DOMOKOS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DOMOKOS LÁSZLÓ
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ki van ellenzékben, ki van kormányon, azt most ne vitassuk meg, sokkal inkább, ha megengedik, miután gazdaságpolitikáról szerettem volna szólni, az jutott eszembe, volt egy olyan mondás, hogy jó időben jó helyen lenni. Hát, az előttem felszólaló rossz időben, rossz helyen szólt, azt gondolom, a privatizációról, a közvagyon olyan tőzsdei piacra viteléről, amelyben ma a legvadabb elemzői javaslatok is arra irányulnak, hogy a tőzsdére nagyon már ne vigyen készpénzt senki sem, csak a legkockázatosabb tőkebefektetők, igazából ma az állami kötvények, a betétek, illetve a készpénz az, ami a biztos hely. Ehhez képest lehet ilyet javasolni, természetesen az egyik legnagyobb pénzügyi és tőzsdei válság kellős közepében, de én azt gondolom, hogy ez, mondjuk, mondhatnánk régi szöveg volt, talán ezt nem kellett volna most elővenni.
Miután a program - aminek a vitáját kezdeményezték - alkotója elment, én is elszakadnék ettől a szorosan vett témakörtől, hiszen megvitatni, legalábbis szavazni nem kívánnak róla, a vita meg sokfelé terjed. Ezért engedjék meg, hogy én inkább a Fidesz gazdaságpolitikájának céljairól, megoldási lehetőségeiről szóljak, és egyúttal a helyzetet is egy kicsit értékeljük, mert abban egyetértek az előttem felszólalókkal, hogy először a helyzetet érdemes talán megvizsgálni, hogy egyformán értelmezzük-e. Éppen az előző felszólalás is ezt bizonyította, hogy ebből sok furcsa dolog történhet, ha a helyzetben nincs egyetértés.
Tehát mi úgy látjuk, hogy a gazdaságpolitika célja elsődlegesen a polgárok jólétének és biztonságának növelése kell legyen, és ezt kell szorosan kiegészíteni, szolgálni az ország versenyképességének az erősítésével, és így érhető el az a már korábban egyszer elért cél - ma pedig ennek pont az ellenkezőjét tapasztalhatjuk -, hogy a térség átlagát meghaladó gazdasági növekedés legyen Magyarországon. Ezért a gazdaság erőteljes növekedésének támogatásával, a pénzügyi és a költségvetési egyensúly elérésére való törekvésével olyan gazdasági környezet megteremtése lehet a cél, amelyben a kedvező gazdasági folyamatok egymást erősítik.
A Fidesz gazdaságpolitikai elképzelései szerint a tartós egyensúly és a gazdasági növekedés egyenrangúan fontos célok. Ha megnézzük, hogy a helyzet, amelyet létrehoztak önök… - van, amikor ’98-hoz, van, amikor 2002-höz, van, amikor pedig 2006-hoz hasonlítják a helyzetet, én azt gondolom, főszabály mégiscsak a 2006, hiszen azóta van ennek a parlamenti többségnek mandátuma, illetve a képviselőknek, illetve a kormány felhatalmazása is legalábbis 2006-tól datálható a mai számítások szerint. Ennek a legfőbb jellemzői, hogy alapvetően egy rövid távú gondolkodást tűztek ki, amelynek következtében tartós hátrányba került Magyarország a versenytársaihoz képest. Ez az átalakulás, az elmúlt két év folyamata nem teremtette meg azt a szerkezetváltásra alapozott növekedést, amely tartós hátteret jelenthet a növekedésnek. A gazdasági növekedés folyamatos lassulása következett be, és sajnos az ország kettészakadása is jellemző, mind a duális gazdaság, a kis- és nagyvállalkozások egészen más gazdasági helyzetbe kerültek, de legalább ennyire igazságtalanul a területi egyenlőtlenségek is felerősödtek.
Így a meglevő növekedés is, amely egyre csökkenő mértékű volt, egy szűk csoportot emelt fel, és bizony az ország egészére nem terjedt ki kedvező hatása. Megállapíthatjuk, hogy az államháztartás hatáskörének és alrendszereinek meghatározása és újradefiniálása nélkül indították meg a változásokat, ami kudarcba fulladt. A költségvetési politika elveszítette hitelét az elmúlt két évben, és nincs meg az átláthatósága. Az állam hatékonysága minden állításukkal ellentétben leromlott, bürokratikusabb lett, és a kiszolgáltatottakat védő szerepe is gyengült, a közszolgáltatások pedig leépülőben vannak.
Ha a tények oldaláról nézzük, bizony nőtt az infláció, nőtt a munkát keresők száma és nőtt az adósságállomány. De talán még egy hosszabb távú kitekintést is érdemes megtekinteni, hiszen hol van már az euró bevezetésének eredetileg 2007-re kitűzött céldátuma. Most ehhez képest mondhatjuk, hogy egyetlenegy maastrichti kritériumnak sem felel meg az ország, bizony az euró bevezetésének a csúszása komoly versenyképességi hátrányt okoz az országnak, az ország gazdasági szereplőinek és a lakosságnak is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a jövőbeni megoldásokat keressük, akkor talán érdemes leszögezni, a Fidesznek mi a megoldásra vonatkozó javaslata. Tartós egyensúlyt csak olyan gazdaságpolitikával lehet elérni, amely hosszabb távon gondolkodik, és egyszerre növekedés- és egyensúly-orientált. Szükséges az államháztartási fegyelem erősítése, talán jobban, mint amennyire önök akár hangsúlyozták, akár különösen ahogy tették. Az államháztartási reformhoz szükséges annak hatáskörének és alrendszereinek újrameghatározása, és utána lehet újból az államháztartási reform kérdéseihez nyúlni. Fejleszteni és megbízhatóbbá kell tenni az államháztartás statisztikai és számviteli rendszerét. Feladat- és kiadásorientált költségvetést kell alkotni, és ehhez a tervezéshez szükséges szabályozást teljeskörűen át kell tekinteni, valamint a gondos végrehajtás érdekében be kell vezetni a folyamatba épített ellenőrzés rendszerét, és helyre kell állítani az önök által föllazított belső ellenőrzést, amelyre a Számvevőszék többször kitért mint negatív folyamatra az államháztartás működésében.
Az önkormányzati pénzügyi szabályozás kérdéseiben a feladatok és források vizsgálatát követően összhangot kell teremteni, hogy a pénzügyi egyensúly megteremthető legyen, nem tartható az, hogy a feladatok és a források nincsenek összhangban, sőt, egyre távolodtak az elmúlt időszakban. A kormánynak először a saját portáján kell rendet teremteni, és csak azután kérhet újabb áldozatokat a lakosságtól. Elsőként a költségvetési politika hitelességének helyreállítása szükséges, a költségvetés átláthatóságának biztosítása mellett. Tehát a Fidesz szerint növekvő szigorra és áttekinthetőségre van szükség a kormányzati pénzek felhasználásánál.
Takarékos és erős államra van szükség, amelynek működése a szerénység, az átláthatóság és a kötelességtudat elveire épül. Az átláthatóság és a kötelességtudat elve alapján a Fidesz beterjesztette azon módosító javaslatait, amelyeket - most is vissza kell idéznem - napirendre sem voltak hajlandóak venni. A kormány tagjai felelősséggel kell hogy tartozzanak a kialakult költségvetési hiányért, és ezért személyes anyagi következményekkel kell hogy járjon számukra annak meghaladása.
A hitelesség helyreállítása pedig pénzügyi, gazdasági téren azt jelenti, hogy azt a költségvetési tanácsot kell felállítani, amely a költségvetési törvényjavaslat véleményezését követően javasolhatja a köztársasági elnöknek a költségvetési törvény megfontolásra való visszaküldését a parlamentnek.
(17.50)
A Fidesz úgy határozza meg, hogy a gazdaságpolitika középpontjában a dinamikus növekedés elérése lehet a legfőbb cél. Ennek révén Magyarország kihasználja a mai rejtett és mesterséges fékek által visszaszorított gazdasági lehetőségeit. Olyan tartós növekedést kell elősegíteni, amely az egész ország területére kiterjed, de nem a fejlett országrészek visszahúzásával, hanem a fejletlen területek kiemelt segítésével oldja meg a területfejlesztés gondjait. A gyarapodást, de a terhek egyenletes elosztását is lehetővé kell tenni.
A növekedés, a munkahelyteremtés, az infláció leszorítása, a területfejlesztés egymással gyakran ellentétes szempontjait is össze kell egyeztetni. Mindehhez szükséges az aktív állami szerepvállalás, amely gazdaságpolitikai eszközökkel segíti és befolyásolja a piaci folyamatokat.
A magyar gazdaság fejlődésének mozgatórugója a következő években is az export lesz. Ehhez viszont piackonform eszközzel kell segíteni a magyar termékek külpiaci értékesítését.
Az európai közös pénz, az euró mielőbbi bevezetése hazánk hosszú távú érdeke, azt gondoljuk, hogy ezért mindent meg kell tenni. Magyarország 2002-ig folyamatosan közelített a maastrichti kritériumokhoz, az azóta elkövetett és elhibázott gazdaságpolitika miatt így nem került 2007-ben bevezetésre, mint ahogy tervezve volt, így az abból adódó növekedéstöbbletből sem részesedhetett a gazdaság, akár az említett oktatás vagy más egyéb társadalompolitikai célok, ami a gazdaság teljesítményét és versenyképességét is javíthatja. Így viszont nem valósulhatott meg az, ami a méltányosság és az igazságos kormányzás feltétele lehetett volna, korlátozta ezen gazdasági teljesítmény.
Ezért olyan államot kívánunk, amely képes megvédeni és támogatni polgárait, és felszabadítja a társadalom erőit. Az állam, mint közüzemi szolgáltatás esetén, köteles a fogyasztók védelmét biztosítani, és a természetes monopóliummal való visszaélés lehetőségét megakadályozni. Meg kell szüntetni a fogyasztók kiszolgáltatottságát. Célunk a munkahelyet biztosító kis- és középvállalkozások megerősítése.
Ehhez továbbra is azt valljuk, hogy az adóterheket mérsékelni kell, és egyszerűsíteni kell az adminisztrációs terheket. A Fidesz gazdaságpolitikájának kulcsa a foglalkoztatás növelése, amelyről még többet fogunk szólni, a polgári gazdaságpolitika végső célja, hogy növeljük a polgárok jólétét, és ezáltal megteremtsük Magyarország gazdasági felzárkóztatásának alapjait.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem