DR. KÉKESI TIBOR
DR. KÉKESI TIBOR
DR. KÉKESI TIBOR, az összefoglalt bizottsági állásfoglalások ismertetője: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt számvevőszéki Elnök Úr! Kezdjük a lényegnél: 2007-ben a költségvetés fő célja teljesült, e fő cél pedig a költségvetés hiányának - én az eredményszemléletű adatokat fogom használni - 6,8 százalékra történő csökkentését irányozta elő, mely ezt lényegesen meghaladó mértékben, 5,5 százalékra teljesült.
Természetesen hallottam azokat a fanyalgó megjegyzéseket, amelyek visszahivatkoznak arra, hogy még így is az Európai Unióban Magyarország rendelkezik a legmagasabb költségvetési hiánnyal. Azt gondolom, túl azon, hogy egy tervet és az elért teljesítményt azért praktikus egymással összehasonlítani, ne zárkózzunk el az ilyen típusú összehasonlításoktól, csak kezeljük a helyén. Semmilyen adat nem szakítható ki az általános gazdasági és társadalmi környezetből, semmilyen adat nem önmaga, hanem más adatokkal együtt fest általános képet a magyar gazdaságról, a magyar költségvetés állapotáról, és természetesen nem egy-egy év adata az, amely egyértelműen meghatározza a helyünket, a pozíciónkat a világban vagy egy adott térségben, hanem figyelni kell ezeknek az alakulására, a folyamatára, a számok tendenciájára is.
És akkor azt hiszem, látjuk azt a folyamatot is, amelynek ma részesei vagyunk, kezdve mondjuk, a 2006-tal induló kiigazítási folyamattal, amikor egy 11 százalékot meghaladó mértékű várható, potenciális hiányt sikerült a kormányzati és természetesen ezt a törvényhozás által is megerősített parlamenti beavatkozást követően 9,2 százalékra leszorítani, durván egy erős negyedév alatt. Majd ezt követően következik a 2007. év, amely további jelentős, tehát 3,5 százalékos, 3,7 százalékos hiánycsökkentést eredményezett. És azért már látjuk előre is a folyamat vívmányait, eredményeit, és az ez évi mutatószámok alapján úgy tűnik, hogy a célul kitűzött 4 százalékos hiány inkább 3,8, éppen a ma megjelent szakértői becslés már 3,7 százalékos eredményt is mutathat.
(13.10)
Köszönhető ez az eredmény természetesen annak, hogy amikor a költségvetésről döntünk, akkor nemcsak a konkrét év számait határozzuk meg, hanem előremutatóan néhány esztendőre, három évre megmondjuk azokat a peremfeltételeket, azokat a határértékeket, amit az elsődleges hiány elérhet. Elsődleges hiány alatt azt értjük, ami a kamattörlesztési kötelezettség nélküli állami kiadások és bevételek egyenlegét jelenti. Nos, ez az első év nullszaldós jellege után szépen átmegy pozitívba, és fokozatosan el kell majd érje, ez a végső egyensúly, ez a végső stabilitás, a törlesztési kötelezettségünket, ami ma körülbelül a GDP 4 százalékát jelenti. Nyilván a két szám közötti különbség az, amit érzékelünk, hogy hiányként a költségvetésben megjelenik.
Az összevetésnek egy másik fontos mértéke még az elmúlt időszak tapasztalatai alapján az, hogy a pénzforgalmi szemléletű hiány, amivel tulajdonképpen a költségvetési tervezet alapvetően dolgozik, és az eredmény szemléletű hiány, ami az uniós mérés, az uniós összevetés alapjául szolgálhat, milyen viszonyban van egymással. Korábban itt jelentős rések, jelentős eltérések mutatkoztak, ami kicsit annak a jele volt, hogy nem pontosan úgy történik az éven belüli felhasználás, mint amit egyébként azt az év tekintetében kiadásként vagy bevételként mégiscsak figyelembe kellene venni valóságos teherként, valóságos bevételként. Mára azonban ez az úgynevezett ESA-híd minimálisra, 0,1 százalékra zsugorodott, ami nemcsak a költségtakarékosság, a bevételek beszedésének hatékonyságát mutatja, hanem ezeknek az év közötti mozgásoknak a redukcióját, a költségvetési fegyelem ez irányú és jelentős mértékű javulását is mutatja.
