GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: A vita alapvetően a nyár elején abbahagyotthoz képest nagyon sok újdonságot nem hozott. Be kell valljam, ahogyan hallom itt a frakcióvezető kollégákat, bár kétségtelen, a büszkeségemet legyezgetik, hogy politikai esszémről a parlamentben népszavazást kívánnak tartani, várom az időt, amikor majd a Jókai-összes is elő fog kerülni, és talán valamennyi magyar modern is. Be kell valljam - ne haragudjon meg ezért Fodor Gábor barátom, kollégám és egyetlen liberális képviselő sem -, tudja, azt még csak értem, hogy az ellenzéki képviselők miért gondolják ezt. Őszintén szólva nem tér el attól, ahogyan a politikáról az elmúlt időszakban beszéltek, és egy kommunikációs csörtéért, a napi győzelemért, a másnapi hírért az elmúlt időszak tanulságai alapján elég sok mindent hajlandóak lennének föláldozni. Ezt tudom. Önt kevésbé értem, elnök úr. Ön az elmúlt időszakban nagyon világosan és nagyon egyértelműen sokszor beszélt arról, hogy milyen fontosnak gondolja az alkotmányosságot, annak intézményrendszerét, a mögötte meghúzódó tiszta gondolatot. Miért áll most be ebbe a kommunikációs trükkbe?
Hát pontosan tudjuk, hogy az én dolgozatom a Szabad Demokraták Szövetségének támogatását politikai okokból nem kaphatja meg. Pontosan tudjuk, hogy nem kormányprogram, hiszen a kormányprogramról szavazunk - ha valaki, ön ezt jól tudja. Pontosan tudjuk, hogy a jelek szerint önök ma nem szavazzák meg a parlament feloszlatását, mert azzal értenek egyet, hogy ez a kormány végezze a dolgát. Akkor hagyják, hogy végezzük a dolgunkat! Akkor ne álljanak be az ellenzéki képviselők egy napra rendelt politikai esszéről javasolt szavazása mögé, hogy megmutathassák, hogy úgy igen, hogy mégsem! Arra elegendő a sajtótájékoztató, elegendő a politikai nyilatkozat, talán a parlamentet erre nem kellene használni, vagy ha igen, talán nem önnek, mert az ön egész politikai pályafutása nem ilyen, ettől, azt hiszem, hogy eltér.
Most ami meg a tartalmi ügyeket illeti: szerintem az rendben van, hogyha arra kérnek engem, mondjam el, mi volt az elmúlt hat év eredménye. Rendben van, én ennek a kérésnek szívesen megfelelek. Magyarországon az akkori ellenzék hangos ellenkezése mellett jó pár éve nem sorozott hadsereg van. Gondolom, ez fontos dolog, vagy legalábbis úgy látom a mai húsz-, harmincéveseken, hogy nekik ez fontos dolog. Liberálisok és szocialisták kormánya csinálta ezt, Juhász Ferenc miniszter vezetésével. Gondolom, fontos dolog az elmúlt időszakban az, hogy jött egy olyan kormány, amelyik nem csökkentette a családi pótlékot, hanem növelte, sőt a kétszeresére növelte, és nem annak adott még többet, akinek volt, hanem annak próbált meg adni, akinek nem volt. Azt hiszem, ez fontos dolog. Nézze, sok év távlatából is azt hiszem, ez a helyes magatartás. Gondolom, fontos dolog, hogy Magyarországon bevezettük a tizenharmadik havi nyugdíjat, és igen, tiltakoztunk az ellen, amikor a legnagyobb ellenzéki párt elnöke - bár kétségtelenül nem nyilvánosságra szánt szövege szerint - azt mondta, hogy igen, ha én kormányzok, akkor sokaknak nagyon fájni fog, többek között azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek a nyugdíjából ki fogom venni azt a növekményt, amely a béreket követi. Igen, mi úgy gondoljuk, hogy '97 óta mi egyenes vonalú idős- és nyugdíjas-politikát folytatunk. Mind a mai napig fontos dolog, ez például eredménye az elmúlt hat évnek.
Tudja, mi fontos dolog? Hogy a legrászorultabbaknak az iskolában ingyenes tankönyvük, étkezésük van, és az idén már nyáron is, a szünetben kaptak ezek a gyerekek étkezést. Igen, ez tisztességes szociáldemokrata program, hogy még akkor is, amikor megszorítani kellett, erre volt pénz. Igen, fontos dolog a felsőoktatás reformja, amelyet Magyar Bálint - nézek hátra, nem látom, merthogy éppen az EITI ülésén van - kezdett el, és folytatta egy szocialista miniszter; hogy Magyarországon idén először a felsőoktatásba jelentkező hallgatók aszerint dönthettek, hogy hová mennek, hogy mit gondoltak, hogyan indulnak majd el később könnyebben az életbe; és Magyarországon nem a rendszerváltozás óta, hanem a második világháború óta a legnagyobb, legátfogóbb felsőoktatás-fejlesztési programban, a magyar Universitas programban nincs olyan vidéki felsőoktatási székhely, ahol ne épülne egy oktatási épület, ahol ne újult volna meg egy kollégium. Csaknem tízezer új kollégiumi férőhelyet adunk át csak ebben az időszakban, és közel húszezret újítunk meg; most a középiskolai kollégiumokat újítjuk meg.
Vagy a közigazgatási reform, amit annak idején Deák még járásnak hívott, mi nem tudtuk ezt megcsinálni kétharmaddal, mert önök nem engedélyezték, de lépésről lépésre, szisztematikusan már a kistérségek egy sor dologban együttműködnek, okosan és felelősen. Okosan és felelősen.
(14.30)
Igaza van. Szívesen csináltunk volta régiót. Sem önök, sem az általam nagyra becsült Boross miniszterelnök úr által e tekintetben talán, legalábbis koncepcióban vezetett Magyar Demokrata Fórum sem támogatta ezt a kérdést. De a központi közigazgatásban - Sárközy Tamásra hivatkozom ebben a kérdésben - a rendszerváltozás óta először ment végbe érdemi reformértékű folyamat. Ez az elmúlt időszak eredménye, kérem szépen!
Magyarországon ma az Európai Unióban talán másodikként Portugália után egy óra alatt lehet elektronikusan céget bejegyezni. És tanuljuk közösen, hogy hogyan lesz ebből az egy órából tényleg egy óra. Csak hogy példákat mondjak önöknek - igen, ezeket csináltuk.
Igaza van, vitatható az a program, amelyet én Szembenézésnek hívok. Nekünk erre futotta. Tudja, önöknek mire futotta ebben az időszakban? Elüldözni az Apollót Gyöngyösről. Az ennek a programnak a másik fele, kérem szépen. El lehet dönteni, hogy az-e a munkamegosztás, hogy a kormány és a mögötte állók, azok hónapokig dolgoznak, hogy Magyarországra jöjjön egy vállalat, teremtsen 1500 családnak munkahelyet, önök pedig azon dolgoznak, hogy ezeket elkergessék Magyarországról. Ez is program.
Meg program az is, hogy megmondjuk a nyugdíjasoknak, hogy ha majd mi jövünk, akkor lesz nektek… (Közbeszólás az MSZP soraiból: Befagyasztás!) …befagyasztás. És majd tudjuk, hogyan kell leállítani a beruházásokat. Ez is program, ez is.
Bizonyára igaza van Versenyhivatalnak, Számvevőszéknek, hogy lehet másképpen is nagyberuházásokat tenni. Bizonyára. Sőt, azt sem állítom, hogy nem kell egy kormánynak arra törekednie, minden alkalommal, bárhol is tart, hogy még nagyobb legyen a verseny, még nagyobb az átláthatóság. És az sem veszi el a kedvemet ebben a beismerésben, hogy ha azt hallom, hogy egy olyan kormány volt igazságügy-minisztere ostoroz, amely kormány, amikor autópályát épített, verseny nélkül odaadta egy hozzá közel álló cégnek, úgy hívták, hogy… - de talán jobb, hogyha nem mondom ki. (Szórványos taps az MSZP soraiban. - Közbeszólás: Úgy van!)
