DR. SUCHMAN TAMÁS
DR. SUCHMAN TAMÁS
DR. SUCHMAN TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Megegyezés számomra nem egyszerűen egy politikai alku vagy egy politikai ajánlat, hanem kooperáció. Kooperáció a politikai pártok, a társadalom egyes tagjai, az egész politikai felépítmény között, a politika és a szakmák között. Kooperáció, amely választ tud adni azokra a kérdésekre, amelyet egy adott történelmi időszak ellentmondásai hoznak a felszínre. Ez az adott történelmi időszak pedig a rendszerváltás óta eltelt 18-19 év.
Nincsen olyan modell, ha a gazdaságtörténetet vagy a történelmet vizsgáljuk, amely 18-20 éven keresztül úgy állt volna fenn, úgy működött volna, hogy ne szorult volna jobbításra, ne szorult volna bizonyos értelmű reformokra. A rendszerváltás modellje nem teremtődött meg 1989-90-ben. Politikai és gazdasági kényszerűségeken nyugodott, az ellentmondásai mindjárt az első években nyilvánvalóak voltak.
A miniszterelnök úr által szétosztott statisztika mutatja a legszomorúbb képet, és egyúttal mutatja azt az utat is, amelyen járunk. Ez a statisztika pedig azt láttatja velünk, hogy 1,2 millió embernek szűnt meg a munkahelye ilyen és olyan okok miatt, amelyet most nem kívánok elemezni, és amelyet együtt nem tudtunk pótolni. Ez nem az egyik vagy másik pártnak, nem egyik vagy másik kormányzatnak, ez mindnyájunknak a felelőssége, akik ma a politikában részt veszünk.
Vajon létezik-e olyan kooperáció, amely tudja reparálni ezt a hiányt? Létezik-e olyan gazdaságpolitika, amely 300-400 ezerrel, ami kívánatos lenne a költségvetés számára, pótolni tudná a munkahelyeket? Azt gondolom, hogy középtávon létezik, rövid távon csak ennek kísérlete van meg. De mi szükséges ehhez?
Ma azt látjuk, hogy azok az államok, amelyek hasonló gondokkal küszködnek, nem az állami szerep összeszorítására, korlátozására koncentrálnak, hanem arra, hogy ebben a kihívásban az államnak sajátos innovatív szerepe legyen, ez a szerep pedig nem etatista e tekintetben, hanem az állam állampolgárbarát kötelessége.
(16.20)
De mi szükséges ehhez, hogy ez kialakulhasson? Azt gondolom, ismét a “megegyezés” vagy a “kooperáció” szóhoz kell visszajutnunk. Az szükséges, hogy a politikai pártok találjanak néhány kérdésben, találjanak ebben a parlamentben egy szűk mezsgyét, amelyben meg tudnak egyezni. De ha azt vizsgáljuk, hogy az elmúlt 18-19 évben alapvető gazdaságpolitikai kérdésekben kialakult-e konszenzus, akkor arra a szomorú megállapításra juthatunk, hogy nem alakult ki. Nemcsak a felfogásbéli különbségek okán nem alakult ki, hanem nem alakult ki, mert nem volt ilyen típusú szándék.
Navracsics frakcióvezető úr mondja, hogy az ellenzékhez lehet fordulni - remélem, még hosszú ideig -, hogy egy ilyen nagy feladatnak a megoldásában nyújtson valamilyen segítséget.
Kóka frakcióvezető úr mondja, hogy ez a program, ez az írás vagy ez a dolgozat, a miniszterelnök mai expozéja arról szól, hogy ez egy szociáldemokrata, igenis baloldali töltésű dolgozat és szándék. Azt gondolom, hogy igen. Ma sem látok más utat, mint az államnak egy olyan szerepét, amelyben nem pazarló módon, nem állami alkalmazottak számának gyarapítása útján, hanem kezdeményezés útján igyekszik abbéli kötelességének eleget tenni, amellyel párhuzamos kötelezettségének tesz ma eleget az egész világ.
Mert ki gondolta volna, hogy az Egyesült Államokban előfordul, hogy államosítanak? Ki gondolta volna ezelőtt egy évvel, hogy Németországban százmilliárd eurókat költenek bankok felvásárlására? Lehetünk-e olyan ostobák, hogy azt gondoljuk, hogy ebben a megváltozott világban, ahol épp ezt a globális világot 1929 óta nem érő hatás rémisztő ereje hat még, szükség lesz olyan beavatkozásokra, amelyek egyedüli módon tudják megoldani a gazdasági világválság elkerülését?
Azt gondolom, hogy új helyzet előtt állunk, és az ehhez az új helyzethez való megfelelő alkalmazkodás ideje - és az élet ily tekintetben nagyszerű szerkesztő vagy szerző -, ezen alkalmazkodás képességének a kialakítása pontosan most jött el, ilyen és hasonló viták által.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