A másik ilyen lényegi és fontos mutatószáma a költségvetésnek, illetve a költségvetési zárszámadásnak, az az államadósság mértéke, az államháztartás összesített hiánya. Ennek a konvergenciaprogramban - amire eddig nem is hivatkoztam, pedig akár jó lett volna ezzel is kezdeni - erre az évre 71,3 százalék volt az előirányzott mértéke. Nos, számos tényező következtében, egyrészt hogy már 2006-ban is egy alacsonyabb szinten sikerült ezt hozni, így aztán a kamatszolgáltatások lejjebb mentek, a különféle devizaviszonyokban azért az árfolyamok nem alakultak olyan rosszul, mint ahogy ezt a tervezés folyamán eleve feltételezték, és ezt a hozamok tekintetében is érzékelni lehetett, a 71 százalékra felfutó államadósságot tulajdonképpen 66 százaléknál sikerült levágni. Már az előző évben is lényegében ennél a számnál voltunk, most egy minimális, egy 0,4 százalékos emelkedés volt tapasztalható 2007-ben, és 66 százalékon sikerült megtartani, remélem, megfordítani az államadósság alakulását, az államadósság növekedésének irányát vagy változásának irányát. Bár a tervek szerint most 2008-ban egy 0,6 százalékos emelkedésnek kellene bekövetkezni, de én erősen bízom, hogy ahogy a hiány mértéke is lejjebb kúszik, úgy az államadósságot is sikerül ezen a mértéken megtartani, de persze ezzel nem akarok irreális várakozásokat kelteni.
Azt gondolom, hogy most tanúi lehetünk, bizonyítékát kaptuk annak, hogy az adósságspirált sikerült megállítani, ez már majd lefelé mutató tendenciába csap át, és így megnyílik annak az esélye, hogy nem egyik évről a másikra, de szép lassan kinőhetjük azt az adósságot, amibe hazánk nem az utóbbi években, de az elmúlt évtizedekben belemanőverezte magát.
Itt érdemes azért néhány összehasonlító adatot felsoroljak, mert a magyar adósságállomány mértéke az eurózóna adósságmértékének felel meg. Tudjuk, az eurózónában azok az országok találhatók meg, akik már alkalmasnak találtattak arra, hogy bevezethessék az eurót mint közös valutát. Tehát Magyarországnak ilyen szinten van az adósságszolgálati rátája. Igaz, ebben az országcsoportban található néhány ország, amely ennél is magasabb adósságszolgálattal rendelkezik, például Olaszország tartósan 100 százalék feletti ilyen adattal bír; Belgium az utóbbi években próbálta meg áttörni ezt a mértéket sikerrel, és mostanra már csak 85 százalék az adósságmérték; és még Görögország, amelyik itt felidézhető, amelynek szintén nem sikerült a maastrichti kritériumnak nevezett 60 százalék alá ledolgozni az adósságmértéket, ők 95 százalékos adósságmértékkel dicsekedhetnek, de mi úgy nagyjából a francia, a német, kicsit az osztrák adósságállományt meghaladó mértékű állománnyal rendelkezünk. Azt gondolom, hogy a jó irányba fordult tendencia ezen is rövidesen, akár már - mint jeleztem - a 2008. évi értékeléskor megjelenhet.
A további, nevezzük makroadatoknak, tekintetében vannak jó és vannak kevésbé vagy akár kifejezetten kellemetlen tendenciát mutató adatok. A jókkal kezdve, és nyilván a rosszabbaknak majd az ellenzéki kollégák szentelnek nagyobb teret, a külkereskedelmi adatok azok, amelyek, azt hiszem, büszkeséggel is eltölthetnek bennünket. Továbbra is rendkívül dinamikus és jó adatot szolgáltat nekünk a kivitel. Az export az elmúlt esztendőben 14,2 százalékkal tudott emelkedni, és ezzel szemben a behozatal, az import csupán 12 százalékot produkált. Ez a differencia az, ami pótolja, mintegy kiváltja a belső fogyasztás ennél egy kicsit alacsonyabb mértékű elmúlt évi csökkenését. Tehát a magyar gazdaság ebben a tekintetben is egyfajta egyensúlyi pályán tudott maradni.
