DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA
DR. SZABÓNÉ MÜLLER TIMEA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága a 2008. szeptember 30-ai ülésén a törvényjavaslatot megvitatta, azt 10 igen szavazattal általános vitára alkalmasnak találta.
Az előterjesztő képviselője a benyújtott törvényjavaslatot három fő gondolatkör köré csoportosítva ismertette. Kihangsúlyozta, hogy a tervezet, a változtatások magát a konstrukciót, az alapvető célkitűzéseket, az NCA szerkezetét nem érintik. Érintik viszont a támogatásra jogosult szervezetek felülvizsgálatát, amely összhangban van az NCA alapfilozófiájával, hogy a klasszikus civil szervezeteket szeretné támogatni. A jogorvoslat bővítése és az összeférhetetlenségi szabályok ismertetése mellett még komolyabb vita alakult ki a működőképesség érdekében a különböző testületek létszámcsökkentéséről, és a rendszer folyamatos megújulásaként a kollégiumi, illetve a tanácstagoknak két ciklusban maximalizálja az eltölthető időt.
A bizottsági tagok többsége egyetértett abban, hogy a törvénymódosításra megérett az idő. A javaslat a rendszer hatékonyságának és átláthatóságának előmozdítását szolgálja, valamint a gyakorlati tapasztalatok érvényesítését és bedolgozását.
Konkrét kérdésekben komolyabb vita bontakozott ki, de ezek többsége nem a törvényt szabályozza. Mindkét oldal részéről elhangzott, hogy jó lenne emiatt egy ötpárti egyeztetést kezdeményezni, ahol az érintett civil szervezetek bevonásával megvitatásra kerülnek a vitatott kérdések annak érdekében, hogy egy konszenzusos, a civil szervezetek érdekeinek is megfelelő törvény- és - miután említettem, hogy nem csak a törvénnyel voltak problémák - szükség szerint rendeletmódosítások is születhessenek.
Összességében még egyszer: a bizottság megtárgyalta és azt általános vitára alkalmasnak találta.
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem