DR. KÓKA JÁNOS
DR. KÓKA JÁNOS
DR. KÓKA JÁNOS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Miniszterelnök úr nyilván nem véletlenül választotta dolgozatának azt a címet, hogy Megegyezés. Ezzel nyilván azt kívánta demonstrálni, hogy másokkal is hajlandó, másokkal is kész megegyezni. Ez a szándék mindenképpen dicséretes, demokratákként csak helyeselni tudjuk. Ha viszont a jelenlegi politikai helyzet keretei között kívánjuk értelmezni, akkor mindjárt egy komoly problémával találjuk magunkat szemben.
Azt szokták mondani, hogy megegyezni csak másokkal lehet, más szóval: kettőn áll a vásár. Politikai értelemben a miniszterelnök és a pártja nyilvánvalóan csak egy vagy több másik parlamenti párttal tud megegyezni erről a programról, különösen így van ez, amikor a miniszterelnök egy kisebbségi kormányt vezet. Ebben az esetben a megegyezés tehát nem csupán egy politikai gesztus, nem csupán a jó szándék demonstrálása. Ebben az esetben a megegyezés politikai szükségszerűség, egy olyan kényszer, amely a parlamenti matematikából következik.
(15.40)
És olyan kényszer is, amely a nemzetközi gazdaságpolitikai környezetből is következik, ugyanis ha komolyan vesszük mindazt, ami a világon ma történik, akkor kimondhatjuk, hogy Magyarország nem engedheti meg magának, hogy ne legyen egy stabil parlamenti többségen nyugvó gazdaságpolitikája, egy stabil többségi szavazással megszavazott költségvetése 2009-ben. Magyarországnak ráadásul nem egy-két megvásárolt vagy más módon megszerzett szavazatokon nyugvó költségvetésre van szüksége, hanem olyanra, amely mögött biztos parlamenti többség áll.
A helyzet tehát egyszerű, világos. Ha a miniszterelnöknek sikerül elképzelései mögé más pártokat is felsorakoztatnia, akkor megszerezte azt a politikai legitimációt, ami a végrehajtáshoz szükséges. Ha erre nem képes, akkor ebben az ügyben sem ő, sem pedig kormánya nem számíthat többségre. Ha jól értem a pártok nyilatkozatait, akkor most pontosan az utóbbi történik. A miniszterelnök programját elutasította ebben a formájában a Fidesz, elutasította az MDF, elutasította a KDNP is, és mint azt már többször elmondtuk, a dokumentumot mi, liberálisok sem tudjuk támogatni. A megegyezéshez legalább két fél kell, mint mondtam, márpedig úgy tűnik, hogy ma csak egy van hozzá.
Vannak olyanok, akik szerint ezzel az ügy további szót nem is érdemel, mi azonban mást gondolunk. Ha egy köztársaság miniszterelnöke tollat ragad, és egy harmincoldalas dolgozatban foglalja össze, hogy hogyan látja az ország helyzetét, akkor felelős politikai erő nem ránthatja meg egyszerűen a vállát. Úgy illő tehát, hogy érdemben kommentáljuk a kormányfő dolgozatát. Örülünk ennek a politikai vitanapnak, és röviden kísérletet teszünk arra, hogy felvázoljuk, mit gondolunk mi az ország számára nyitva álló opciókról.
Tisztelt Országgyűlés! Bár az elemzések szóhasználatát, egyes megállapításait tekintve a dolgozat nem mentes a liberálisnak tűnő fordulatoktól, alapértékeit tekintve egy erősen baloldali, szociáldemokrata írással van dolgunk. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen a dolgozatot jegyző kormányfő a Magyar Szocialista Párt elnöke is, és senki sem várja el tőle, hogy egy más indíttatású dolgozatot írjon, jegyezzen, és azt sem várja el senki egy liberális képviselőtől, hogy felállva tapsoljon egy szociáldemokrata programnak. Mi ugyanis alapvetően más filozófiában, más értékekben gondolkodunk. Jobban hiszünk az öngondoskodó polgárban, mint a gondoskodó államban. Szerintünk a globális piac, a globális verseny, a globális kapitalizmus korszakában nem zárkózhatunk be. Ha versenyben akarunk maradni, akkor nem elég évente a nemzeti össztermék néhány tizedszázalékának erejéig távolodnunk a szocializmustól. Ellenkezőleg, szabadabbá kell tennünk a gazdaságot.