Ennek a jó teljesítménynek az eredményeképpen az áruforgalmi egyenlegünk lényegében egyensúlyba került, még egy pici mínusz van, de ezt is ebben az évben már a máig ismert adatok szerint pozitívba fordítottuk. Most már több százmillió euró többletünk van az áruforgalomban.
A jó teljesítmény történt dacára annak, hogy mi sem úsztuk meg, mint kis nyitott gazdaság azt, hogy a növekvő nyersanyagárak és elsősorban az energiaárak, illetve a minket is sújtó természeti katasztrófák vagy a mezőgazdaságnak az ilyen szempontból hátrányos időszaka bizony-bizony többször is aszállyal és árvízzel is sújtotta Magyarországot ebben az időszakban.
Az erőteljes korrekciónak azonban, ahogy említettem, volt másik serpenyője is, ahol áldozatokat kellett hozni. Ahogy már korábban is, akárcsak a költségvetés vitájánál is előre jeleztük, volt növekedési áldozat. A növekedési áldozat úgy szól, hogy 2007-ben csak 1,3 százalékkal tudott bővülni a magyar gazdaság. Pozitív példa még ebben is a PM, így a költségvetés előrejelzése, hiszen még relatíve ez volt az egyik legpesszimistább ilyen szempontból, azonban ha mégis egymás mellé helyezzük, jelentős a távolság a 2,2 százalékos várakozás és az 1,3 százalékos teljesítés között. Most az indokokat még egyszer nem idézem fel, de természetesen ennek alapja volt nagyjából az elmondott belföldi fogyasztáscsökkenés, a jövedelmek visszafogott volta, a 4,8 százalékos csökkenése, és persze idetartozik a nyugellátásoknak is a 2,2 százalékos csökkenése.
(13.20)
E két adat egymás mellé helyezése azért fontos, mert a nyugellátásban vagy az ezzel összefüggő kiegészítő járadékokban, járulékokban, ellátásokban részesülők most e két adat mentén láthatják, hogy mire is jó a svájci indexálás. Amikor fut a gazdaság, egy visszafogottabb növekedés következik be, azonban amikor a jövedelemtulajdonosok veszteséget szenvednek el azért, mert a költségvetés hiányát javítani kell, akkor az általuk elszenvedett jövedelemveszteséget korlátozza, csökkenti ez a módszer, tehát amikor kedvező helyzetben leszünk, ez nyilván javít majd az ő pozíciójukon is.
A beruházások és a foglalkoztatás nagyjából stagnált. A foglalkoztatási adatok tekintetében is érdemes elgondolkodni - 2008-ban már erősen a középpontba helyeztük, hogy elsősorban a foglalkoztatáson keresztül kell javítani a magyar gazdaság versenyképességén -, hogy 2008-ban Európában talán az uniós tagállamok között egyedüli helyen csökkent a foglalkoztatás mértéke, igaz, hogy a 7,4 százalékos munkanélküliség is minimális mértékű javulást jelent. Azt látjuk, hogy a mindig dicsért Szlovákia a maga 11 százalékos munkanélküliségi adatával mögöttünk kullog, és elég jól látható a távolság, de mondhatni, hogy ő dinamikusan javítja ezeket az adatokat, nálunk pedig - ahogy említettem - egyfajta stagnálás tapasztalható.
Visszakanyarodva a kevésbé kedvező vagy éppen nem kedvező adatokra: azt látjuk például a közvetlen tőkebefektetéseknél, hogy - ha az egyszeri hatásokat kiemeljük - ezek mértéke változatlan, mivel a múlt év végén egy egyszeri, igen nagy összegű, közel a GDP 2 százalékát kitevő, konkrétan a Budapest Airportot jelentő privatizációs ügyletre került sor, ami 2007-ben nyilván nem ismétlődött meg. Ezzel viszont alacsonyabb mértékű közvetlen külföldi tőkeberuházás történt Magyarországon. Ez is indoka lehet a gazdasági teljesítmény ilyen mértékű alakulásának. S itt meg lehet jegyezni még a fogyasztói árak alakulását is, ami tendenciájában ugyan megfelelt az eredeti terveknek, azonban a már hivatkozott áremelkedések, amelyek döntően külföldről, tehát objektív hatásként jelentkeztek Magyarországon, egy 2 százalékos fölfelé történő eltolódással reagáltak. Ezek persze nem épültek be, mint hallottuk, a maginflációra érdemben nem gyakoroltak olyan hatást, amely azt mutatná, hogy az inflációs várakozások megnőttek, de természetesen nem szabad olyan lépéseket tenni a magyar gazdaságban, a költségvetésben, amelyek fokoznák és felfelé hajtanák az inflációs várakozásokat.
Fontos kérdés, hogy milyen forrásból valósultak meg ezek a teljesítmények. De előbb hadd utaljak arra, ha ezeket az adatokat egy uniós összehasonlításban mind egy kalap alá vesszük, akkor azt látjuk, hogy bár az adataink még sokszor nem a legjobbak között szerepelnek - utaltam már arra, hogy a költségvetési hiány mértéke az európai 27-ek között még mindig Magyarországon a legnagyobb -, de a legtöbb ország, illetve az uniós átlag ott, ahol pont ellenkező irányba lenne negatív, kedvezőtlen irányba megy lefelé, míg a magyar adatok ha nem is mindig kedvező pozícióból, de felfelé, azaz kedvező irányba történő elmozdulást mutatnak. Ezt hívjuk konvergenciának, felzárkózásnak. Biztos más országok is elgondolkoznak azon, hogy eddig mit csináltak rosszul, és majd megpróbálnak a gazdaságukba beavatkozni. Mi ezt 2006-ban már megcselekedtük, s csak ezen a konvergenciapályán kell végigmenni, és ezt a konvergenciaprogramot kell teljesíteni.
Milyen forrásból tudjuk biztosítani ezeket a költségeket, miből tudtuk ezt 2007-ben megtenni? Azt látjuk, hogy 2006-ban még körülbelül egyharmad-kétharmad volt a viszony a kiadáscsökkentés és a bevételnövekedés között, míg ez 2007-ben már nagyjából fele-fele arányban a kiadások csökkentéséből és a bevételek növekedéséből származott. 2008-ra, illetve a konvergenciapálya későbbi esztendeire pedig a tervek - illetve ez évre konkrétan a kilátások is - azok, hogy nagyobb mértékben fognak a kiadáscsökkentésből építkezni ezek az adatok és kevésbé a bevételnövekedésből.
Lényeges körülmény, hogy az ÁSZ már előre jelezte: elégedett, pláne a korábbi időszakhoz viszonyítva, az adóbevételek tervezésével. A számokból látszik, hogy ez visszaigazolódott, valóban jól tervezték és jól teljesültek az adóbevételi számok.
A funkcionális megoszlás a költségvetés kiadásai tekintetében a főösszeghez viszonyítva gyakorlatilag változatlan maradt. A költségvetés fő összetevőit továbbra is 60 százalékot meghaladó mértékű jóléti kiadásokkal, a működést valamelyest 15 százalék alatti mértékkel, a gazdasági funkciókat, a gazdasági feladatokat 15 százalékot valamivel meghaladó mértékű aránnyal, az adósságszolgálatot pedig 8 százalék alatti értékkel lehet jól reprezentálni a beszámoló során.
