HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A zárszámadás hosszú évek óta - és ez a hat év az MSZP-SZDSZ koalíció regnálásához köthető - nem örömünnep, nem igazán a vizsgált év folyamán elért eredményekről, hanem a nemzetgazdaság helyzetének romlásáról szól. Nem volt ez másképp a 2007. évi zárszámadás esetében sem, illetve nincs másképp. Az elért eredmény - ha ez annak nevezhető - látható elégedettséggel tölti el a kormányt, és látható elégedetlenséggel a társadalmat. Fordítva ez valószínűleg sokkal jobb lenne.
Hogy a kormánynak nincs igaza, az teljesen nyilvánvalóvá válik, ha elolvassuk ezeket a köteteket, amelyek azért reális képet adnak az elmúlt évben történtekről. Mindezeket olvasva különösen meglepő a miniszterelnök úrnak 2008. szeptember 18-án tett azon kijelentése, hogy “nem hiszek a sokkterápiában, helyette mérsékelt, folyamatos reformpolitikát ajánlok”. Na és addig? Vagy ami történt, ami mellett kiállt a miniszterelnök úr, az meggyőződése ellen volt? Akkor ki kormányozta ezt az országot? Vagy talán a menetrend szerinti újabb vízió felbukkanásának vagyunk a tanúi? Mitől függnek ezek a meggondolások, pontosabban meggondolatlanságok? Ezek és számos hasonló kérdés merül fel a tények és a kijelentés után az emberben.
Összefoglalandó a 2007. évi zárszámadással kapcsolatos mondandómat, tekintsünk át néhány adatot. Az összes túllépési többlet a GDP 0,7 százaléka volt, az összes bevételi többlet pedig a GDP 2,2 százalékának felelt meg. Mindezek szaldója körülbelül 1,5 százalékkal javította a hiánycsökkenés mértékét. Megjegyzem, hogy a 2,2 százalékos bevételi eltérés adott esetben mindenképpen indokolttá tett volna egy pótköltségvetést, illetve annak a benyújtását a parlament elé.
A konszolidált pénzforgalmi kiadások 2006-ról 2,6 százalékkal növekedtek, azaz a 8 százalékos inflációs szint alatt maradtak, ami azt jelenti, hogy reálértéken a költségvetés kiadásai csökkentek. Ezzel szemben a bevételek 11 százalékkal növekedtek, ami kizárt dolog, hogy nagy örömet okozott az eredeti jövedelemtulajdonosok, a vállalkozások és a lakosság számára. A hiány a 2006-os 9,2 százalékról 5,4 százalékra csökkent, holott a tervezett hiány 6,9 százalék volt.
Az előbb Horn Gábor képviselő úr a Pénzügyminisztérium tervezési problémáiról beszélt. A mostani anyagban nem tervezési, egy egyszerű számítási probléma van. Az újraelosztás aránya az anyagban több helyütt 50,1 százalékként szerepel, de akárhogy számoljuk, 12 997 milliárd konszolidált pénzforgalmi kiadás és 25 406 milliárd GDP mellett ez 51,1 százalékra jön ki, ami rendkívül magas. Mivel a hiány 5,4 százalék, akkor a centralizációnak 45,7 százaléknak kell lennie, de ha az önök által közölt 44,6 százalékkal számolok, akkor is kiugróan magas. Megjegyzem, a centralizáció 2006-ban még csak 42,6 százalék volt.
Ezek a makroszámok önmagukban talán nem annyira rosszak, de ha megnézzük a többi nemzetgazdasági adat alakulását, akkor már egészen nyilvánvaló, hogy a megszokott sikertelen esztendőről kapunk ezekben a kötetekben áttekintést.
Az államháztartás hiánya a vártnál jobban alakult, a hiánymutatók a költségvetés három rendszerében és az önkormányzati alrendszerben is jobbak voltak a tervezettnél. Az eredmény elsősorban az adóprés kifogástalan működésének köszönhető, de voltak szerény megtakarítások is, amelyek részben az indokolt beavatkozásoknak, részben a kormány ügyetlenségének voltak köszönhetők.
Ez utóbbiak között pozitívum, hogy kevesebbet kellett költeni az államadósság kamataira, gyógyszertámogatásra, táppénzre és másokra, de egyértelmű hiba, hogy késlekedés volt az uniós projektekben, ami kihatott a támogatásokra, továbbra is zűrzavaros a 4-es metró beruházása - itt 34 milliárd mínusz jelentkezett -, ami mérsékelte a 2007. évi költségvetési kiadásokat, és még mások. A kormányzati negyed építése is letűnt a színről, némi - 9,5 milliárdos - közkiadást hagyva maga után. Az ezzel kapcsolatos vizsgálat állásáról az ÁSZ-jelentés beszámol, a vizsgálat még nem zárult le teljesen.
A kiadási oldalon többletek is voltak, például a tervezettnél magasabb infláció miatt magasabbak voltak a nyugdíj-kiegészítések, és a MÁV is mintegy 60 milliárddal több állami támogatást nyelt el a tervezettnél.
Miközben a költségvetés így alakult, nemzetközi versenyképességünk a rangsorban további 8 hellyel esett vissza, a munkatermelékenység minimálisan, a tervezetthez képest csak kétharmaddal, 1,6 százalékkal növekedett, az amúgy is alacsony beruházások további 10 százalékkal csökkentek.
A foglalkoztatás tovább romlott, és igazán büszke lehet a kormány arra, hogy ma a foglalkoztatottak száma 50 ezer fővel alacsonyabb, mint 1994-ben volt. A reálbérek 4,8 százalékkal, a reálnyugdíjak 2,2 százalékkal csökkentek. A reálbérek még alacsonyabbak lettek volna, ha a kormány nem hozza előre két hét kifizetését a 13. havi 2008. januárjában fizetendő bérből. Ez tehát látszatbéremelés volt.
A lakosság helyzetét tovább rontotta, hogy a reálkamatok a bankbetéteknél nulla százalék körül alakultak, amiben nem kis szerepe volt a kamatadónak. A befektetési piac jelenlegi helyzetében nem bölcs dolog a lakosság szerény megtakarításait a befektetések felé irányítani, pedig a nulla körüli kamatok következtében ez történik. A befektetési piac bizonytalanságai miatt így lehet, hogy a megtakarítások jelentős része eltűnik vagy elolvad.
A gazdasági növekedés példátlanul alacsony, 1,3 százalék volt, amivel sikerült elérni az európai 27-ek közül a 27. helyet, és szélesebb kitekintésben is, ez a világon hátulról a 3. helyet jelenti. Természetesen a GDP csökkenésének nem utolsósorban a restriktív gazdaságpolitika az oka. 2007-ben a háztartások fogyasztása 1,9 százalékkal csökkent, ami több mint kétszerese a tervezett csökkenésnek, és ugyanígy a közösségi fogyasztás, ami 3,1 százalékkal csökkent, szintén kétszeresére sikerült annak, amit a kormány tervezett.
Összességében a makroszámok eltérése - a hiánytól eltekintve - lefelé 70-30 százalékos a tervezettekkel szemben. Mindez azt bizonyítja, hogy a kormány, a koalíció képtelen volt átlátni intézkedéseinek várható hatását, és ismét nagyon rosszul tervezte meg az éves nemzetgazdasági folyamatokat. A Megegyezésben most a miniszterelnök aktív patrióta gazdaságpolitikát emleget, holott ez - ritkán használok ilyen csúnya kifejezést - inkább aktív idióta gazdaságpolitikának látszik.
Kétségtelen tény, hogy a nemzetgazdaság súlyponti problémája: az elmúlt hat év során a szocialista-szabad demokrata kormányok regnálása mellett elfogadhatatlan mértékűre, tervezhetetlenre nőtt a hiány, és ennek következtében látványosan megemelkedett az államadósság. Ezekben a kérdésekben mindenképpen lépni kellett, erről szól a konvergenciaprogram. Az viszont nagy baj, hogy mindamellett a kormány figyelme nem terjedt ki arra, hogy versenyképes növekedés nélkül nincs felzárkózás, és ennek javítása érdekében nem is tett semmit. A hiánycsökkentés, amint ez a számokból is kiderül, túl durvára sikerült, és valószínűleg az államháztartás hosszabb távú egyensúlya érdekében kevés eredménnyel járt. A bejelentett nagy ívű reformok végül is inkább csak zavart okoztak, társadalmi támogatásuk nulla volt, amit a kormány két év után vett észre.
Mint ahogy a napokban ünnepelt sikeres őszödi beszédében a miniszterelnök úr elárulta, ezeket a reformokat sem dolgozta ki igazán a kormány, ahogy ő mondta: még a második és a harmadik lépést sem látták előre az úgynevezett nagy rendszerek átalakítása területén. Ez, őszintén szólva, rendkívül nagy korlátozottságra vall, hiszen a nagy jóléti rendszerek megváltoztatása a társadalom legszélesebb rétegeit érinti, a változások előre látása, ezek hatásainak szimulációja nélkülözhetetlen a kormányzásban.
A reformok feletti elégedetlenség hívta életre a népszavazást, ami nemcsak a reformok leállításához vezetett, hanem sajnos a feltett kérdések következtében abban a kérdésben is döntött, hogy a közjavak fogyasztásában részt vevőknek ehhez a fogyasztáshoz nem kell a korábbiaknál nagyobb mértékben hozzájárulnia, ami a költségvetési politikát több évre behatároló hibás meggondolás. A nagy rendszereknél ugyanis az alapvető reformok mellett azt is napirendre kell - vagy kellett volna - tűzni, hogy ezek finanszírozásában a köz, az adófizetők teljes köre, illetve a konkrét fogyasztók milyen arányban vegyenek részt. Magyarán abban, hogy milyen államot is akarunk: olyat-e, ahol a paternalista gondolkodás a jellemző, vagy olyat, ahol az egyén nagyobb mértékben dönthet megszerzett és nála hagyott jövedelme felhasználásáról.
Az úgynevezett egészségügyi reformot - ami torz megvalósulása ellenére is kétségtelenül bizonyos megtakarításokat is eredményezett - sem az ÁSZ-jelentés, sem a Gazdasági Versenyhivatal jelentése nem ünnepelte.
(15.50)
A múlt héten idéztem ezzel kapcsolatban a GVH véleményét, ami a verseny szempontjából értékelte a történteket. Ezt most csak azért ismétlem meg, mert a meghirdetett, de nem valós cél az volt, hogy ezen a területen növekedjék a verseny, ami színvonalasabbá és gazdaságosabbá tenné a szolgáltatásokat.
Mit mond erről a GVH? A fekvőbeteg-ellátás kapacitásainak és az EP által finanszírozott szolgáltatásoknak szűkítése csökkentette a fogyasztó, a beteg szolgáltatóválasztási jogát, és megerősítette a helyi monopóliumok pozícióit. Mára úgy tűnik, hogy egyes régiókban és bizonyos egészségügyi szolgáltatások terén a szabályozás és finanszírozási beavatkozások hatására kialakult hiányok és az ebből fakadó várólisták terjedelme akkora, ami már a betegek biztonságos ellátását, a rendszer megfelelő működésének fenntarthatóságát veszélyezteti.
Az egészségügyi reformot az utcán úgy értékelik, hogy megcsúszott a nagy, 1600 milliárdos biztosítási buli, és ezen persze meg lehet sértődni a klienseknek és pártfogóiknak. Az egészségügy területén azonban a spontán privatizáció tovább folytatódik, és ebben a hangoskodó ellenzékiek is nagy lendülettel vesznek részt. Ha már ezek a privatizációs folyamatok megállíthatatlanok, jobb lenne meghatározni a privatizáció törvényes kereteit, így ez kevesebb veszteséget okozna az állami vagyonban és az egészségügyi ellátásban.
Most a lankadt, erőtlen kormányzás időszakát éli az ország, az érdemi problémák kezelése nulla, pedig számos nagy, megoldásra váró feladat áll előttünk. A helyzetet a kisebbségi kormányzás és az MSZP-SZDSZ kapcsolata határozza meg, vagyis az, hogy se veled, se nélküled nem tudok élni, de folyamatosan gyilkoljuk egymást. A miniszterelnök úr különböző ötletrohamok alapján kialakított kiérleletlen javaslatokat terjeszt megszokott és szokatlan formákban az ország elé. Ezek a javaslatok nem egybecsengők, ami kialakulatlan jövőképről, határozatlanságról és elvtelenségről tanúskodik.
Most az úgynevezett bársonyos reformok következnek. Nehéz ezt értelmezni, és egyre inkább úgy tűnik, mintha a jelenlegi kétségbeejtő helyzet létrehozásában az SZDSZ nem vett volna részt. Úgy kritizálja a kormány tevékenységét, mintha nem ügyködtek volna közösen az elmúlt esztendőkben az ország sorsának nem túl szerencsés alakításában.
A törvényjavaslat formai kérdéseiről elmondhatjuk, hogy a zárszámadás korábbi hiányosságai változatlanok. A számtalan kötet nem segíti elő az átláthatóságot, nem segít a döntés megalapozásában, az évek közötti összehasonlításban. Ez annyira igaz, hogy a részletes fejezeti jelentéseknél még tartalomjegyzéket sem találunk. Az ÁSZ-jelentés úgy fogalmaz, hogy a prezentáció minősége, a jelenlegi előírások, illetve tervezési és beszámolási rendszer mellett érdemben tovább nem fejleszthető, ami azt jelenti, hogy a felsorolt feladatok elvégzéséhez nagy sürgősséggel kell hozzálátni.
A költségvetési törvény előírásainak teljesítése nehezen áttekinthető, az információk a zárszámadási törvényjavaslat különféle részeiben, a zárszámadási törvényjavaslat normaszövegében, törvényi mellékleteiben, általános indoklásában, illetve fejezeti köteteiben esetenként, évenként változó módon jelennek meg - mondja az ÁSZ, és ez sajnos igaz. Hozzáteszem, hogy ugyanazon tényekre vonatkozó számok kisebb-nagyobb eltéréseket mutatnak, nehezen követhető, hogy mikor tükröznek az adatok pénzforgalmi és mikor egyéb szemléletet.
Továbbra sincsenek összefoglalva az anyagban a hosszú távú kötelezettségvállalások, a PPP-projektek és azok hatékonysági vizsgálatai, ami a magyar nemzetgazdaság jelenlegi helyzetében különösen indokolt volna. A célok és azok tartalmi teljesülése a jelenlegi finanszírozási és prezentációs rendszerben nehezen vagy egyáltalán nem követhetők - szól az ÁSZ-jelentés. Továbbra is csak azt lehet mondani, hogy a költségvetés elköltött 13 ezer milliárdot, és nem igazán tudjuk, hogy mi lett belőle.
A költségvetés tervezésének és végrehajtásának rendszerében a fegyelmet, a felelősséget erősítő érdemi elmozdulás alig van. A fejezeteknél 2007-ben sem volt meg a feltételrendszere a közpénzekkel való gazdálkodás törvényességi és hatékonysági kontrolljának, ami az elszámolások és a beszámolók megbízhatóságának kockázatát növeli. A zárszámadás ellenőrzése alapján 50 fontos javaslatot tett az ÁSZ a kormánynak, illetve az egyes fejezeteknek, ezekre majd még visszatérek. Az mindenképpen csökkenést jelent a tavalyi 105-tel szemben, de aligha hiszem, hogy ez az eltérés a javulásnak köszönhető.
