VELKEY GÁBOR
VELKEY GÁBOR
VELKEY GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt hetek, hónapok leggyakrabban felemlegetett kérdése hazánkban bizonyosan a foglalkoztatás ügye volt. Politikai szereplők és a kormányzat mellett számos szakmai szervezet fogalmazta meg véleményét a helyzettel kapcsolatban, és gondolkodott a megoldás, a továbblépés irányáról.
A helyzet megítélésében, úgy vélem, nincs vita. Az alacsony aktivitási rátát és az ebben is megjelenő óriási területi különbségeket mindenki súlyos jelként értelmezi. Abban sincs vita, hogy a problémakör a hátrányos helyzetű területeken a fejlődő nagyvárosi centrumoktól és a dinamizáló hatású közlekedési folyosóktól távol jelentkezik a legsúlyosabban, és ott is elsősorban az alacsony iskolai végzettségű népességnél. E csoport esetében a másoknál jellemző lemaradás az európai aktivitási mutatóktól sokszorosára nő, megközelíti a 20 százalékot.
Hozzáteszem, a probléma nem új keletű. Szakmai elemzések lassan évtizedek óta próbálják ráirányítani erre a figyelmet. Az okok elemzésében már több vita jellemző, így a terápiákban is. Az azonban egyértelműen állítható, hogy a jelenség állandósuló jellege a hazai foglalkoztatáspolitika bizonyos fokú tehetetlenségére is felhívja a figyelmet.
Az aktív foglalkoztatáspolitika két leggyakrabban alkalmazott eszköze hazánkban az átképzés és a közfoglalkoztatás. A hazai kutatók egyöntetű véleménye szerint pedig épp ez a két terület működik a legkevésbé hatékonyan és a legkevésbé eredményesen. Sok-sok olyan átképzési programot finanszírozunk, ami nem vezet sehová, szakmát ad, de nem eredményez elhelyezkedést. Az államnak ezért végre tisztáznia kellene, hogy milyen felnőttképzéseket finanszíroz vagy támogat. Javasoljuk, hogy ez korlátozódjon a következőkre - és ez jelenjen meg a konkrét kormányzati döntésekben is -: a felzárkóztatásra, az alapkompetenciák fejlesztésére az alacsony iskolai végzettségűeknél; az elhelyezkedés szempontjából fontos érettségi megszerzésére, vagyis a magasabb iskolai végzettségre; a fogyatékkal élők és a csökkent munkaképességűek támogatására; és közvetlen szakmatanulásra csak akkor, ha munkaerő-piaci megrendeléssel alátámasztott foglalkoztatási programokról van szó. És ezek a programok csak akkor lehetnek sikeresek, vagy akkor lehetünk biztosak a sikerükben, ha valódi és nem formális monitoring kapcsolódik az átképzési programok eredményességének méréséhez.
A közmunka esetében látnunk kell, hogy az nem vezet vissza a foglalkoztatottak közé, nem vezet vissza a nyílt munkaerőpiacra; ezt megint elemzések sokasága bizonyította. De nem is ez az alapvető célja. Az igazi célja az, hogy a tartós munkanélkülieket a rendszeres életre és a rendszeres munkavégzésre szoktassa. A hazai munkaerőpiac legfontosabb jellemzője ma az, hogy európai összevetésben átlagos munkanélküliségi ráta jellemző, amihez - miként említettem már - rendkívül alacsony aktivitási ráta kapcsolódik.
(9.50)
Ez a két jelenség együtt egyértelműen a kiterjedt szürke- és feketegazdaságra hívja fel a figyelmet, vagyis többségében megítélésünk szerint nem a munkavégzés hiánya a jellemző, hanem a legális munkavégzés hiánya, és ez óriási különbség.
A szociális segély és a zsebbe kapott adózatlan, járulékokkal nem terhelt munkabér együtt lényegesen több, mint a közmunka jövedelme. Mindez azt jelenti, hogy a közfoglalkoztatás nem segít ezeken az embereken, még akkor sem, ha bürokratizmus, ellenőrzés, szigorodó ellenőrzés vagy a segély csökkenése kapcsolódik a programokhoz. Ez a módszer nem más, mint az önkormányzatok burkolt támogatása, amely egyúttal a helyi vállalkozókat hozza lehetetlen helyzetbe, kezelhetetlen piaci hátrányok közé. Ráadásul e programirány eredménye többnyire rossz minőségű kivitelezés vagy alacsony szintű szolgáltatás.
A megoldás szerintünk a legális foglalkoztatásra ösztönzés és a vállalkozóknak nyújtott transzparens, egyenlően hozzáférhető támogatások arányának növekedése. Ez pedig csak a foglalkoztatáshoz kapcsolódó költségek radikális csökkentésével érhető el. Szerintünk ez a járható út. Vagyis legalább annyit kell költenünk a piaci szereplőkön keresztüli foglalkoztatás bővítésére, mint a közfoglalkoztatásra. A két irány nem válhat el egymástól.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiból.)
