DR. SÁNDOR KLÁRA
DR. SÁNDOR KLÁRA
DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogyan Kóka János frakcióvezető úr is említette, a Megegyezés című kormányfői javaslat oktatási fejezetében írott tervek és a liberális oktatási program nagyon nagy mértékben egybeesnek, azt is lehet mondani, hogy tulajdonképpen annak a koalíciós kormányprogramban megfogalmazott oktatási reformnak a továbbvitele ez, amelyet igazából 2002-ben, de elemeiben már 1996-ban elkezdett az akkori, illetve a 2006-tól regnáló koalíciós kormány.
Aki tisztában van az oktatás helyzetével, és az, aki tudja, hogy az oktatásra fordított pénz soha nem elvesztegetett pénz - pontosabban, lehet elvesztegetett pénz, majd erről szeretnék szólni, hogy szerintünk hogyan nem az -, de olyan értelemben mindenképpen nagyon fontos, sokszor elmondjuk, vegyük végre komolyan, hogy az oktatás stratégiai ágazat. Tehát amikor azt halljuk, hogy nagyon szigorú költségvetési években az oktatásra mégis több pénz kerül majd, több pénz fordítódik majd, annak nyilvánvalóan egy oktatáspolitikus örül, és azt gondolom, nem csak az oktatáspolitikusoknak kell örülniük, hogyha ezt hallják. Ebben nincsen közöttünk vita, talán abban sem lesz, amit mondani fogok.
Azt gondolom, elsősorban arról érdemes beszélnünk, hogy ezt a pénzt hogyan költjük el, vagy mire költjük el, hiszen ez nem mindegy. Ezt lehet elrontani, és remélhetőleg egyik kormány sem fogja ezt elrontani, amelyik most Magyarországon kormányozni fog akár húsz, harminc éven belül, mert a magyar oktatásnak olyan lemaradásai vannak - akár száz évre visszamenően -, amit nagyon nehéz lesz behozni, és nyilván csak úgy lehet behozni, hogyha ebben például szakmai alapú konszenzust lehet pártpolitika helyett találni a különböző magyar politikai erők között.
Először a közoktatásról szeretnék néhány szót szólni. Azt gondolom, a közoktatás legnagyobb problémája az - ebben egyet szoktunk érteni, nem a gyerekek képessége -, hogy nem a gyerekek képessége és nem a tehetségük dönti el azt, hogy hová jutnak, mit érnek el az életükben, hanem elsősorban a szülők végzettsége, elsősorban a gyerekek családi háttere, és amit nem szoktak tudni, az, hogy ennél még erőteljesebb az iskola, az az iskola, amelyikbe járnak. Éppen ezeken a tényezőkön akart változtatni az a közoktatási reform, amelyet a koalíciós kormány 2002-ben elkezdett, és amelyet a liberális miniszter után a szocialista miniszter is folytat. Ebből a tényből kell levezetni azt, hogy mire érdemes pénzt költeni. Nagyon sok idő persze nem áll rendelkezésemre, hogy nagyon részletesen beszéljek erről, de a főbb irányokat szeretném megemlíteni.
1996 és 1998 között, illetve 2002-től kezdve elkezdődtek azok a nagyon karakteres átalakítások, amelyek a törvényi hátterét megteremtették annak, hogy ez a helyzet megváltozzon, hogy ne az iskola döntse el, ne a szülők családi háttere döntse el, hogy egy gyerek ki tud-e emelkedni, és a képességeinek, tehetségének megfelelő képzést kap vagy pedig nem. Tehát ahogyan mondtam, ebben a vonatkozásban a törvények nagyjából megvannak, egyetlenegy dologban volt még kevéssé bátor bármelyik kormány, amelyik eddig Magyarországon kormányzott.
Mindannyian tudjuk, nincs olyan oktatási szakértő Magyarországon, aki ne ezt mondaná, hogy a készségfejlesztésre sokkal nagyobb hangsúlyt kell fordítanunk, és ez leginkább a miniszterelnök úr által emlegetett oktatási szempontból is vezető skandináv országokban a hat plusz hatos rendszerrel történik. Tudom, tudjuk mindannyian, hogy őrült nehéz bevezetni ezt a rendszert, mert nagyon nagy az ellenállás vele szemben, de azt is tudjuk, hogy az első lépések megtörténtek ebben az irányban, és ezt mindenképpen folytatni kell, hiszen látjuk azt, nincs más megoldás arra, hogy a magyar gyerekek is értelmesen tudjanak olvasni, és ne csak olvasni tudjanak, problémamegoldó gondolkodásuk fejlődjön, illetve matematikai készségeik is fejlődjenek. Ők már egy olyan világban fognak élni - egyébként mi is ilyenben élünk -, ahol nem a lexikális tudás, hanem ezek a készségek azok, amelyek meghatározzák majd az ő sorsukat, jövőjüket.
(17.10)
Nagyon fontos az, hogy a másik akadályt is vegyük szemügyre. A másik akadály az említett iskolarendszeri struktúrán kívül - nyugodtan kimondom, hiszen én magam hosszú évekig képeztem pedagógusokat - a pedagógiai módszerek avíttsága. Mindenkitől elnézést kérek, aki nem régi és konzervatív pedagógiai módszerekkel oktat, de azt is tudjuk, és ezt merjük kimondani őszintén, hogy a tanáraink többsége azzal oktat, és a tanáraink többsége még nem vette át azt a ritmust, amit a XXI. század diktálna, vagy amit már a XX. század vége is diktált volna neki.
Rengeteget beszélünk arról, hogy fölöslegesen sok teherrel nyomjuk agyon a gyerekeket az iskolában, lexikális ismeretekkel. Pontosan tudjuk, hogy ezek később haszontalanok nekik. Pontosan tudjuk azt is, hogy azért nem tudják a legfontosabb ismereteket sem megtanulni, mert sem a tanár, sem a szülő, pláne a gyerek meg nem tudja kiválasztani, hogy a hihetetlen ráöntött adatmennyiségből mi a fontos. Megdöbbentő, hogy kétszer-háromszor annyi lexikális adat szerepel - terminus, dátum, évszám, tankönyvtől függően változnak ezek -, tehát akár háromszor annyi adat szerepel egy magyar tankönyvben, mint mondjuk, egy angol tankönyvben, ahol magasabb szintű az oktatás mindenképpen, mint nálunk. Hiába alacsonyabb az előírt követelmény, mint ez a tananyag, hiába felel az meg a gyerekek életkori sajátosságainak, ha a tankönyveink rosszak és a pedagógiai módszerek is rosszak.
Ezért azt gondoljuk, hogy azt a pénzt, ami rendelkezésre áll, legalábbis elég jelentős részben, hogy ennek egy elég jelentős részét az új pedagógiai módszerek alkalmazására, elterjesztésére kell fordítani, a pedagógusképzésben nagyon erőteljesen kell hogy szerepet kapjon ez az elem, és a pedagógus-továbbképzésben vagy -átképzésben is nagyon erőteljesen kell hogy szerepeljen. Ehhez hasonlóan a tananyagfejlesztés is rendkívül fontos. Ezek a folyamatok is elindultak, de nagyobb hangsúlyt kell rá helyezni, azt gondolom.
Itt szeretném bekapcsolni azt az elemet, amit nagyon sokszor elmondtam már ebben a házban, hogy a digitális tananyagokra legalább annyi figyelmet kell fordítani, sőt ahogy a javaslatban, a miniszterelnök úr javaslatában olvastam, a digitális táblák mellett egy laptopprogram is elindul, amit kifejezetten nagyon jó elemnek tartok és tartunk. Nagyon sokáig szorgalmaztuk, és emlékezetes, hogy sokáig voltak a két koalíciós párt között vagy egyes szakértőik között viták arról, hogy elsőbbséget élvez-e az iskola felújítása vagy elsőbbséget élvez-e az iskolai technológia megújítása. Azt gondolom, hogy nem kell választani ezek között. Természetes, hogy egészségtelen környezetben, nagyon lerobbant épületekben nem lehet jól tanítani és nem lehet jól tanulni, de az is kétségtelen, és jó, hogy ez megjelenik ebben a programban, hogy nem technológiai kérdés a digitális írásbeliség elterjedése és az elsajátítása, hanem egyszerűen olyan elem, mint hogyha a gyerek írni és olvasni tanulna meg. Ők már egy olyan világban fognak élni, ahol gyakorlatilag megmozdulni nem lehet majd anélkül, hogy a digitális írásbeliséget alkalmazni tudnák.
A felsőoktatási reformról csak nagyon röviden szeretnék egyetlen elemet említeni. A reform tulajdonképpen majdnem lezárult, egyetlen lépés maradt hátra. A felsőoktatási intézmények integrációja 1996 és 2000 között elkezdődött és nagyrészt lezajlott. Ez még továbbra is folyik, de a nagy része megvan. 1999-ben a Fidesz oktatási minisztere aláírta a bolognai folyamatról szóló megállapodást, és aztán 2006-tól most már ebben a rendszerben élünk és tanítunk. Ezzel természetesen Magyarország része lett az Európai Felsőoktatási Térségnek, ez egy rendkívül fontos elem volt, és elkezdődött és folytatódik az infrastruktúra megújítása.
Egyetlen elem maradt hátra. 2003 óta előre- és hátralépések vannak ebben az ügyben, nevezetesen az egyetemek gazdasági önállóságát érintően, hiszen nem várhatjuk el az egyetemeinktől azt, hogy úgy teljesítsenek, ahogy az európai állami egyetemek, akkor, ha legalább olyan gazdasági önállósággal nem rendelkeznek. Ennek egyébként, hogy nagyobb gazdasági önállóságuk legyen az egyetemeknek, nagyon erős szakmai támogatása van. Nem kerül több pénzbe, ellenkezőleg, olyan motivációt és olyan lehetőséget jelent az egyetemeknek, hogy a saját bevételüket növelni tudják, nem generál társadalmi konfliktust, és azt gondolom, hogy a felsőoktatás és a kutatás szempontjából létfontosságú.
Ezek tehát azok az elemek, amelyeket mindenképpen fontosnak tartunk vagy továbbvinni, vagy bevezetni; és egyébként, ahogy a beszédem elején mondtam, az oktatási rész olyan ebből a programból, amivel, tekintve, hogy a közösen kidolgozott programot viszi tovább, ezzel egyetértünk.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsorában.)
