DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Miniszter Úr! A bábolnai mezőgazdasági bizottsági ülésen egyáltalán nem kaptunk megnyugtató választ. Mindenki tudja, hogy a ménesbirtoknak a szükséges földterület kell ahhoz, hogy önálló legyen, különben a mindenkori kormányoknak lesz kiszolgáltatva, mert már 200 éve is tudták, amikor megvásárolták az 5500 katasztrális hold Szapáry-birtokot, hogy ennyi kell ahhoz, hogy a ménes önjáró legyen, ezért telepítették oda 200 éve a ménest. 200 éve tudták, most is kellene ezt tudni.
De élt egyszer Bábolnán, bátran mondhatom, egy patrióta szakember, úgy hívták, hogy Burgert Róbert. Bátran mondhatom, hogy patrióta volt, hiszen az akkori gazdasági-társadalmi viszonyok között a szocialista nagybirtokon kívül ő megtartott valamit: nemzeti kincsünket, a ménest. Ha megkérdeznénk ma Burgert Róbertet, hogy mit válaszolna, mit tenne, bizonyára más választ adna, mint miniszter úr, és velem együtt ő sem tudná elfogadni a válaszát.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem