LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mélyen tisztelt kodifikációs Bizottság! Bizottságunkban a számunkra alapvetően érdekes családjoggal foglalkozó részt vizsgáltuk, hogy az alkalmas-e az általános vitára. Mit jelent az, hogy alkalmas valami valamire? Azt, hogy betölti-e a feladatát, egy kitűzött célt el lehet-e érni általa. Egyáltalán, mi lehet a célja a családról és a házasságról, e két alapvetően organikus intézményről szóló törvénynek, normakódexnek?
Az egyik alapvető cél az ember és világképi visszatükrözése lehet, hiszen ez a törvény alapvetően, lényegi pontjaiban mélyen érinti az emberről alkotott képünket. A miniszter úr által korszakosnak mondott törvénytervezet az önök emberképét mindenképpen tükrözi, de az általunk a következőkben megfogalmazott emberképnek csak elmosódó nyomait, töredékes visszfényét látjuk.
A házasság és a család a kötöttségeinkről szól. Erről szólok elöljáróban. Az ember léte kötöttségek nélkül elképzelhetetlen. Létünket a kapcsolatteremtő képesség és készség, a kötöttség lehetősége és igénye döntően meghatározza. Az ember kötődő lény, aki a kötöttségeiben valósítja meg magát, és nem önmagában. Egész életútját végigkíséri a kötöttség utáni vágy és a tőle való félelem. Élete a kötődés fájdalmas és boldogító tapasztalataiból áll. A kötöttség vágya minden ember pszichikai öröksége, az emberek testi és lelki egymásrautaltságára épül. Az olyan kötöttség, amely megfelel az ember igényének, minden életkorban közös feladatokat, problémát, áldozatot, munkát, önnevelést jelent. Nagy probléma természetesen az, hogy kevés embernek adatik meg a pozitív házassági és családi tapasztalat, és az iskolákban sincs olyan példa, nevelési metódus, amelyik a házasságra, a családra készítene fel.
Annak megállapítása rendkívül fontos, hogy az ember alapvetően kötődő lény, egzisztenciájától elválaszthatatlan a kötöttség, de sokan meg akarnak itt állni, félve az ebből egyébként természetesen fakadó intézményesüléstől. Ezen az alapon utasítják el a házasságot és családot mint intézményeket. Való igaz, hogy erre a két dologra törvények, formatizált gazdasági összefüggések s a többik rakódtak rá korunkban, a házasság és a család gyökere és a lényege ennek ellenére nem intézményjellegű, hanem természetelvű organikus valóság. Sőt, kimondhatjuk azt a házasságról, hogy az minden emberi közösségi kapcsolat ősmintája, minden közösség ebből az érzelmi, szexuális és gazdasági egységből vezethető le.
A kötöttség tartóssága követeli a formákat és a formákat meghatározó intézményeket. Mi az intézmény célja? Az, hogy megvédje az emberi kapcsolatokat a szubjektivizmus és az individualizmus veszélyeitől, segítsen, amikor kell, tehermentesítsen, szabályozza az érintkezés formáit és kötelességeit. Az intézményesítés nem lehet öncélú, hanem a kötöttségek hordozóit, a házasságot és a családot kell szolgálnia.
A kapcsolatok életben maradásához szükség van a kötelékek szabályozására, bizonyos értékek és előzetes normák bemutatására és megfogalmazására, s eligazításra a feladatok, elvárások és követelmények között. Az intézmények az emberi kapcsolatok és kötöttségek nélkülözhetetlen alkotóelemei. A probléma hátterében, hogy a kapcsolatok és kötöttségek intézményesítése szükséges-e, lehetséges-e, és hol vannak ennek a határai, az egyén és a társadalom viszonyának kérdése húzódik meg. Ez a kérdés akörül forog, hogy az egyén autonómiaigénye a közösség utáni vággyal és a közösség elvárásai az egyénnel szemben hogyan egyeztethetők össze.
A megoldás nem az intézmény megszüntetése vagy állandó rombolása, hanem olyan kötöttségek teremtése, amelyben megtapasztalható a kötöttség mint igény és a feladat mint felelősség. Ez azonban már minden kötöttség visszacsatolásának kérdése. A kötöttség titka ember voltunk gyökereit - a szeretet, élet, felelősség, önmagunk elfogadása, közösség -, végső soron a teremtés értelmét érinti. Azt látjuk, hogy az ember legmélyebb vágyai találkoznak ezzel a két alapvetően organikus intézménnyel, a házassággal és a családdal.
