HORN GÁBOR
HORN GÁBOR
HORN GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A nagy érdeklődésre való tekintettel, de ilyen látszólag lényegtelen kérdések sosem szoktak nagy tömegeket vonzani, ennél sokkal érdekesebb a parlament feloszlatásának ügye és egyéb kérdések, mint a kormánynak a parlament felé való elszámolása, ami, azt gondolom, hogy egyébként nem túl lelkesítő, de tényszerűen meg kell állapítani. Egyébként szívesen hallgatnám azt a beszélgetést is, ha erre mód lenne, de sajnos most erre még nincs mód, nemsokára lesz a vita során.
A 2007-es zárszámadás vizsgálatakor rögzítenünk kell, fontosnak tartom azt rögzíteni, hogy egy 2000-2006 közötti időszak után, amelyben azt gondolom, hogy mindenkinek megvan a maga felelőssége - és nem akarom letagadni az SZDSZ felelősségét ebben az időszakban -, egy újabb konszolidációs időszakra kellett hogy sor kerüljön 2007-ben. Ez elkezdődött 2006-ban, a választások után, de igazából az első teljes körű év 2007 volt.
Azt a fajta helyzetet, amit az előző hat év létrehozott, amely másodszor a rendszerváltás óta egy újabb szanálási feladatot rótt az akkori kormánykoalíció elé, nem lehetett elkerülni, nem lehetett nem tudomásul venni, hogy ez a feladat nem halasztható, mert egyébként a magyar költségvetés hiányával, a magyar gazdaság helyzetének ismeretében összeomlott volna a magyar gazdaság egészét nézve szinte minden.
A 2007-es év vizsgálatakor azt sem szabad nekünk eltagadni, hogy speciális helyzetben elemezzük ezt az évet a szabad demokraták részéről, hiszen 2007-ben kormánypártként működtünk, együtt vállaltuk ezt a fajta költségvetést, annak összes elemével, most viszont ellenzéki pártként mondjuk el róla a véleményünket. Ennek megfelelően kell jeleznem, hogy természetesen az akkori döntéseinket ma is vállalva, mi a 2007-es költségvetési zárszámadást támogatni fogjuk a szavazásnál. Nem is tehetünk mást, ez így tisztességes, és nem is gondolom azt, hogy más lenne az elvárható egy volt kormányzó párttól.
Ezzel együtt is fontosnak tartom, hogy néhány észrevételt erről az időszakról, erről az évről és magáról a zárszámadásról megjegyezzek a tisztelt parlamentnek.
Ez az az időszak, ahol szinte európai vagy nemzetközi méretekben - és ennél szélesebb körben tekintve is - nagyon jelentős mértékű egyensúly-helyreállítás indult el Magyarországon, a majd' 10 százalékos hiány 5,5 százalékra csökkent, szinte példátlan mértékű hiánycsökkenés ez, annak összes gondjával és nehézségével, nem letagadható káraival, tehertételével a lakosság széles rétegei számára. Tehát azt gondolom, hogy miközben az egyik oldalon látni kell, hogy egy elkerülhetetlen lépést tettünk meg közösen, vállalva annak összes politikai konzekvenciáját - ennek láttuk is az eredményét -, a másik oldalon azonban egy elkerülhetetlen lépéssorozatot indítottunk el, amire van oka a magyar parlamentnek és a két kormányzó pártnak is büszkének lenni, hiszen ilyen típusú szanálási folyamat ilyen rövid idő alatt szinte sehol nem zajlott le; ilyen típusú problémák persze nagyon sok helyen voltak és lesznek is még a nemzetközi gazdaságban.
Ha azonban azt nézzük, hogy mik a csökkenés okai, tehát mik az egyensúlyteremtés, a nagyon gyors és dinamikus egyensúlyteremtés okai, akkor már korántsem lehetünk ilyen nyugodtak, és korántsem gondolhatjuk azt, hogy minden rendben van. Hiszen ez a fajta egyensúlyteremtés alapvetően a bevételek növekedésével lett fedezve - hogy szépen fogalmazzak -, tehát a másik oldalon a bevételek növekedése állt, ami finoman szólva nem kedvezett az egyébként sem túlzottan gyorsan növekedő magyar gazdaságnak, nem kedvezett a régióban az egyébként sem javuló versenyképességi lehetőségeinknek.
Ugyanilyen problémának látom, látjuk a másik oldalon, másik kérdésként a kiadási oldalon való helyzet nagyon minimális változását. Nem mondhatom azt, hogy egyáltalán nem változtak a kiadási oldalon az egyes tételek. Volt, ahol volt előrelépés, ilyen volt például az erősebb forint következtében beálló kamatszolgáltatási szint változása, a gyógyszertámogatás rendszerének megváltoztatása, a táppénzkifizetés rendszerének megváltoztatása, amelyek eredményeket jelentettek, vagy akár az uniós társfinanszírozási rendszer csökkenése, összességében azonban maradt az állami kiadások túlsúlya 2007-ben.
Tehát azt egyáltalán nem mondhatjuk, hogy az arányok megváltoztak volna, és azt gondolom, hogy ennek megfelelően rögzítenünk kell, hogy a strukturális problémákat 2007-ben a koalíciónak, a két koalíciós pártnak, a kormánynak nem sikerült megoldania. Sikerült választ adnunk a részben általunk is létrehozott egyensúlytalanság megoldására, de nem sikerült választ adnunk egyébként a magyar költségvetésre, a magyar gazdaság egyensúlyi problémáinak egészére vonatkozóan megoldásokat találni.
Továbbra is megmaradt az a helyzet, amelynek eredményeképpen az államháztartás újraelosztása a negyedik Európában, tehát borzasztó magas az államháztartási újraelosztás mértéke, továbbra is megmaradt az a helyzet, sőt növekedett a jövedelemcentralizáció mértéke, 42 százalékról 44 százalékra, tehát egy durva emelkedés volt, ahelyett, hogy ez csökkent volna, és összességében az adó- és jövedelemkoncentráció is tovább növekedett ebben az időszakban.
Ezek olyan lépések vagy olyan eredménytelenségek, amelyeket, azt gondolom, vizsgálni kell, már csak azért is, mert 2008 és leginkább most már 2009 és 2010 vonatkozásában, ha ezeken a területeken nem történik változás, és nem veszi észre a most már egypárti magyar kisebbségi kormány, hogy nem tartható fenn ez a fajta strukturális egyenetlenség a magyar gazdaságban, mert a végleges leszakadásunkhoz vezet a nemzetközi és a hazai piacokon, akkor azt gondolom, hogy nagyon komoly bajok lehetnek.
(15.30)
Tehát az egyik oldalon egy jó helyreállítási folyamat, a másik oldalon lényeges tartalmi változások hiánya jellemzi ezt az évet.
A harmadik elem, ami jellemezte ezt az időszakot, hogy ismét sikerült a költségvetési hiányt pontatlanul prognosztizálni. Látszólag ez most egy pozitívum lehetne, hiszen a 6,5 százalékos eredetileg tervezett helyett 5,5 százalékos lett a költségvetési hiány 2007-ben, de azt gondolom, ezzel együtt is felveti a Pénzügyminisztérium, a pénzügyi területek felelősségét az, hogy most már elég hosszú idő alatt nem lehetett látnunk egy olyan évet, amikor a prognózisok és a megvalósult számok egymás közelébe kerültek volna, ami nagyon komoly probléma.