A főbb kiadási tételeknél azt látjuk, hogy a családtámogatások enyhe 2 százalékkal haladták meg a tervezett mértéket, a fogyasztóiár-kiegészítéseknél, illetve a gázártámogatásoknál durván 10 milliárdos megtakarítás keletkezett, miközben az egyedi és normatív támogatások 70 milliárddal haladták meg a tervezett mértéket. Itt kell szót emelni a már mások által is hangsúlyozott felülről nyitott tételekről, amelyek 2007-ben 90 milliárddal lépték túl - ez egy kerekített szám - a tervezett mértéket. Mindenképpen lépni kell ezen a területen, hogy mind az ilyen előirányzatok számát, mind a terjedelmét csökkentsük, hosszabb távon pedig azt az automatizmust, ami ebben a felülről nyitott tételben benne foglaltatik - tehát hogy automatikusan teljesíthető az előirányzaton túli szükséglet - ki kellene váltani -, és be kellene vezetni helyette - az egyébként láthatóan nagyon jól funkcionáló tartalékrendszer egy másik kiegészítő elemével, ami a felülről nyitott tételeknél fedezetet nyújt majd az eredeti előirányzatból már nem teljesíthető mértékű kiadásokra, s akkor talán még jobban megfogható, még jobban rögzíthető lesz a költségvetési gazdálkodás és az azzal együtt járó fegyelem.
A maradványok tekintetében is megfigyelhető egy változás. A korábbi 540-550 milliárd felé hajló maradványérték 2007-re 400 milliárd alá került leszorításra. Persze, ez nem mind 2007-ben valósult meg, itt csak a kontrasztot akartam érzékeltetni. Viszont ez a 400 milliárd is tartalmaz egy 85 milliárdos kötelezettségvállalás nélküli előirányzatrészt. Azt hiszem, már nagyjából ott tartunk az egyébként a költségvetési gazdálkodás normál menetéből hagyományosan is származtatható 300-350 milliárdos nagyságrendnél. Azt hiszem, ha a jövő évekre is ezt az arányt, ezt a nagyságot tudjuk hozni, akkor nem jelent problémát ennek a mértéke.
A költségvetési szervek létszáma - itt is egy régebbi számot fogok majd összehasonlításként mondani - 2007-ben tovább csökkent. A központi költségvetés mintegy 15 ezer fős létszámcsökkenést mutathat fel, de az egész államigazgatás, az egész közigazgatás a 830 ezer fős létszámról 2007 végére 715 ezer főre csökkent. Ez ugyan még nem 2007-ben, de a későbbi években egy 75 milliárdos tartós megtakarítást fog eredményezni.
(13.30)
És látjuk, hogy a nyugdíjkassza nullszaldósan alakult, az Egészségbiztosítási Alap 27 milliárdos többletre tett szert. Természetesen tudjuk, hogy mindegyikhez azon ellátások finanszírozására, amikre ugyan járulékfizetés nem vonatkozik, az államkasszának összességében nagyjából fele-fele arányban 800 milliárdot meghaladó összeget kellett betenni. De úgy látjuk, hogy tulajdonképpen az egyensúlyi állapot a kasszák tekintetében, a nyugellátásnál és az egészségügyi ellátásnál elérhetővé vált.
A kamatfizetésekben 100 milliárdos megtakarítás volt tapasztalható. Itt azonban meg kell jegyeznem, és ez szerintem most már tartós vita, hogy miközben a beruházásokhoz, az egyéni, a természetes személyek által eszközölt beruházásokhoz, például a lakásvásárláshoz a hiteleket lényegében devizában veszik fel, nincs nagyon értelme a jegybanki alapkamat ilyen mértékben magasan tartásának, mert az egyedül és kizárólag az állam finanszírozását tudja szabályozni, miközben az állam éppen a közösségi fogyasztás csökkentésén dolgozik. Hogy még ezt a szűk mezsgyét tovább szűkítsék azzal, hogy a jövőre nézvést, 2008-ra nézvést megemeljük ennek a finanszírozásnak a költségét, nem biztos, hogy a szerencsés irány, vagy legalábbis nem biztos, hogy szerencsés arány.