Én nagyon szívesen fogadom ellenzéki kollégák kritikáját. Szívesen fogadom, ha azt mondják, hogy nem jó helyen megy a völgyhíd az M7-esen. Még akkor is, hogyha annak a nyomvonalát tudják, mikor jelölték ki? 2000-ben. És tudják, miért jelölték ki ott a nyomvonalát? Mert ezernyi helyi érdek, megszámlálhatatlan helyi érdek az, amely mozgatja a nyomvonalat. Kinek, hol, milyen érdekeltsége van. És akkor, az a kormány, jól vagy rosszul, de végül is elfogadta az ottani helyiek kompromisszumát. Higgye el, nekem sem Somogyban, sem 2000-ben a kormányban nem volt olyan befolyásom, hogy kitűzzem oda azt a völgyhidat. (Taps az MSZP soraiban.) Egy kötelességem viszont volt: hogyha odatűzték, akkor ott megépítsük.
Igazuk van, az a híd nagyon sokba került. Ha 30 kilométerrel délebbre építik, olcsóbb lett volna. Csak tudják, Magyarországon ezeket az ügyeket nagyon-nagyon hosszú vitákban, helyi és központi közös érdek vitájában döntik el. Nem mi döntöttük el.
Mint ahogy most azt hallom, hogy a Megyeri híd átadása azért késlekedhet, mert az érintett önkormányzat meg fogja tagadni az áthaladást. Lehet, hogy a híd az állni fog, átadjuk, és nem engedhetjük rá a forgalmat, mert az érintett önkormányzatnak ilyen meg amolyan követelése lesz.
Én csak egy dolgot kérek: méltányosságot. Méltányosságot, ráadásul azoktól, akiknek az teremti meg és tartja meg mai napig is a politikai presztízsét és tisztességét, hogy még egy verekedős világban is tudnak normálisak maradni. (Dr. Dávid Ibolya felé:) És őszintén szólva, olyan jó időnként, elnök asszony, az MDF-től és öntől normális szöveget hallani, olyan jó.
Ebben a beruházásügyben van önnek féligazsága. De tudja, a hitelességi kérdés nemcsak így van meg, de megvan másképpen is. Úgy is, hogy mindegyikőnk kormányzott már, és látjuk, hogy ezek mennyire bonyolult és összetett ügyek, és szerintem van, ahol ön joggal kritizálhatja ezt a kormányt; ezekben az ügyekben, ezernyi oknál fogva - többek között, mert az ön kormánya érintett volt benne -, talán visszafogottabban.
A liberálisok általános álláspontját, hogy túlterjeszkedik az állam, úgy egyébként elméletileg osztom. Én aztán kaptam sokat, hideget meg meleget azért, mert az üzleti világból jövök. Nekem nem kell elmondani, hogy mennyivel jobb lenne az üzleti életben kevesebb adót fizetni. Nekem nem kell. Sőt, azt sem kell nekem, pártelnök úr, elmondani, hogy az öngondoskodás az rendben van, és olyan eszmei és társadalomszervező erő, amelyre lehet építeni. Egyetértek ezzel.
Nézem itt a tábláimat. Magyarország nyugdíjasainak túlnyomó többsége 55 és 75 ezer forint közötti nyugdíjat kap havonta. Sok pénz az? Nem olyan sok pénz az. Könnyű abból élni? Nem olyan könnyű. Mennyi egy budapesti távfűtéses 50 négyzetméteres lakás fűtési díja decemberben? Tudják, mennyi? 40-50 ezer forint. Mondjam nekik azt, hogy öngondoskodás van most, mert szeretnénk még egy picikét? Mondhatjuk, de szerintem a tavaszi vitáink éppen azt mutatták, hogy van egy határ, ami után nem tudunk elmenni.