A kapitalizmus a tulajdon és a tulajdonos biztonságára épül. Hagyjunk tehát több pénzt a polgárok és a cégek zsebében. Bízzuk rájuk, hogy mire költik a pénzt, 40 évi tervgazdaság csődje után az állam ne akarjon okosabb lenni a tulajdonosnál. Úgy véljük tehát, hogy nem az államnak kell munkahelyeket teremtenie, hanem a piacnak. Amikor az állam, a kormány ilyen feladatra adja a fejét, akkor nagy hibát követ el. Omnipotensnek hiszi magát, holott az elmúlt évtizedek éppen azt bizonyították be, hogy inkább impotenciáról beszélhetünk. Nézzük meg, mi történik, amikor az állam munkahelyteremtés ürügyén osztja újra a piac által megtermelt jövedelmeket. A Munkaerő-piaci Alap ma évente 400 milliárd forinttal gazdálkodik, ugyanakkor, mint miniszterelnök úr is elmondta, alig jönnek létre új munkahelyek, és csökken valamelyest a foglalkoztatottság.
Nem titkolom, a Megegyezés című dokumentumnak vannak olyan elemei is, amelyek az SZDSZ számára elfogadhatóak. Ilyen rögtön az államháztartás hiányának csökkentéséhez való ragaszkodás, annak ellenére támogatni tudjuk ezt az alapvető szándékot, hogy álláspontunk szerint 2006 óta a kiigazítás nem a lehető legkedvezőbb szerkezetben, nagymértékű kiadáscsökkentés mellett, hanem döntően többletbevételekkel, adóemelés mellett valósulhatott meg. De stabilitásra, különösen a mai világgazdaság körülményei között igenis szükség van. De ilyen támogatható elemek az oktatáspolitikai javaslatok többsége, a szakképzési ösztöndíj programja, az uzsorakölcsönökkel kapcsolatos fellépés szükségessége. Támogatjuk, hogy a fordított felelősség elve megjelenjen a közigazgatásban, és végre az integrált ügyintézés során ne a kérelmező szaladgáljon a hivatalok után, hanem éppen fordítva. Szerintünk is szűkíteni kell az engedélyek számát.
Elfogadható, hogy az állami beruházásoknál a hátrányos helyzetű munkavállalókat pozitív diszkriminációval segítsük. Még az adózás területén is van néhány elem, amelyekkel egyetértünk, ilyen például az APEH szolgáltatói szemléletű átalakítása, a pozitív adózók listája, az adócsalás szigorúbb büntetése. Egyetértünk abban is, amit a dolgozatból is kiolvastunk, miniszterelnök úr mai beszédében is hallhattunk, hogy az oktatásra fordított állami kiadások nem csökkenthetőek, és egyetértenénk azzal a mondattal is, hogy az egészségügyre fordított kiadások sem csökkenthetőek, hiszen az oktatást és az egészségügyet liberális képviselők nemzetgazdaságilag produktív ágazatoknak tekintenék. Ezért, úgy gondoljuk, ezt a két ágazatot nem érintheti további költségvetési megszorítás. Látjuk azt, de erre majd a költségvetés vitájában visszatérünk, hogy a mai számok inkább azt mutatják, hogy az egészségügyből egy liberális reform hozadékai után további, éves szinten 40-50 milliárd forintot kíván elvenni a kormány. Ezt nem tartjuk megfelelő útnak.
