DR. SZEKERES IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE honvédelmi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Az elfogadott napirend szerint (Zaj. - Az elnök csenget.) a két beszámoló együttes vitájára kerül sor, ezért egy expozéban terjesztem ezt a Ház elé.
Ugyanúgy, mint ahogy a balkáni műveletek esetében, Afganisztánban is a NATO keretében vesz részt a Magyar Honvédség békefenntartási feladatokban. A kormány hatásköre dönteni ezekről a feladatokról és tájékoztatást adni az Országgyűlésnek. Az első esetben a változó biztonsági helyzethez alkalmazkodóan átalakítottuk a tartományi újjáépítési csoportot, 210 főről 240 főre növeltük a létszámát, a rádióelektronikai felderítési, force protection, tehát erőmegóvási, biztosítási, valamint CIMIC katonai-civil kapcsolatok bővítésével.
A második esetben pedig lehetőséget kívánunk biztosítani arra, hogy a kabuli nemzetközi repülőtér vezető nemzeti feladatait egy 75 fős magyar katonai kontingens lássa el, illetve, hogy az ISAF keretében növeljük meg a tiszti beosztások számát 30 fővel. Kérem, hogy mindkét beszámolót az Országgyűlés fogadja el.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem