TÓTH GYULA
TÓTH GYULA
TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Abban a sajátos helyzetben vagyok - ami persze összefügg a jelenlegi politikai viszonyainkkal -, hogy az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság ellenzéki kisebbségi véleményét és kormánypárti kisebbségi véleményét is elmondhatom a tárgyalt törvényjavaslat általános vitájának kezdetén. Ez a kettősség tükröződik abban, hogy az egyik kisebbségi vélemény általános vitára alkalmasnak tartja a polgári törvénykönyvről szóló törvényjavaslatot, a másik kisebbségi vélemény szerint pedig a kormánynak vissza kellene vonnia ezt a törvényjavaslatot. Sajátos helyzetemből következően - ilyen persze volt már a rendszerváltás utáni törvényhozás gyakorlatában többször is, de a mögöttes tartalom minden korábbitól eltérő - mindkét álláspontot van szerencsém ismertetni.
Az ellenzéki kisebbségi véleményt körülíró kérdések között megfogalmazódott, hogy miért volt szükség a kodifikáció már kialakult, majdnem évtizedes menetének megváltoztatására az utolsó időszakban. A korábbi szakmai résztvevőket miért rekesztették ki, amikor - ezt most idézőjelbe kell tennem - a kormánykoalíció mindig azt mondja, hogy szakmai vitát szeretne folytatni? Mit tervez a kormány a szakértők által korábban kiadott könyv megállapításaival? Átvette-e a kormány az Országgyűléshez benyújtott törvényjavaslatban a szerzők észrevételeit? Nem tartja-e szükségesnek a kormány, hogy a törvényjavaslatot visszavonja, és olyan formában terjessze be az Országgyűlés elé újra, amely bír egyfajta széles körű szakmai konszenzust, szakmai legitimációt?
Kérdés hangzott el azzal kapcsolatban is, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat szabályozása során az azonos és különböző nemű emberek esetében egyaránt elismerné a bejegyzett élettársi kapcsolatot. Vihart kavart ez a történet, és éppen emiatt miért nem várta meg a kormány a szabályozással az Alkotmánybíróság döntését?
Annak belátása mellett, hogy a cselekvőképesség szabályozásához körültekintően kell hozzálátnunk, a cselekvőképesség korlátozása, illetve annak a szűkítése is helyes. Miért nem akarja az előterjesztő, hogy a bíróság cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezhessen nagykorú személyeket? Mi lesz a jövőben azokkal, akiket valóban gondnokság alá kell helyezni?
Mivel a törvényjavaslat megváltoztatja az alapítványok létrehozásának feltételeit, mi lesz a különbség az alapítvány és egy társadalmi szervezet között? Csak az, hogy az alapítvány létrehozásához alapító tőke is kell? Miért nem tehető egységessé a bírói gyakorlat akkor, amikor olyan ellentmondásokkal terhelt a mai eljárási rend, hogy ha egy, már bejegyzett alapítványt elvisznek egy másik bíróságra, egyáltalán nem biztos, hogy ott hiánypótlás nélkül bejegyzik?
E vélemények képviselői szerint tehát a benyújtott törvényjavaslat nem támogatható, egyrészt mert nem vette figyelembe a Vékás Lajos vezette szakértői bizottság észrevételeit, másrészt megítélésük szerint a bizottsági ülésen feltett kérdéseikre sem kaptak választ.
A kormánypárti kisebbségi vélemények is az új polgári törvénykönyv tervezetét elsősorban emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi szempontból közelítették meg. A támogató vélemények képviselői nyolc pontban foglalták össze a törvényjavaslatnak a bizottság feladatköre szempontjából különösen fontos, tervezett rendelkezéseinek nyilván csak egy részét, a kisebbik részét.
Úgy érveltek, ha egy készülő törvényben olyanok fogalmazódnak meg, hogy véget vethet a mai gyakorlatban szinte futószalagszerűen lezajló gondnokság alá helyezési perek gyakorlatának; senkit sem lehetne a törvényjavaslat hatálybalépése után általában és mindenre kiterjedően, véglegesen megfosztani cselekvőképességétől; a belátási képességeiben korlátozott személy autonómiájában csak annyiban lehet korlátozott, amennyiben ez emberi jogainak és érdekeinek védelmében feltétlenül szükséges; a szinte teljes jogfosztást jelentő cselekvőképességet kizáró gondnokság intézményét remélhetően véglegesen felszámolja; a törvényjavaslat nemcsak azokat a személyeket tekinti cselekvőképesnek, akik egyedül képesek döntéseket hozni, hanem azokat is, akik segítséggel képesek saját ügyeikben eljárni; kiküszöböli a mechanikus, orvosi diagnózison alapuló, papírízű, lélektelen szemléletet; a bíróságoknak egyebek mellett behatóan vizsgálni kell, vannak-e az alany környezetében olyan segítségnyújtási formák, amelyek nagy biztonsággal elegendőek helyzete megoldásához, és végül a hivatásos támogató néven bevezetendő jogintézmény létrehozásával azoknak nyújt segítséget, akik nem családban élnek, szociális kapcsolatrendszerrel nem rendelkeznek, pszichés állapotuk vagy szenvedélybetegségük miatt egyes vagyoni, személyi ügyeik intézése során támogatásra szorulnak - márpedig, tisztelt képviselőtársaim, a törvényjavaslatnak a szelleme és a tartalma is ilyen -, akkor az a kormánypárti országgyűlési képviselő, aki az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságnak a tagja, mi mást mondhatna, mint azt, hogy ezt a közel 1200 paragrafust tartalmazó törvénytervezetet támogatni kell.
Hasonló véleményt váltott ki például az is, hogy nagyobb védelmet kapnak a túlélő házastársak, a bejegyzett élettársak, élettársak. Ha ebben a szellemben folytatódik a törvényhozás gyakorlata, akkor remélni lehet, hogy Magyarországon is meghonosodhat az az európai felfogás, amely a gyermek mellett a házastársat is előnyben részesíti az öröklés során, vagy legalábbis a gyermekkel azonos nagyságrendű öröklésre jogosíthatja.
Mivel azonban még Magyarországon nem így gondolkodunk - pedig hát nálunk is előfordul, hogy a szülő elhunytakor a gyermek már rendelkezik valamiféle egzisztenciával -, a jelenlegi javaslat sem helyezi a házastársi öröklést a gyermeki elé, de lehetővé teszi, hogy a túlélő házastárs választhasson a haszonélvezeti jog vagy egy gyermekrész tulajdonának megszerzése között. Ez egyben a röghöz kötöttséget is enyhíti, annyiban mindenképpen, hogy az új házasság nem szünteti meg a túlélő házastársi jogokat.
(11.20)
Közszereplőként valamennyi képviselőtársam tudja, hogy jelenleg akkor is elmarasztalhatja a bíróság a sajtót, ha mindössze pontosan beszámol a politikai szócsatákról. Szócsaták pedig nemcsak voltak, vannak, lesznek is. Az új polgári törvénykönyv tervezete is fenntartja a sajtó-helyreigazítás intézményét, de hatálybalépése után nem lehetne sérelemdíj vagy kártérítés megfizetésére kötelezni a sajtót, ha a nyilvános rendezvényeken elhangzottakról a nyilatkozó pontos megjelölésével, az elhangzottaknak megfelelően, szöveghű idézet formájában tudósít.
Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kormánypárti kisebbsége támogatja a törvényjavaslatot azért is, mert széles körű tematikus egyeztetés volt éveken át számos szervezettel, az Országos Közjegyzői Kamarától a Magyar Helsinki Bizottságig.
Tisztelt Országgyűlés! Végül: az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a T/5949. számon előterjesztett, a polgári törvénykönyvről szóló törvényjavaslatot 9 igen és 9 nem szavazattal általános vitára nem tartja alkalmasnak.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps.)