Szerintem akkor működnek ezek együtt, ha egymás mellé tesszük. Egymás mellé tesszük, hogy mit kérünk érte, és mit adunk majd. Filozófiai szinten egyet tudunk érteni. Semmilyen problémánk nincsen. Csak nekünk a végén nem filozófiát kell elfogadnunk itt a parlamentben, hanem nagyon konkrét intézkedéseket. És azt kell neki mondani, hogy neked ez jut, neked meg ez nem jut.
Több összetételű kormányt vezettem. Ebben voltak szocialisták, voltak liberálisok és voltak úgymond szakértők. Én nem találkoztam olyan miniszterrel, hölgyeim és uraim, sem szocialistával, sem liberálissal, aki azt mondta volna a költségvetési tárgyaláson, hogy kevesebbet kérek környezetvédelemre például, mert nem szeretem, hogy túlterjeszkedik az állam. Csak olyat láttam, amelyik azt mondta, hogy többet kérek rá. (Derültség az MSZP soraiban.) Nem találkoztam olyan gazdasági miniszterrel, amelyik nem azt mondta, hogy kérem szépen, gazdaságösztönzésre, beruházásra, külföldi tőke ide vonzására több pénz kell. Csak olyat láttam, aki azt mondja, hogy több pénz kell. Csak ilyeneket láttam. És ha igen korrekt vagyok, akkor persze módosítom. Egyetlenegy olyan minisztert láttam, aki, ha nem is volt boldog, de végigcsinált egy ilyen programot kevesebb pénzből. (Az SZDSZ sorai felé:) Az önök minisztere volt, Molnár Lajos, aki tudomásul vette, hogy ott, abban a kiigazítási időszakban az egészségügyre fordítható pénzeknek, hát, elég sanyarú volt a sorsa. (Horn Gábor: Na például.) Volt egy ilyen miniszterünk. De azt is látjuk, őszintén szólva, meg annak a következményeit is látjuk, hogy ez azért ennél bonyolultabb.
Mit szeretnék? Meg szeretnék állapodni. És tudják, mit, drága liberális barátaim? Elsősorban önökkel. Mert tudják, önök és miközöttünk szerintem irányok tekintetében nincsen nagy vita. Arányok tekintetében van vita. A patkó innenső és túlsó oldala tekintetében pedig nemcsak arányokról szól a vita, hanem irányokról is. És Magyarországon az a kötelessége szerintem baloldaliaknak és liberálisoknak, hogy kompromisszumokat találjanak, és hogy ezt a kompromisszumot ne kommunikációs csatákban, egymáson átgázolva próbálják megteremteni. Hanem azzal a felelősséggel, hogy van egy másik Magyarország velünk szemben, egy olyan Magyarország, amely, ha kellett, háromhetente tartott ülést ebben a parlamentben; amely egyetlenegy vizsgálóbizottságot, kérem szépen, nem tartott meg; egy olyan Magyarország, amely folyamatosan támadta azokat a szabadság- és egyenlőségeszményeket, amelyeket mi hiszünk; egy olyan Magyarország ül velünk szemben, amely nem ismeri el a magánkezdeményezés létjogosultságát, amely nem ismeri el a különböző tulajdonformák egyenjogúságát, amely nem patriótaként ki akar nyitni Európára, hanem be akar zárkózni, és bennünket meg akar arról győzni, hogy nem jó a szekuláris állam, hanem jobb valami más. És ez liberálisok és szocialisták felelőssége, amely túlmutat tizedszázalékokon és egy százalékokon, és túlmutat a napi kommunikációs trükkökön.
Igenis szenvedélyesen hiszek abban, hogy liberálisoknak és szocialistáknak együtt kell működniük Magyarországon. De ha ők nem működnek együtt, akkor egy olyan Magyarország képviselői lépnek a színre, amely Magyarországtól nem nekünk kell borzongani, hanem a gyerekeinknek kell borzongani. Az egy másik világ, én olyan világot nem szeretnék.
Köszönöm szépen. (Hosszan tartó taps az MSZP soraiban.)
(14.40)