Összességében mégis azt kell mondanom, hogy számunkra nem lehetséges a megegyezés a Megegyezés című dokumentumról, mert az a jelenlegi formájában nem segít az ország bajain. Egyetértünk jó néhány elemével, de az egész dokumentum alapfilozófiája idegen számunkra. Ha röviden akarnám összefoglalni, azt mondhatnám, ebben a dokumentumban az SZDSZ számára túl sok az állam és túl kevés a bátorság, túl sok a belső ellentmondás és túl kevés az adócsökkentés. Ha jól értem a miniszterelnök urat, akkor az államot hatékonnyá és partnerré kellene tenni. Beszéltünk már sokszor erről, régi és ismert utópia ez, de a tapasztalatok szerint irreális. Tetszik vagy nem tetszik, az állam sajnos pazarol, és rosszul költi el a pénzünket. Emiatt szokott csorbulni a gazdasági szabadság, emiatt emelkednek az adók, és szinte mindig ez vezet gazdasági hanyatláshoz is.
Szerintünk a rendszerváltás után lassan 20 évvel el kellene végre fogadni, hogy a fejlett világ elmúlt 150 éves, precedens nélküli gazdagodása döntően a piacgazdaságnak köszönhető. Be kellene végre látnunk, hogy a kapitalizmus és a demokrácia együttes előfordulása nem történelmi véletlen. Stabil demokrácia nem létezik piacgazdaság nélkül. Ebből az következik, hogy demokráciánkat is úgy lehet védeni és ápolni, ha vigyázunk a piacgazdaságra; ha állam- és beavatkozáspárti intézkedésekkel nem torzítjuk el a működését, és ha a társadalomban fenntartható a hit, hogy mindenkinek van esélye a boldogulásra. Ezért egy liberális csak olyan gazdaságpolitikát, csak olyan adórendszert támogat szívesen, amely erősíti a versenyképességet és biztosítja a fejlődést. Az, amit ma tárgyalunk, biztosan nem ilyen.
A miniszterelnök úr szerint a magyarok igénylik, hogy az állam egy sor dologban közvetlenül segítse őket, közvetlenül segítse életüket, és különböző szolgáltatásokat nyújtva gondoskodjon róluk. Ezért szerinte Magyarország nem követheti az angolszász modellt, ugyanakkor a skandináv modell sem lehet megoldás. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben az esetben a már jól ismert, speciálisan magyar öszvérmodell marad. Ez a magyar öszvér annyiban valóban különleges, hogy egyesíti a ló és a szamár valamennyi negatív tulajdonságát: rövid a lába, gyenge a háta, nem fut gyorsan, viszont nem bírja a terhelést sem. A magyar modellt tehát magas állami újraelosztás, túladóztatás, hatalmas állam és alacsony gazdasági növekedés jellemzi.
A miniszterelnök is tudja ezt, mégsem akar szakítani ezzel a tradícióval. Lehet, hogy az általa feladott reformprogram tanulságaként azt gondolja, kevesebb reform, több gondoskodás kell. Ez a logika azonban továbbra is a szavazók zsebén keresztül akar választást nyerni, még akkor is, ha ennek az az ára, hogy a magyar állam 10 százalékponttal többet költ el a nemzeti jövedelemből, mint amennyi a fejlettségünk alapján indokolt volna. Erre mondom én, hogy túl sok állam, túl kevés bátorság.
A parlamenti munkából mindannyiunk számára ismerős egy fogalom, belső koherenciazavar. Akkor használjuk ezt a fogalmat, amikor egy törvény - lényegében a módosítók során állhat elő ilyen helyzet - ellentmond saját magának.
(15.50)
Nos, a Megegyezés című dokumentumra a halmozott belső koherenciazavar jellemző. A miniszterelnök három év alatt 1000-1200 milliárdos adócsökkentést akar, de ennek forrásait szinte kizárólag a fehéredésben látja; akkor is, hogyha mindenki azt mondja, hogy ebből évi legfeljebb 50-100 milliárd bevétele lehet az államnak.