A kérdés az, hogy ez a törvénytervezet visszatükrözi-e ezeket a kötöttségről szóló alapvető gondolatokat. Elvárható-e egy törvénytervezettől ez egyáltalán? Úgy gondolom, hogy igen. Ha erre nem vagy csak töredékesen képes, sőt, ha ezzel alapvetően ellentétes világ- és emberképet sugall, akkor ez a szöveg alkalmatlan arra a célra, amelyet a címében kimond, akkor ez a törvény más címet kellett volna kapjon, például azt, hogy házasságtalan és családtalan jog. Mert egy olyan világban is szükség van persze jogra, ahol e két organikus intézmény már felbomlott, és a fennálló rendszer ezt a bomlást segíti elő, de ez egy atomizált és kétségbeesett társadalmat vetít elénk. Ez a törvénytervezet sajnos ilyen már az alapelveinek megfogalmazásában is.
Az, hogy hiányzik az alapelvek közül a házasság alkotmányban lefektetett védelmének a kibontása, tudatos és az egész törvényen végigvonuló döntése az én szabadságát mindenek fölé helyező jogalkotónak. Az a hivatkozás sántít, hogy ez benne van az alkotmányban, ezért itt nem kell megemlíteni. Csak halkan jegyzem meg, a többi alapelv is benne van alkotmányban, itt mégis kifejtve szerepelnek.
Az Alkotmánybíróság 14/1995. számú határozatából csak néhány gondolatot mondok. A házasság intézménye kultúránkban és jogunkban is hagyományosan férfi és nő életközössége. Ez az életközösség tipikusan közös gyermek születését és a családban való felnevelését célozza, amellett, hogy a házastársak kölcsönös gondoskodásban és támogatásban élésének is kerete s a többi. Ez a magyarázata annak, hogy az alkotmány a 15. §-ban együtt említi a védelem két tárgyát: a Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét. A törvény az alkotmány szűkszavú megfogalmazásán túl ki kellett volna bontsa ezt a mondatot, hiszen ez a törvény szándéka szerint egy kódex egyben, összesítve mindazt, amit ebben a vonatkozásban a jog megfogalmazhat.
Mit látunk a családjogról szóló könyvben? A modernnek mondott társadalom felbomlása, a társadalom szétesése bontakozik ki a szemünk előtt. Azt mondják önök, hogy a házasság és a család válságban van. Ezzel szemben mi azt mondjuk, hogy nem a házasság és a család van válságban, hanem az ember, az identitásában elbizonytalanodott, céljaiban, rendeltetésében, életszemléletében fájdalmasan individualizálódott ember van válságban. Ez a törvény abban, hogy a különöst emeli általánossá és normává, például a bejegyzett élettársi kapcsolatot a házasság rangjára emeli, a modern kori ember válságát nem enyhíti, hanem ezt emeli törvényi erőre, s ezzel egyszer s mindenkorra rögzíti azt.
Hogy mennyire veszélyes ez a törvény, mutatja egy nekem küldött levél. Egy részletet olvasok belőle.
(11.40)
“Véleményem szerint az európai kultúra, benne természetesen mi is, a törvényalkotás terén elvesztettük a csatát. Olyanok ülnek ott többségben, mármint a törvényhozásokban, olyanokat támogat a mindent a haszon szempontjából néző pénz, akik az életellenes elveket a törvényekbe iktatják. Természetesen amit lehet, meg kell tenni, de nem szabad hiú reményeket táplálni. Ha azt akarom, márpedig azt akarom, hogy ez a nép és tágabban az európaiság megmaradjon, akkor ma azonnal elítélt leszek. A tömeg természetesen tapsolni fog mindenfajta könnyítésnek, és a lángossütő bácsitól kezdve az egyetemi tanárig bezárólag élénken helyeselni fog, minek ez a nagy hercehurca és sok utánajárás, ha már úgyis megromlott a kapcsolat. Ha a fog elromlott, ki kell húzni. Mi viszont csak egyet tehetünk: nősülünk, gyermekeket vállalunk, neveljük őket, és nem válunk, és emellett figyelemmel tartjuk és segítjük egymást, magyarán: közösséget alkotunk.”
Miről szól ez az idézet? A nemzet egészséges részének a legyintéséről, aminél fájdalmasabb és súlyosabb dolog törvényhozóval nem történhet. Miniszter úr ezt feltehetően nem is érti, mert önnek, mint ahogyan az alkotmányügyi bizottságban elmondta, ez az egész csak egy jóízű vitatkozási terep, nekünk viszont az életünk. Mindezért és a későbbiekben kifejtendők miatt alkalmatlan ez a házasságtalan és hovatovább családtalan jogról szóló könyv, a polgári törvénykönyv harmadik, a családjogról szóló kötete az általános vitára.
Köszönöm a szót. (Taps a Fidesz soraiból.)