A hiány kérdését már érintettük, de mint arról már szóltunk, a másik alapkérdés az államadósság alakulása. Az államadósság 2006. évi 65,6 százalékról 2007-re a GDP arányában 66 százalékra emelkedett, ami mögött közel 1140 milliárdos növekedés van, vagyis a kormányzati szektor konszolidált adóssága névértéken a maastrichti adósságmutató 16 735 milliárd volt a 2007. évi előzetes adatok szerint.
A konvergenciaprogramban még 71 százalékra várták a 2007. évi államadósságot, így elmondható, hogy a helyzet ezen a területen a várakozásoknál jobban alakult.
Ha a központi költségvetés hiányát vesszük szemügyre, akkor az államadósság alakulásáról kedvezőbb a kép. Az adósságállomány 880 milliárd forinttal emelkedett, de ennek következtében a GDP-hez mérten a 2006-os 61,9 százalékról 61,3 százalékra csökkent, vagyis az irány megváltozott. Központi kérdésről lévén szó, nehezen érthető számunkra, hogy az államadósság növekedésének korlátját jelentő közpénzügyi törvény miért nem tudott mindeddig a tisztelt Ház elé kerülni, és miért nem tudta azt a tisztelt Ház elfogadni, hiszen ez valamennyiünk érdeke volna. Igaz, egy ilyen törvény határozott korlátokat adna a soron következő választásokon elhangzó programblöfföknek is.
A bevételi oldal alakulásáról: a bevételi oldalon minden fontos adónemben a tervezetthez képet többlettel találkozunk. Ezek a többletek azt mutatják, hogy a jövedelemtulajdonosok a tervezettnél rosszabbul jártak, mert ez a bevételi növekedés nem a nemzetgazdaság látványos növekedéséből, hanem a kivetett adókból ered. A bevételek emelkedéséhez hozzájárul a tervezetet jelentősen meghaladó 8 százalékos infláció, vagyis az inflációs adó. Az inflációs adónak az a nagy előnye, hogy ehhez nem kell az Országgyűlés egyetértését kérni, ezeket a többletbevételeket a kormány csak úgy hozza össze magának az eredeti jövedelemtulajdonosok rovására, és ennek megvan az az “előnye” is, hogy a tervezett támogatások reálértéken alacsonyabb megvalósulás esetén is teljesítésnek tekinthetők.
Szerény mértékben, de hozzájárul a bevételek növekedéséhez a gazdaság kifehérítése, de hogy ez pontosan mekkora, azt nem lehet tudni; 50-80 milliárd körülire becsülik. Ez jó és folytatandó irány, bár erre naiv dolog több száz milliárdos adócsökkentést építeni.
A költségvetés bevételei között az adók GDP-arányosan 39,5 százalékot tesznek ki, ami messze meghaladja a konvergenciaprogramban tervezettet és a 2007. évi arányokat, ahol ez még 37 százalék volt - nagyon magas.
A társasági nyereségadó-bevétel szerényebb lett a tervezettnél, annak ellenére, hogy a tervezett 138 milliárddal szemben csak 110 milliárd kedvezményt érvényesítettek a vállalkozók. A befizetett adó 447,5 milliárd volt, ami 7,8 százalékos társaságiadó-terhelést jelentett a tervezett 9,1 százalékkal szemben. A társasági adó ilyetén alakulása nyilvánvalóan a vállalatok piaci helyzetének problémáiból ered.