Az önkormányzati gazdálkodás területén, azt hiszem, a folyamatok két szempontból kritizálhatók. Én most az önkormányzati gazdálkodásnak csak erre a két részére hadd térjek ki. Az egyik az, hogy jelentősen megnőtt döntően a megyei önkormányzatok, illetve megyei jogú városok kötvénykibocsátása. Ebből is persze a megyei önkormányzatok viszik a prímet. Az előző évhez képest a kibocsátott mérték a nyolcszorosára nőtt, majdnem 190 milliárdra. Ráadásul ennek a technológiája az, hogy néhány év fizetési moratórium után, egy kicsit lassított visszafizetési ütemmel, majd később ez begyorsul, miközben ezek igénybevétele nem mindig beruházási, néha működési célú. Amikor beruházási célra veszik igénybe, akkor sem feltétlenül profitábilis beruházásokra veszik igénybe, tehát nincs, ami megtermeli majd azt a hozamot, amiből vissza kell fizetni az eszközölt hitel törlesztőrészleteit, kamatát. Ez tehát egy olyan beépített bomba, amire oda kell figyelniük az önkormányzatoknak, ami mellett nem lehet most elmenni, hogy az majd csak 3-4-5 év múlva jelent terhet.
A másik pedig, ebből a szempontból nem biztos, hogy ugyanazt a kört érintő, de létező probléma, hogy romlott az önkormányzati beszámolók megbízhatósága. Több helyütt, több típusú probléma merült fel az ÁSZ vizsgálatai alapján. Én tehát azt mondanám, hogy gondolkozzunk közösen, ez tényleg nem egy egyszerű többséggel átvihető probléma, hiszen kétharmados, hogy nincs-e mégis értelme az önkormányzati regionalizációnak, hogy nincs-e itt az ideje mégis a szükséges mértékű önkormányzati integráció irányába lépéseket tenni. Azt gondolom, hogy igen.
Az európai uniós pénzeknél, azt hiszem, már hagyományosan jó, pozitív egyenleggel szembesültünk. Körülbelül 25 milliárdos a megtakarítás a kiadások tekintetében, mivel az Unió többlettel zárt, így nem szedi be az előre elrendezett tagdíjat a tagországoktól. Természetesen a felvétel, a források tekintetében is jól teljesítettünk, itt 100 milliárdos többlet keletkezett a költségvetésen belül, de a költségvetésen kívüli források, például a közvetlen termelői támogatások tekintetében további 167 milliárdos összeg keletkezett. Itt azonban meg kell jegyeznem, hogy miközben a források lekötésénél, a pályáztatásnál, a kötelezettségvállalásnál, a szerződéskötésnél nagyon jó arányokat, nagyon jó százalékokat tudunk felmutatni, a forrás felhasználásánál már nem ilyen jó a mérték. Már láttuk a beszámolóból, hogy ha minimális, de bizonyos forrásveszteség már lezárt projekteknél sajnos be is következett ennek eredményeképpen.
Végül néhány szó az ÁSZ tevékenységéről. Mindannyiunk nevében, bár valószínűleg többi kollégám is eleget tesz ennek a kötelezettségének, köszönetet kell hogy mondjunk. Megint óriási terjedelmű, alapos és színvonalas munkát végzett az Állami Számvevőszék. Már a központi költségvetés 93 százalékát módjában volt megvizsgálni, és megnyugtató ezzel együtt, hogy megbízhatónak - most nem szó szerinti idézetet mondok -, valósnak és hitelesnek fogadja el. Lényegi változásokat, mint mondja, nem tapasztal a költségvetésben, miközben apró javulások vannak. A korábbi években kifogásolt tendenciák megmaradtak. Itt azonban egy nagyon lényeges új álláspontot rögzít az Állami Számvevőszék, hogy a zárszámadás minősége a jelenlegi rendszerben tovább nem fejleszthető.
Azt gondolom, megint csak a parlamenti pártok összefogásával, szükséges annak a szabályalapú költségvetésnek a megteremtése, amelyet szorgalmazunk, amely törvényjavaslat előttünk van. Ha nem megy kétharmaddal, akkor szerintem 50 százalékkal is meg kell csinálni, mert ez a mindenkori kormányok hitelességét minősíti kül- és belföldön egyaránt. És legyen az a más kormányok problémája, hogy mondjuk, pont az általunk meghozott szabályokat esetleg nem akarják magukra nézve kötelezőnek elvállalni.
Azt hiszem, ezzel együtt a költségvetési és az összes többi bizottság helyesen általános vitára alkalmasnak találta a zárszámadásról szóló beszámolót, javaslom a Háznak is ezt elfogadni.
Elnök úr, köszönöm a szót. (Taps az MSZP soraiban.)
