DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Miniszterelnök úr felszólalásának három eleme volt. Az első egy nagyon rövidke mérleg, a második a megegyezés szükségességének alátámasztása, a harmadik pedig, hogy a kormányzáshoz szükséges program híján javaslatokat kér, mondjuk el, ki mit csinálna, és ezzel tegyük teljesebbé mindazt, ami az elkövetkező hónapokban a kormányra felelősségként várna, és az országban megoldandó feladat.
Sorban: a mérleggel kapcsolatban, miniszterelnök úr, azt kell mondanom, hogy három pozitív eredményt én is kiemelnék az elmúlt időszakból, a kétéves kormányzásból, mert valóban nagyon sok autópálya épült, valóban az Innovációs és Technológiai Központ Magyarországra érkezik, és a Mercedes Kecskeméten reménybeli beruházásba kezd. Ezek valóban pozitív eredmények.
Az már szomorúbb, hogy mondjuk, az autópálya-építés kapcsán az embernek az öröm mellett rögtön az is eszébe jut, ha elolvasta a Gazdasági Versenyhivatalnak csak a sajtóközleményeit és az eljárásának az összefoglalóját arról a mérhetetlen sok kartellezésről, arról a sok-sok valós és tisztességes versenyt vissza- és kiszorító eljárásról, amelynek vesztese az egész ország és a költségvetésünk, hiszen az autópálya-építés nem jelent mást, mint egy olyan állami beruházást, amelyben állami pénzek szétosztása kapcsán folyamatosan vetődik fel az a gyanú, hogy vajon a jó gazda gondosságával történt-e. Gondoljanak képviselőtársaim csak a legutóbbi völgyhíddal kapcsolatos állami számvevőszéki jelentésre és annak a vitájára.
A felszólalás második része a megegyezés szükségességéről szólt, és miniszterelnök úr, ha egy hazánkfia hazaérkezett külföldről, és ezt az igényt hallotta, akkor valószínűleg azt mondja, hogy igaza van miniszterelnök úrnak, ezt kell csinálni egy országban, ez a járható út, és ez a normális dolog. Miniszterelnök úr, mi, akik itt az elmúlt éveket, de akár csak az elmúlt hónapokat is vagy az elmúlt heteket végigéltük, nekünk ennek a megegyezésnek a szükségességéről rögtön két másik dolog jut eszünkbe. Az egyik az a hirdetés, ami a Népszabadságban megjelent, az a hirdetés, amely miniszterelnök úr gondolatait foglalta össze arról, hogy mit is kellene csinálni. A másik pedig az a mögöttes tartalom, ami nekünk eszünkbe jut, az az elmúlt fél év elkeseredett küzdelme, ahogy az MSZP vívja a harcát az SZDSZ-szel, az SZDSZ vívja a harcát az MSZP-vel, amelyik folyamatosan azt üzeni: se veled, se nélküled, ugyanakkor nincs kormányzás. Lássák be, miniszterelnök úr, több mint fél éve nincsen Magyarországon kormányzás.
Kormányzás helyett van sok-sok jövőbeli ígéret, talkshow, újabb és újabb programokra tett javaslat, amelyek mögött hónapok óta, évek óta azt fájlaljuk, hogy nincsen végrehajtás. Ötleteket, javaslatokat hallunk, és édeskevés a végrehajtásra tett komolyabb lépés és kísérlet.
Néhány gondolatot az első részhez, ahhoz a megegyezéshez, ami megjelent az újságban, és ami egy gondolatsort jelent. Miniszterelnök úr, mára már senki sem ért vele egyet.
(14.00)
Az ön politikai társainak jó része sem ért egyet, és kifogásait mondja el. A parlamenten belül egyetlen pártot sem szólított meg ez a program, senki nem jelentkezett partnernek e program megvalósításához, és alig van ma szakértő az országban, aki kiállna e program mellett. Mire a megegyezés?
Megegyezést akar, miniszterelnök úr, de folyamatosan leginkább összeveszést és újabb problémákat generál, miniszterelnök úr. Az elmúlt fél évben egészen biztos, hogy több probléma keletkezett, mint amennyi problémát meg tudott a kormány vagy ön oldani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindennek ellenére ma itt eldől a parlamentben, eldől az, hogy az ön politikájának van többsége a Magyar Országgyűlésben, vagy a Magyar Demokrata Fórum indítványának lesz többsége. Itt és ma eldől az is, hogy ki kormánypárti, és eldől az is, hogy ki ellenzéki, egyetlenegy szavazással. Ezt magunk azért is javasoltuk, mert nem indulhatunk neki úgy egy ősznek, nehéz munkáknak, hogy nem tudjuk, ebben az Országgyűlésben ki ellenzéki és ki kormánypárti.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ma egyben biztosan egyetértünk. A kormányozhatóság az, amely Magyarország legfontosabb problémája: hogyan lesz több mint féléves semmittevés után Magyarország kormányozható? De hogy kormányozhatóvá váljon, ahhoz először program kell, utána kell mandátumszám.
Miniszterelnök Úr! Több mint másfél évvel ezelőtt mi önt meghívtuk egy tárgyalásra. Ez a tárgyalás a középosztály 13 pontjának a megvitatásáról szólt. Ön azt ígérte onnan kijövet, hogy ennek több mint fele megvalósítható. Mi vártuk, hogy ennek a programnak a megvalósításában a kormány - és a kormányfő maga - milyen lépéseket tesz. Nem tett semmit. Mi egy konzervatív fordulatra tettünk javaslatot; nekünk meggyőződésünk: nem is segíthet más ma Magyarország bajain, mint egy konzervatív fordulat.
Aztán, miniszterelnök úr, mi erre a programra ráépítettünk egy másikat, amely aktualizálta az ország bajait, ez a nemzeti adószabadság program volt. Ezt a programot lesöpörték, szinte egyetlenegy elemét nem tartották megvalósíthatónak. Pedig mi ezzel egy olyan tárgyalási sorra tettünk javaslatot a Fidesszel, a KDNP-vel, az SZDSZ-szel, együtt ültünk le, ötpárti tárgyalásokat is kezdeményeztünk ebben, hogy nézzük meg, a megvalósíthatóság, a kormányozhatóság útján melyek azok az elemek, amelyekben közös nevező létrehozható. Elzárkóztak tőle, nem is értem ma a megegyezésre tett javaslatát, miniszterelnök úr.
Az elmúlt időszakban két iratot jegyzett, miniszterelnök úr. Az első volt a “Szembenézés”, a második a “Megegyezés”. Meggyőződésem, miniszterelnök úr, hogy a sorrendet összecserélte. Fordítva kellett volna megírni, először meg kellett volna írni a “Megegyezést”, aztán pedig a “Szembenézést”, mert higgye el nekem, miniszterelnök úr, mára már csak azzal való szembenézés marad, hogy egy új választás az, ami a lehetőséget megteremti: a kormányozhatóságot ebben az országban.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.)