A fehéredés eszközeként a dolgozat gazdaságpolitikai döntések sokaságát sugallja, ma viszont konkrétumként egyetlenegyet látunk. Azt olvassuk az újságban, hogy egy szerencsejátékban való részvételi lehetőség fogja majd megteremteni nagyon sok szolgáltatás kifehérítésének lehetőségét.
Az állami újraelosztást a miniszterelnök úr 5-7 százalékponttal csökkentené, ugyanakkor szerinte az állami kiadások csökkentésére nincs lehetőség. Változásokat akar, de csak 3-4 év alatt, holott a magyar gazdaság már jó ideje halmozottan hátrányos helyzetben van. Ha a kormány nem tesz valamit - nem 3-4 év múlva, hanem most, ebben az időszakban -, akkor újabb 3-4 éves várakozást követően versenyképességi mutatók helyett majd inkább versenyképtelenségi mutatókról beszélhetünk.
A gazdaság fehéredését várja, de nem ír semmi konkrétumot ezekről. A tervezetben azt írja, hogy 10 pontos járulékcsökkentés kell, ugyanakkor később kiderül, hogy már ennek első állomásán is csak havi 140 ezer forintos jövedelemig lesz ez érvényesíthető. Ugyanez a helyzet a regionális alapú járulékkedvezmények bevezetésével. Mindenki tudja, hogy ennek bevezetése esetén a cégek a hátrányos helyzetű régiókban nem munkahelyeket, hanem kamu telephelyeket teremtenének.
Annak idején, az átmeneti adók, a szolidaritási adó bevezetésénél tett a miniszterelnök egy határozott ígéretet Magyarországnak: ezeket az adókat, amint erre lehetőség lesz, kivezetjük majd az adórendszerből. Ilyen volt a társas vállalkozásokat érintő különadó, illetve a személyi jövedelemadóba épített plusz 4 százalékos szolidaritási adó. Úgy gondolom, a tisztesség úgy kívánja, hogy most, amikor adóváltoztatásokra kerül sor, és a deficit egy kívánt szint közelébe süllyedt, ezeket az átmeneti adókat - beleértve a szolidaritási adót is - törölje el a kormány; erről a dolgozatban nincs szó. Az adócsökkentés keretében - és a fehéredés érdekében - növelné a miniszterelnök a személyi jövedelemadó sávhatárát, de egyelőre csak 1,7 millió forintról 2 millió forintra, azaz érdemi változás megint nem történne. A különadó megszüntetéséről tehát ehhez képest egy szó sincs.
A miniszterelnök úr ír a fordított felelősség elvének megköveteléséről a közigazgatási gyakorlatban. Ehhez képest egy másik ellentmondása - ha szabad rávilágítanom -, az adótörvény jelenleg benyújtott tervezetében csalódással olvashatjuk, hogy épp ez ellen a fordított felelősség ellen lép fel a kormány, amikor az adóügyi eljárásoknál a fordított felelősség elvét nem hagyja érvényesíteni. Ezért mondjuk, hogy a Megegyezésre a túl sok belső ellentmondás és a túl kevés adócsökkentés jellemző.
Amit mi javasolunk, az az átlagjövedelemnél körülbelül havonta 10 ezer, egy 250 ezer forintos fizetésnél pedig körülbelül 20 ezer forinttal többet hagy havonta a dolgozók borítékjában, mint amennyi ma a bruttó bérből marad. Ezt neveznénk mi érdemi adócsökkentésnek, legalábbis egy érdemi adócsökkentési lépéssorozat megkezdésének.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egy hónapja úgy fogalmaztunk, hogy a piacok és az adófizetők erre a tervre azt fogják mondani, hogy ez kevés lesz. Azóta a Megegyezést valamennyi párt és szinte valamennyi szakmai szervezet és független elemző elutasította. Itt tartunk most; az SZDSZ szerint azonban a valódi megegyezéshez most sem késő. A következő hetekben valós esély van arra, hogy a pártok - vagy a pártok többsége - képes legyen megállapodni az ország és a gazdaság érdekében. Ehhez viszont valódi intézkedésekre van szükség. Azokra az intézkedésekre is szükség lehet, amit a miniszterelnök úr említett, mert fontos az, hogy 3 ezer exportáló vállalkozás ajtaján bekopogjanak, és segítsenek neki exportálni, de még fontosabb, hogy azok a százezrek, vállalkozók, akiknek az ajtaján - képletesen mondom - havi rendszerességgel kopog be az APEH, ők is valamiféle enyhülést, az adóváltozások során a helyzetük jobbulását érezzék.
Azt is mondja a miniszterelnök úr, hogy az oktatás az egyetlen, ahol a GDP-növekedésnél magasabb összeget kell elkölteni. Való igaz, jó közelítés ez, azonban a költségvetés mostani tervében azt látjuk, hogy 13. havi nyugdíjra a 2007-es, illetve a 2008-as szinthez képest közel 11 százalékkal többet költ majd a kormány 2009-ben, összességében a nyugdíjkiadások emelkednek leginkább. Az is egy belső koherenciazavar most ebben a programban, hogy vajon a nyugdíjkiadások a törvényesen determinált utat követik, vagy pedig a törvényben foglaltnál nagyobb mértékű extra nyugdíjkiadást vállal fel a jelenlegi helyzetben a kormány. Az előző derül ki a miniszterelnök úr korábbi beszédeiből, de ha a Szocialista Párt hirdetéseit nézem, akkor abból az derül ki, hogy a szükségesnél vagy az előirányzottnál többet költünk majd nyugdíjra.
Azt is mondja a miniszterelnök úr, hogy a gazdaságban kínálati problémák vannak, de a személyi jövedelemadó csökkentését nem látja alkalmasnak a kínálati problémák megoldására. Miközben nagyon sok országban, ahol érdemi személyi jövedelemadó-csökkentésre volt alkalom, ahol bevezették például az egykulcsos személyi jövedelemadót, érdemi munkakínálati oldali javulást tapasztalhattunk.
Az SZDSZ egy olyan megegyezésért dolgozik, ahol az állam kiadásai mérséklődnek, és a következő három évben legalább 1000 milliárdos adó- és járulékcsökkentés lehet. Egyéb adócsökkentési és egyszerűsítési javaslataink célja, hogy Magyarországon munkavállaló- és foglalkoztatóbarát gazdaságpolitikával tegyük érdekeltté a polgárokat abban, hogy dolgozzanak, hogy megérje dolgozni, és ne érje meg nem dolgozni. Tegyük képessé az embereket ezenfelül arra, hogy dolgozzanak! Szeretnénk, hogyha igazságosabbá válna a szociális támogatások rendszere, és szeretnénk, hogyha folytatódna a felső- és a közoktatás reformja. Szeretnénk, hogyha a gazdaság igényeinek megfelelően alakulna át a szakképzési rendszer. Elsősorban ezekben a kérdésekben fejtik ma ki képviselőtársaim a javaslataikat a vitában.
Az SZDSZ szerint, tisztelt miniszterelnök úr, együtt van esélyünk, hogy Magyarországot kibillentsük a politikai status quo zsarnokságából. Együtt tehetünk azért, hogy igazságosabb legyen a szociálpolitika, hogy jobb legyen az egészségügy, hogy időben nyúljunk a nyugdíjrendszerhez, még mielőtt az összeomlana. Ezekben az ügyekben szükséges megegyezés. Ha képesek leszünk rendbe tenni az állam pénzügyeit, ha jelentősen tudjuk csökkenteni az adókat, ha segíteni tudjuk a vállalkozásokat és a befektetőket, akkor ismét Európa gyorsan fejlődő országai közé léphetünk. Ehhez valóban megegyezésre van szükség.
Az SZDSZ-frakció nevében ehhez a megegyezéshez kérem az ellenzéki pártok és a kormánypárt támogatását.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)