Ugyancsak alulteljesült az evás vállalkozóktól származó adóbevétel, ami szintén az előző okokra vezethető vissza. Az áfánál, a jövedéki adónál és a regisztrációs adónál túlteljesítést láttunk, ugyanez jellemző a személyi jövedelemadóra is. Érdekes ellentmondás, de akár azt is mondhatnám, fájdalmas, hogy a reálbérek és a reálnyugdíjak csökkenése ellenére az szja-bevétel 70 milliárddal több a tervezettnél, és 240 milliárddal több a 2006. évinél. Az átlagos adóterhelés itt 19 százalék.
A személyi jövedelemadó kedvezményei 2006-ról 2007-re mintegy 50 milliárddal nőttek, és 22 milliárddal meghaladták a 2007. évi előirányzatot. A növekedés nem az adójóváírásoknak köszönhető, ez csökkent, hanem az egyéb tételeknek, amelyek 2006-ról 2007-re 119 milliárdról 180 milliárdra emelkedtek. A növekedés oka az úgynevezett adóterhet nem viselő járandóságok adója. Az itt jelentkezett növekedés közel 75 milliárd forint. Ez nehezen egyeztethető össze azokkal a kijelentésekkel, amelyek az adórendszer átalakítására vonatkoznak, és ahol az adókulcsok és kedvezmények párhuzamos csökkenésének kellene végbemennie.
Hogy pont ennek a kedvezménycsoportnak kell növekednie, miközben a felnőttképzés, a számítástechnikai eszközök beszerzésének és a szellemi tevékenységnek a kedvezményét törölte a koalíció a rendszerből, az semmiképp sem tűnik helyesnek.
(16.00)
Az ezeket az adatokat tartalmazó táblázat a 42. fejezet keretében található. Sajátos a hozzá fűzött megjegyzés: “Az adózók által ténylegesen érvényesített adókedvezmény kevesebb, mint a táblázatban szereplő kedvezmények összesítéséből adódó eredmény.” Ez meg mi? Találós kérdés? Vagy mire jó így egy ilyen táblázat? Az illetékbevételek szerényen növekedtek, az örökösödési illeték azonban a tervezett bevétel kétharmadára teljesült, vagyis 12,2 milliárd éves bevételt eredményezett. Nehezen érthető, hogy az MDF által szorgalmazott, egy személy 25 millió forintos örökösödésig terjedő illetékének megszüntetése miért elfogadhatatlan a parlamenti többség számára, hiszen ez a társadalom szerényebb jövedelemmel rendelkező rétegei számára igen fontos, és ennek következtében semmi igazságtalanság nem történik.
A bevételkiesés pedig a költségvetés szempontjából - beleértve az önkormányzatokat is - szinte érzékelhetetlen. A 2007. esztendőben tovább nőttek az adótartozások, amelyek összege az év végére 130 milliárd növekmény mellett 1080 milliárd forint volt. E mellett a hatalmas kintlévőség mellett nem lehet egyszerűen elmenni, ez mindenképpen a kormány, illetve a kormányhivatalok munkájának rossz minőségére utal. Az MDF javasolja egy projekt kidolgozását a hiány növekedésének reális szinten való tartására, illetve az adótartozások mértékének csökkentésére. Az ÁSZ jelentése szerint ez az adat nem hiteles, mivel bizonytalan, sőt hibás adatokra épül.
Általában úgy tűnik, hogy az indokoltnál több baj van az APEH adatkezelésével és informatikájával, ami nem kis mértékben gátolja a tisztánlátást, például a társadalombiztosítás helyzetének megítélésében. Ez elfogadhatatlan. Nem lehet szigorú büntetések mellett kötelezettségeket róni az adóalanyokra, miközben a hivatal messze nincs a helyzet magaslatán. Mint tudjuk, az adórendszer rendkívül bürokratikus, egyesek szerint az Európai Unióban a GDP 3,6 százalékát jelenti az ezzel a bürokráciával kapcsolatos tevékenység, amíg nálunk ennek több mint kétszerese, 7,4 százalék, 1400 milliárd forint. Az adóegyszerűsítés tehát nemcsak jelszó kellene hogy legyen, hanem fontos, megvalósítandó feladat, ami jelentős költségmegtakarítást idézne elő a vállalkozásoknál és a lakosságnál egyaránt.
A hamarosan tárgyalandó adójavaslatok ezzel szemben az adórendszert még kacifántosabbá teszik, például az elképzelt társadalombiztosítási köztehercsökkentés igen bonyolult adminisztrációt követel, és óriási trükkökre ad lehetőséget. Megjegyzem, a közgazdászok szerint az adózásban nem lehet társadalmi konszenzust várni. Az adózás örömet ritkán okoz, és hamisan cseng az is, hogy polgárbarát. Az adótörvényeket tehát meghatározott társadalmi célok alapján kell kidolgozni, sokszínű érdekek figyelembevételével, és igyekezni kell elfogadtatni őket a lakossággal is. A bevételi oldal, a központi költségvetési szervek és a fejezeti előirányzatok is jelentős többletbevétellel zártak, ami megint a tervezés minőségét kérdőjelezi meg.
A kiadási oldal alakulása: 2007-ben folytatódott a központi költségvetés intézményrendszerének átalakítása, de ez az év végére sem zárult le. A szervezeti változások a fejezetek széles körét érintően valósultak meg, intézményi megszüntetések, összevonások történtek, erősödött a területi koncentráció. Ezek az átalakítások egyszeri többletkiadásokat jelentenek, de hosszabb távon, ha nem történik visszarendeződés, megtakarításokhoz fognak vezetni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezek az átalakítások kellően átgondoltak és szervezettek voltak, és az ÁSZ szerint nem volt megoldott a megszűnő intézmények bizonylatainak szabályszerű kezelése sem. Mindezek ellenére még 450 szervezet működik a központi költségvetés és 13 ezer az önkormányzatok mellett, ami nagyon sok.
A kiadások funkcionális szerkezete változott, az állami működési funkciók a 2006. évi szintet alig haladták meg, az eredeti költségvetési törvény szerint itt viszont 16,2 százalékkal túllépték, és arányuk az államháztartás konszolidált funkcionális kiadásai között 2,1 százalékkal nőtt. A jóléti funkciók reálértéken 60 milliárd forinttal csökkentek, 163 milliárd csökkenést láttunk reálértéken az egészségügyi kiadások között, és 50 milliárd a csökkenés az oktatási tevékenységekben és szolgáltatásokban.
Ez annál is érdekesebb, mivel a miniszterelnök úr a Népszabadságban közzétett cikkében az oktatást súlyponti kérdésként kezeli, ami egyébként helyes cél, de úgy látszik, nálunk a súlypontokra mostohasors vár. Különösen figyelemre méltó az oktatási tevékenységek és szolgáltatások kiadásainak csökkentése, ha figyelembe vesszük, hogy ezek között az iskolai előkészítés, az alapfokú oktatás 20 százalékos növekedése is szerepel. Egyértelműen a legelárvultabbak a felsőfokú oktatás és az úgynevezett egyéb oktatási kategória.
A társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatások nominális szintje szintén 60 milliárddal csökkent, amiben az alacsony táppénzkiadások - úgy látszik, a rossz egészségügy mellett a magyarok egészségesebbek - és az egyéb szociális támogatások reálértékének egyharmados csökkenése játszott szerepet. A nyugellátás a magas infláció következtében meghaladta a tervezettet és 11 százalékkal a 2006. évit.
Ez persze, mint már mondtam, nem változtat azon, hogy a reálnyugdíjak is a szocialista szokásoknak megfelelően reálértéken megint jelentősen csökkentek. A költségvetési kiadások közül reálértéken csökkentek a szórakoztató, kulturális tevékenységek területén a ráfordítások, és arányaiban is kisebb lett a gazdasági funkció kiadási szintje. Ami igazán örvendetes, az az, hogy az államadósság-kezelés kiadásaira a költségvetés 106 milliárddal kevesebbet kellett hogy elköltsön annál, amit előre megterveztek. Sajátos, hogy a költségvetési szervek tartozásai továbbra is magasak, bár a 2006. évi 26 milliárd 2,5 milliárddal csökkent.
Ez azt bizonyítja, hogy a költségvetési intézmények feladatainak és az ezek ellátásához szükséges források meghatározása még mindig nem történt meg, ami kormányzati hiba - tartalmazza az ÁSZ-jelentés 111. oldala. Az ÁSZ-vizsgálat egyébként a költségvetési szféránál: a vizsgálatok alapján a központi költségvetés vonatkozásában a zárszámadási törvényjavaslatban szereplő pénzforgalmi adatok összességében megbízhatóak. Ezen belül az ÁSZ azonban a lényegességi küszöböt meghaladó mértékű hibát és hiányosságot tárt fel számos területen.
A felsorolásban többé-kevésbé mindig ugyanazokkal a fejezetekkel találkozunk. Az elkülönített állami pénzalapokról: az elkülönített állami pénzalapok közül mindegyik többlettel zár, bár ez nem minden esetben üdvözlendő eredmény, az alapok többlete 6,4 százalékkal haladta meg a tervezettet, ami arra vezethető vissza, hogy ezek 75,2 százalékban járulékbefizetésre épülnek, vagyis 2007-ben a tervezettnél több járulékot fizettünk be ezekben a vonatkozásokban is.
A Munkaerő-piaci Alappal az MDF véleménye szerint továbbra is bajok vannak, a kiadások belső szerkezete nem jó. Az alapból a passzív ellátásokra - amit népszerűen munkanélküli-segélynek nevezhetünk - mindössze 90 milliárdot fordítanak a 367 milliárdos bevételből. Ezt tartalmazza a 2. kötet 717. oldala. 113 milliárdot fizetnek be a költségvetésnek, ez magas. Az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök 102 milliárdot tesznek ki - foglalkoztatás elősegítése, oktatás -, ám ezek foglalkoztatási hatása nehezen követhető. Sokkal szigorúbbnak kellene lenni az ellenőrzésnek, mert úgy tűnik, itt hatalmas pénzeket költünk el különösebb eredmények nélkül. Kifogásoljuk továbbá azt is, hogy az alap kiadási főösszegének 9,1 százalékát költi el a Munkaerő-piaci Alap saját szervezetének működésére, ami más szóval több mint 30 milliárdot jelent. Ez elfogadhatatlanul sok.
Szokás szerint kifogásoljuk a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap gazdálkodását, amely az 52 milliárdos bevételéből csak 27 milliárdot költött a hazai innováció támogatására és további 4-et egyéb fejlesztésekre, miközben 19,5 milliárdos megtakarítása keletkezett. Az eredeti tervek szerint a bevételeit az utolsó forintig az innováció fejlesztésére kellett volna fordítania, hiszen ezen a területen látványos elmaradásban vagyunk. A történet ismert, ez minden évben így történik, ám az alap szép lassan a kormány bankjának mondhatja magát, megjegyzem, az alap bevételei 20 százalékkal haladták meg a tervezettet.
Miután az időm rettenetesen fogy, még egy dologra szeretnék hivatkozni, ez pedig az önkormányzatok eladósodása és a kötvénykibocsátás méreteinek irtózatos növekedése, ami - ha nem teszünk valamit ellene - beláthatatlan következményekkel fog járni.
Összefoglalásképpen elmondható, hogy a helyzet Magyarországon némileg javult, de alapvetően változatlan, és ha így folyik tovább, akkor lemaradásunk az európai uniós versenytársainkkal szemben vagy mellett nem stagnálni fog, hanem tovább fog növekedni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MDF padsoraiban.)
(16.10)
