DR. WIENER GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Jelen levő Képviselőtársaim! Nem szóltam volna hozzá, ha Tállai képviselőtársam - egykor szintén politikai államtitkár - nem nekem címzi szavait. Meg kell állapítanom, hogy voltak olyan adatok, amelyeket pontosan idézett, szemben Varga Mihály egykori pénzügyminiszter úrral. (Varga Mihály nevet.) Tudniillik valóban helyesen állapította meg Magyarország sorrendjét az európai uniós tagállamok esetében az adóztatási terhek terén.
Ugyanakkor a 2008-as adatokat már nem mindig vette figyelembe. Jelen pillanatban nemcsak Észtországban magasabb az infláció, mint Magyarországon, hanem Észtországban, Lettországban, Litvániában, Romániában, Bulgáriában, és zárkózik fel mögéjük most már teljesen egyértelműen Szlovénia is, ahol egyébként az euró bevezetésének is volt egyfajta, amúgy közismert inflációs hatása. (Tállai András: Már ez más.) Tehát teljes egyértelműséggel látnunk kell azt, hogy Magyarország ma már az infláció terén a középmezőnyben helyezkedik el. (Tállai András: Románia, Észtország, Tajvan.)
Ami a tavalyi 8 százalékos inflációt illeti, az valóban rendkívül magas volt, bár meg kell jegyeznem, engem különösebben nem lepett meg. Ez a 8 százalék persze még mindig jóval alacsonyabb, mint a Fidesz-éra inflációja, kivéve az utolsó évet a Fidesz kormányzásának idejéből.
Ha azt nézzük, hogy Magyarország hova jutott, akkor azt is figyelembe kell vennünk - ezt az adatot nem említette Tállai képviselőtársam -, hogy 1998 és 2002 között négy év átlagát tekintve a gazdasági növekedés üteme 4,45 százalék volt, 2002 és 2006 között pedig 4,28 százalék. A 0,17 százalékos különbségnek az az oka, hogy 2006 nyarán megindult a kiigazítás. Tavaly a költségvetési vita során már elmondtam, de úgy látszik, meg kell ismételnem, az egy nagyon jelentős kormányzati teljesítmény, hogy nem mínusz a gazdasági növekedés egy ekkora kiigazítás esetén.
Köszönöm a figyelmet. (Varga Mihály: Gratulálok!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem