett.
Én tehát meglehetősen Tamás vagyok, de ilyen konzervatív hajlam mindig párosul némi szkepszissel, és a pártközi tárgyalásokat illetően mégis az a véleményem, hogy kellene, igen kellene, ha másért nem, elmeélesítő beszélgetések céljából kellene, ha másért nem, a magyar alkotmányos múlt, mert volt ám, nem akármilyen, annak a magyar alkotmányos múltnak a felelevenítése, az ismereteknek a bővítése céljából. Mert ha valaki megnézi, hogyan működött egy országgyűlés, mondjuk, a XVII. században, és miket hozott, nagyszerű dolgokra következtethet belőle, hogy mit jelent a haza, mit jelent a nemzet, és mit jelent annak egyértelmű és elsődleges szolgálati szándéka bizonyos javaslatoknál, ellentétben a köztereinken vívott egyéb természetű küzdelemmel.
Én tehát úgy érzem, hogy ha eddig nem, akkor most kellene valami többet mondani arról, hogy eme egy sor, hogy legyünk kétszázak, ez mégis milyen gondolati háttérrel született, főbb téziseiben micsoda. Mert mi most arról vitatkozunk, amit feltételezünk, közben lehet, hogy időpocsékolás az ilyen természetű szónoklat, hiszen nem azt cáfolom vagy igazolom, amit az előterjesztő mondott, hanem csak úgy mondom, a másik felszólaló észrevételeire tett megjegyzéseimet hangoztatom itt.
Komoly dolog egy parlamenti létszám, még komolyabb dolog egy alkotmány, és ezzel párosulva nagyon komoly dolog egy választójogi rendszer. Illene azzal a komolysággal kezelni ezeket a kérdéseket, amelyeket a helyzet egyébként nagyon is megkívánna, hisz közállapotaink egyik okozója talán az is, hogy valamikor megszületett egy alkotmány iszonyú küzdelmek közepette meg kompromisszumokkal, aztán kiírták az elejére, hogy ez ideiglenes, és a mai napig itt vagyunk, még eme ideiglenes alkotmány keretei között létezünk, mert egyszerűen nincs erő, szándék, megértés vagy éppen kölcsönösen elfogadható érv, hogy mindez megváltozzon.
Messze jut az ember, ha egy téma felmerül, hogy hányan legyenek a parlamentben. Isten őrizz kimondani, minő nagy hiba volna kimondani, hogy tényleg ez a fő kérdés! De olyan nagy az egyetértés a csökkentésben, és magam is ennek pártján vagyok - de adjunk már hangot ennek a kérdéskörnek is, és az az érzésem, nyugodtan mondhatom: talán nem így kéne.
Köszönöm. (Taps az MDF, az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)