Csak hogy ennek egy jellemző eseményét hadd mondjam: 2007 novemberében - talán még emlékeznek rá, nem kell, de lehet rá emlékezni - az SZDSZ előállt egy adócsökkentési minimális csomaggal, egy 70 milliárd körüli csomaggal, amiről akkor azt gondoltuk - én most is azt gondolom -, hogy gesztusértékű lett volna 2008-ra vonatkozóan. Ezt akkor az MSZP-s kollégáink, elsősorban a Pénzügyminisztérium elfogadhatatlannak tartották, mert azt jelezte, hogy tarthatatlanná válik a magyar költségvetés egyensúlyi oldala, összeomlik a költségvetés ilyen típusú bevételcsökkenések esetén. Ez 70 milliárd forint volt. Majd a javaslatunk után talán két héttel derült ki itt a parlamentben, hogy a költségvetés 350 milliárd forinttal többel zár, mint az eredetileg tervezett, ami finoman szólva nem a hibahatáron belüli mozgástér egy költségvetésben. Itt tehát látnunk kell azt is, hogy a kiszámítható, átlátható magyar költségvetési tervezésnek még mindig nagyon nagy hiányát látjuk mindannyian, hiszen ez a fajta látszólag pontatlanság valójában a valódi tervezhetetlenséget jelenti, ezek a lépések nem segítettek, nem segítenek a magyar költségvetésnek.
Nagyon komoly problémát jelentett 2007-re vonatkozóan - azt gondolom, ezt nem szabad letagadnunk, vállalnunk kell ennek is a konzekvenciáit -, hogy az előző évihez képest 3,9 százalékos növekedés helyett 1,3 százalékos a növekedés a tervezethez képest is, amely tervezet 2,2 százalékos volt a Pénzügyminisztérium vagy a kormány részéről. Ennek megfelelően azt kell mondanom, hogy ez a növekedési ráta azt bizonyította teljesen egyértelműen, ami részben azután a 2008-as szakításunkhoz is vezetett, hogy úgy tűnik, ebben nem tudtunk közös nevezőre jutni. Úgy láttuk, most is úgy látjuk, hogy a magyar gazdaságnak ez a fajta lassuló, egyre lassuló növekedése - amely egyébként a jelenlegi világgazdasági helyzetben még tovább fog lassulni, ez biztosan mondható -, ha nem párosul egy nagyon jelentős gazdaságélénkítő szerepvállalással, ahol mi leginkább az adó- és járulékcsökkentést látjuk a megfelelő útnak, akkor nagyon-nagyon komoly problémák elé néz a magyar gazdaság, akkor a növekedésről, a versenyképességről, a régióban való versenyképességről kell véglegesen lemondani. Azt gondolom, ez senkinek nem jó, sem a kormányoldalon, a most már egy pártra csökkent kormányoldalon, sem az ellenzéki oldalon, de leginkább az országnak nem lehet ezt jónak mondani.
A 2007. évi zárszámadáshoz kapcsolódóan még néhány megjegyzést tennék, nem végignézve az összes létező problémát, amelyre kitér a zárszámadás, már csak azért sem, mert az elején jeleztem, hogy összességében mi vállaljuk ezt a zárszámadást. Nagyon komoly problémának látjuk - erre ellenzéki kollégáim is utaltak, talán mindannyian az eddigi felszólalók között - az önkormányzatok eladósodásának egyre jelentősebb mértékét. 2007-ben 17,6 százalékkal nőtt az önkormányzatok eladósodása. Ez olyan alapvető, megkerülhetetlen problémává kezd válni a magyar gazdaságban, a magyar társadalomban, amelyre közösen kell megtalálnunk a válaszokat. Itt nem elég a politikai válaszokat mondani, hogy ki szereti jobban, ki kevésbé az önkormányzatokat. Itt valódi válaszokat kell erre keresni. Nyilván nem fogunk tudni közösen keresni, mert ebben a magyar parlament nem nagyon jó, de annak érdekében legalább segítenünk kellene egymásnak, hogy milyen válaszok kereshetők arra, hogy jellemző megoldásként az önkormányzatok ma már kötvénykibocsátással válaszolnak a finanszírozási problémáikra, ezzel olyan helyzetbe kerülhetnek, sőt részben már kerültek is, ami kezelhetetlenné válik, vagy csak nagyon jelentős állami beavatkozással válhat majd egyszer kezelhetővé.
Azt gondolom, azoknak is igazuk van, akik ennek kapcsán azt jelzik, hogy felül kellene vizsgálni az önkormányzati feladatok mértékét, arányait, jelentőségét, meddig terjed ez, mit finanszíroz az állam és mit nem, és azoknak is igazuk van, akik azt vetik fel a másik oldalon, hogy mennyire hatékonyak ezek az önkormányzatok, mennyire hatékonyan működik, látja el a feladatait Magyarországon a 3200 önkormányzat. A kettőt egymás mellé téve kell valamiféle választ találnunk, mert bármilyen kormány is jön, bármikor is jön - jöhet előbb is, később is, 2010-ben biztosan jön egy új kormány, meglátjuk, milyen összetételű, de új kormány lesz -, ennek a kormánynak szinte megoldhatatlan teher lesz az eladósodott és egyre jelentősebben eladósodott önkormányzatok helyzete.
Beszéltünk már róla, ellenzéki kollégáim szintén beszéltek, én sem hagyhatom szó nélkül az infláció alakulásának kérdését. 2006-ban a 3,9 százalékos inflációhoz képest 2007-re ez az infláció 8 százalékra nőtt, az előirányzott 6,2 százalékhoz képest is jelentősen gyorsabban növekedett. Nem találtuk meg erre a jó választ, hogy miért volt ez, és erre önmagában nem válasz az energiahordozók árainak vártnál jóval gyorsabb növekedése, mert ez a mérték, a 6,2 és a 8,2 közötti mérték, az 1,8 százalékos mérték nem magyarázható az energiahordozók áremelkedésével. Azt gondolom, itt is strukturális problémák vannak, amelyek megoldására nem volt elég bátorsága sem a koalíciós kormánynak, de úgy tűnik, a kisebbségi MSZP-s kormánynak meg talán még kevésbé van.
Ennek az évnek mindenképpen pozitív eredménye a külkereskedelmi egyensúlyegyenlegünk erőteljes javulása. Azt gondolom, ez komoly előrelépés. A másik oldalon azonban ezzel szemben igen alacsony szintre csökkent le a beruházási hányad, 20,9 százalékra esett vissza a GDP-hez képest, a 23,2-os tervezetthez képest, ami önmagában is nagyon alacsony. Itt egyébként jól látszanak azok a problémák, amelyekről megpróbáltam beszélni az előzőekben is. Ezek a strukturális problémák, a regionális problémák, a lemaradási problémáink a régióban, amelyeket nem old meg egy-egy nagyvállalat esetlegesen sikeres idevonzása - most legutóbb Kecskemétre a Mercedes idehozatala mint hatalmas siker -, mert összességében a beruházási hányad Magyarországon sajnálatos módon 2007-ben is és 2008-ban is csökkenő mértéket mutatott, és ez mindenképpen elfogadhatatlan, kezelhetetlen helyzetet eredményezhet.
Végül, de nem utolsósorban szólnunk kell azokról a megjegyzésekről is, amelyeket az Állami Számvevőszék tett a zárszámadással kapcsolatban, leginkább a privatizációs ügyekben. Elgondolkodtató, megfontolandó a Bábolnára vonatkozó észrevételek jó része, elgondolkodtató és megfontolandó az azóta is folyamatos privatizációs ügyek hatékonysága, nem önmagában a privatizáció. Talán nem árulok el nagy titkot, mi a magunk részéről mindig is támogattuk a jóval hatékonyabb magángazdálkodási formákat, mint az állami gazdálkodási formákat, de ennek az átlátható, transzparens és jó működése elvárható feltétel, bármilyen kormány is van hatalmon Magyarországon. Ennek megfelelően azt gondolom, érdemes megszívlelni az Állami Számvevőszék idevonatkozó javaslatait, észrevételeit, tanulságként az elkövetkezőkre és mindannyiunk számára.
Végezetül tehát összességében azt kell mondanom, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége, akkor még kormányzó pártként, ezt az évet a magáénak tekinti a sikerekkel és természetesen a kudarcokkal együtt, és vállalja a felelősségét is ennek az időszaknak a közös tevékenységében. Az SZDSZ fontosnak tartja, hogy tanuljunk azokból a hibákból, amelyek felvetődtek, akár most a zárszámadás kapcsán, akár 2008-ban 2007-re vonatkoztatva.
Köszönöm szépen. (Keller László tapsol.)
