MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ, az összefoglalt kisebbségi vélemények ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vajon az elmúlt év Magyarország számára mit hozott? Körülbelül erre a kérdésre lehet ebből a tükörből némi választ, némi információt kapni. Meghallgattuk a kormányzati, kormánypárti véleményt, mert a koalíciós kormányzás egypártivá zsugorodott azóta, és nagyon szép múltat lehet ebből rekonstruálni. Ilyen szép volt-e a múlt? Azt gondolom, akik itt élnek Magyarországon, családok, vállalkozók, önkormányzatok, civil szervezetek, de akár az állami szerveknél dolgozó egyszerű munkavállalók is messze nem tudnak ilyen szép képet festeni, ilyen szép bizonyítványt kiállítani a tavalyi évről.
Miért is mondom mindezt? A 2006-ig tartó kormányzati ciklusban a szocialisták minden szépet és jót ígértek, azt mondták, hogy az ország mint a pannon puma, látványosan fejlődik, a gazdaság rendben van, mindenki, aki válságjelenségekről beszél, országrontó, félrevezeti az országot. Ötéves adócsökkentési programot fogadtak el a 2006-ot követő időszakra. Ezzel szemben mi történt? A keserű valóság ennek ellentettje lett. Válság, megszorítások, elvonások, többletterhek következtek be 2007-ben. 2006 augusztusának végén a kormány egy új konvergenciaprogramot fogadott el. Addig évről évre megszegte a konvergenciaprogramot, az abban vállaltaktól eltérő politikával becsapta a magyarországi embereket, és becsapta az Európai Unió vezető tisztségviselőit is. Soha nem teljesítette a konvergenciaprogramban vállaltakat, majd 2006-ban az ígéretekkel szöges ellentétben egy óriási megszorításcsomagot hajtott végre.
(13.40)
Miért volt erre szükség? - ez az első kérdés. A második kérdés, hogy jó volt-e ez az kiigazítás. Ehhez kapcsolódó alkérdés, hogy vajon mennyire hosszú távú az az eredmény, amely bekövetkezett az egyes mutatók javulása kapcsán. És a harmadik legalább ilyen fontos kérdés, hogy a költségvetési gazdálkodás törvényessége, hatékonysága hogyan alakult az elmúlt időszakban.
Lássuk először a tényeket, illetve a 2006-2007-es helyzetet! Miért volt erre szükség? Azért volt erre szükség, mert a szocialisták vezette kormány a 2002-2006-os ciklusban felelőtlenül, pazarlóan és az ország számára óriási károkat okozva politizált és kormányzott. Az országot éllovasból sereghajtóvá tette. Minden mutatóban drasztikus romlás következett be, amely romlást hosszú ideig titkolt, illetve letagadta a valóságot. Ez egy alkotmányos demokráciában, azt gondolom, eleve nonszensz, nem is fordulhatna elő, hogy a kormány teljesen mást állított, mint ami a valós helyzet volt. Nem pannon pumáról, hanem egy válságba sodródó, rendkívül súlyos helyzetbe került országról beszélhetünk tehát 2006-ban.
A választási programban, a kormányprogramban sem vallották be az igazságot. Őszödön titokban, maguk között néztek szembe a valósággal, amely szörnyű képet mutatott. Mindezek következtében óriási megszorítások következtek, amely döntően meghatározta a 2007-es államháztartást és ezen belül a költségvetés pozícióit. A megszorításokra a szocialisták vezette kormány felelőtlen kormányzása miatt került sor; ez a kiindulópont. Mi következett 2007-ben? A 2006-os drasztikus megszorító intézkedések hatásai jelentek meg lényegében a 2007-es évben az egész évben. Jó volt-e ez a kiigazítás? - tehetjük fel mi, közgazdászok ezt a kérdést.
Azt gondolom, hogy az akkori kritikus véleményeket az elmúlt időszak történései alapvetően alátámasztották és igazolták. Ez a válságkezelés, ez a konvergenciaprogram, amit a kormány… - mondom, az előző konvergenciaprogramokat mindig megsértette, mindig drasztikusan fölülírta, ezt szentírásként kezeli azóta, de nem ez valósult meg. Tehát egyrészt a konvergenciaprogram pályájától jelentősen eltért az ország, másrészt a tervek kapcsán is feltehető az a kérdés, hogy vajon ez a konvergenciaprogram az a konvergenciaprogram-e, amit a kormány meghirdetett, jó válságkezelő csomag volt-e vagy nem.
Már akkor a közgazdászok döntő többsége világosan kinyilvánította, hogy nem elfogadható és nem szakszerű az a fűnyíróelv, amelyben a szocialisták lényegében a költségvetési kiadások csökkentését, de leginkább a bevételek növekedését hirdették meg. Tehát lényegi, érdemi megfontolások nélkül, ahol lehet, annyit vonjunk el többletben, és ahol lehet, annyit nyírjunk le a kiadásokból, ez az elv vezette a szocialista kormány tevékenységét. Igazából lényegi közgazdasági megfontolást, árnyalt megközelítést, alapos előkészítést nélkülözött a szocialisták lépése. Ez közgazdasági szempontból egy rendkívül primitív, rendkívül leegyszerűsített, rendkívül igénytelen és koncepciótlan lépéssorozat volt. Egy kockás papíron, ha odatettek volna valaki elé valamit, hogy mennyivel kell növelni az adókat, hol lehet lecsípni valamennyit anélkül, hogy érdemileg megvizsgálta volna az egyes területek különbözőségét és igényeit, és megnézni azt a kérdést, hogy a magyar társadalom hosszabb távon egy ilyen kiigazításnak hogy lesz a leginkább nyertese - na most, ez az a szempont, ez az a megközelítés, ami abszolút hiányzott a szocialista kormány tevékenységéből.
Semmilyen hosszú távú stratégia, semmilyen érdemi koncepció nem található e mögött a megszorítási csomag mögött, az egyetlen koncepció az volt, hogy hogyan lehet az államháztartás hiányát a lehető legrövidebb időn belül, a lehető legdrasztikusabban csökkenteni; semmilyen ágazati megfontolás, semmilyen szakmai előkészítés. Tehát mindaz, amikor Gyurcsány Ferenc rátámaszkodott egy óriási paksamétára, és azt mondta, hogy kérem, itt vannak a mi kiérlelt javaslataink, ez hazugság volt. Semmilyen kiérlelt javaslat nem volt, látszik is az eredményen. Fűnyíróelv uralkodott, mint ahogyan a szocialisták tevékenységében mindig. Nem tudta megkülönböztetni az aranytojást tojó tyúkot a pazarló gazdálkodást mutató egyéb szférától, hanem mindenütt annyit húztak amennyit csak tudtak, amennyit csak gondoltak, hogy a társadalom robbanása nélkül meg tudnak tenni. Ez jellemezte a 2007-es évet.
Mindezért a közgazdászok amit a legfőbb kritikaként mondanak: az egész kiigazítás zömében adónövekedést, adónövekedést jelentett. Az, hogy a liberálisok hogyan tudnak elszámolni a lelkiismeretükkel, az az ő dolguk, ők ugyanis adócsökkentéseket ígértek. A szocialisták is adócsökkentést ígértek, azt mondanom sem kell, még törvényben is garantálták ezt, ami egyébként egy alkotmányos jogállamban abszurd dolog, hogy egy ötéves adózási programot elfogad egy kormány, aztán néhány hónapon belül felrúgja azt fenekestül, és elindul ellentétes irányba. Azt gondolom, hogy ezt majd a történelem helyre rakja, hogy ez milyen demokratikus viselkedés és milyen felelős gazdálkodás. Tehát a liberálisok számoljanak el a maguk lelkiismeretével, hogy ők ehhez asszisztáltak, és a kendőzetlen adóemelésekhez ők abszolút partnerek voltak.
Tehát nem a kiadások csökkentése, hanem a bevételek növekedése dominálta ezt a kiigazítást. Ezt az Állami Számvevőszék is kimutatta, mint ahogy képviselőtársam utalt rá, az ÁSZ véleménye alapvetően az eddigi, durván két évtizedben mindig is példamutatóan irányadó, szakmailag megalapozott volt. Pontosan idézném, 10. oldal: “Az államháztartási egyensúly javulását több tényező befolyásolta, alapvetően a bevételi oldalon képződött többlet eredményezte.” Ki is mutatják, hogy az állami költségvetés bevételei 555,4 milliárddal, a kiadásai pedig 194,9 milliárddal haladták meg a módosított előirányzatot. Tehát úgy valósult meg a nagy hiánycsökkentés, hogy a kiadások nemhogy csökkentek volna, hanem nőttek is a tervezetthez képest, és a bevételek viszont ennél nagyobb arányban nőttek. Tehát az elvonások, a sarcok, amelyek a magánszemélyeket és a vállalkozókat egyaránt terhelték, drasztikusan emelkedtek.
Ma Magyarországon ott tartunk, hogy az Európai Unió legnagyobb elvonásokkal rendelkező országa, az adóterhek, különösen az élőmunkaterhek, tehát a foglalkoztatás tekintetében Magyarország sajnos az Európai Unió legrosszabb helyzetű országai közé tartozik. Miközben ennek másik oldalaként a szolgáltatások színvonala, kérem, hát erről majd bővebben érdemes beszélni, drámai. Óriási elvonások és drámaian csökkenő szolgáltatások, ez a 2007-es év krónikája.
Tehát alapvetően három probléma volt. Lehetne többet is említeni, de a legfontosabb talán három probléma az, amely a 2007-es év szocialista költségvetési politikáját jellemezte. Az első az az igénytelen szakmai megközelítés, hogy a fűnyíróelvet használták újólag és kizárólagosan szinte a költségvetési kiigazítás eszközeként. A második az, hogy a kiadások csökkentése helyett - és itt a képviselőtársaim az elmúlt években sokszor rámutattak már, és magam is - milyen pazarló költekezések voltak itt. A kormányzati negyedtől kezdve nagyon sok beszerzésen keresztül a korrupciógyanús ügyekig, a privatizáció elképesztő példáin keresztül, most a Malévval elég, hogyha szembenézünk a mai újságok alapján vagy az elmúlt napok történései alapján. Ilyen körülmények között a bevételek növekedése valósult meg, és nem a kiadások csökkentése. A közgazdászok pedig világosan megfogalmazták, hogy egy igazi kiigazítás, egy tartós és szakmailag előkészített kiigazítás nem fűnyíróelven és nem alapvetően a bevételek, az adók és a megszorítások növelésén történik, hanem megfelelő szakmai előkészítéssel, megfelelő disztinkciókkal, tehát különbségtételekkel és alapvetően a kiadási oldalra hangsúlyozva valósul meg.
A harmadik probléma pedig a tartós hatás. A szocialisták igazából nem rendelkeznek semmilyen koncepcióval. Látjuk azt, az előzőekben elmondtam, hogy a kormányprogramhoz képest teljesen az ellentettjét valósítják meg. Ma már a kisebbségi kormány kapcsán ez is nagy kérdőjellel bír, hogy egyáltalán mi vezérli ezt a kormányt, és milyen stratégiája van. Egy vállalatnak is kell, legyen stratégiája, nemhogy egy országnak, egy nemzetnek.
(13.50)
Tehát ennek híján azt kell mondanunk, hogy rövid távú, pillanatnyi szempontok vezérlik a kormány mindenkori lépéseit, amelyek nem illeszkednek semmilyen hosszú távú, a nemzet tartós és igazi felemelkedését szolgáló politikához.
A tartós hatás nemhogy kérdéses, hanem a szakemberek szerint durván el fog térni attól a szándéktól, amelyet a kormány ezzel a rendkívül szakszerűtlen és rossz kiigazító csomagján keresztül szándékozni akart.
Nézzük meg az eredményt! Egyedül az államháztartási hiányban gondolkodott a kormány, nem gondolkodott családokról, nem gondolkodott vállalkozásokról, nem gondolkodott az ország tartós gazdasági növekedéséről. Tehát azt látjuk, hogy az egyenleg kivételével az összes többi mutató tekintetében, és amit az emberek külön éreznek, a személyes dolguk tekintetében, tehát a reálbér tekintetében, hogy mennyit ér a fizetésük, e tekintetben drámai eltérés van negatív irányba. Válsághelyzet alakult ki, az emberek a tavalyi évben mintegy 5 százalék reálbér-növekedést (Sic!) szenvedtek el, ilyet háborús időszakokban szoktak elszenvedni országok, miközben a gazdasági növekedés a 2007-es évben a 3 százalék fölötti szintnek közel a felét produkálta csak, a munkanélküliség nőtt, a foglalkoztatottak száma csökkent, az infláció pedig drasztikusan megugrott.
Miért ugrott meg? Nyilvánvaló, hogy ha az adókat emelem, az elvonásokat emelem, az ország leértékelődik, akkor nő a pénz ára, és nőnek a kamatok. Ez történt 2007-ben. Az ár óriási volt már rövid távon is, hát még hosszú távon!
A gazdasági növekedésről már beszéltem. A munkanélküliség, illetve a foglalkoztatottak száma, amely a közgazdászok és általában a társadalomtudósok szempontjából az egyik legfontosabb vagy talán a legfontosabb mutató, hiszen Magyarország rendelkezik arányaiban a legkevesebb munkavállalóval az Európai Unióban, nagyon kevesen dolgozunk, és ez még tovább csökkent, a munkanélküliek száma pedig tovább nőtt.
Hogyan állnak az egyes szereplők? A közgazdaságtanban magánszemélyek vagy családok, az egyéni szereplők, a vállalkozások és az állam hármas egységét szokták említeni. A magánszereplőkről, a családokról, az emberekről már beszéltem, mintegy 5 százalékkal romlott a bérük értéke, ennyivel csökkent az életszínvonaluk, miközben egyre kevesebben dolgoznak, tehát ez az arány társadalmi szinten még nagyobb. A vállalkozások tekintetében az eladósodottság, a körbetartozás drámaian nőtt, a munkanélküliség ennek a következménye, a vállalatok, a cégek a megnövekedett adóterheket nem tudták kigazdálkodni, ez tömeges létszámleépítésekhez vezetett, megroppant a likviditásuk, a gazdálkodásuk, emiatt nagyon sokan csődbe mentek. Felszámolási eljárások és csődök tekintetében az Európai Unióban Magyarország sajnos éllovas, ahol egyébként sereghajtónak kellene lennünk, a negatív mutatóban éllovas, ahol pozitív a mutató, ott éllovasból sereghajtókká váltunk.
És nemcsak a családok vannak drámaian eladósodva, nemcsak a cégek vannak óriási bajban, hanem az állami szereplők is drámai helyzetbe kerültek. Nézzük az önkormányzatokat! Az önkormányzatok eladósodottsága exponenciálisan, ugrásszerűen nő, mert elvárják az emberek azokat a szolgáltatásokat, miközben az önkormányzatok forrásai nem nőttek ennek arányában, sőt csökkenő források, nagyobb igényekkel találkoznak. Ilyen körülmények között az önkormányzatok próbálják tompítani a feszültségeket, a problémákat, ennek az ára az, hogy az önkormányzatok eladósodása drámai mértékben megnőtt a 2007. évben. Erről majd polgármester kollégáim, Tállai András és Hargitai János, azt hiszem, bővebben fognak beszélni mint gyakorló önkormányzati szakemberek.
De egyébként az önkormányzatok problémái nemcsak az önkormányzatok problémái, hiszen a szolgáltatásokat ők is kénytelenek voltak csökkenteni, az önkormányzati intézményekben az emberek szociális, kulturális, egészségügyi és egyéb juttatásai és lehetőségei drámaian szűkültek, miközben a vállalkozások tömegei mennek amiatt csődbe, mert önkormányzatok nem tudják kifizetni a számlákat. Én magam nyíregyházi polgárként is el tudom mondani, hogy a márciust és a szeptember végét vállalkozók százai, ezrei várják reménykedve, hogy akkor talán kifizeti a feje búbjáig eladósodott önkormányzat a többmilliárdos kintlévőségének legalább egy részét a helyiadó-bevételekből. Sajnos csak egy részét, és pörgeti az egyre nagyobb lavinát maga előtt az önkormányzat, és nincs kivétel, most már nemcsak a kistelepülések szegény önkormányzatainál, hanem már a nagyvárosok és Budapest önkormányzatainál is ezt figyelhetjük meg, és a 2007. év ezt hozta.
Azt láttuk tehát, hogy a kormány abszolút hiteltelen, a 2002-2006 közötti felelőtlen és szakszerűtlen gazdálkodása következtében válsághelyzet állt elő, amelyben az a megszorító program, az a kiigazítási program - mindegy, hogyan nevezzük -, amit a szocialisták alkalmaztak a liberálisokkal karöltve, az az országban a 2007. év vonatkozásában az államháztartási hiányon túlmenően egyéb mutatók tekintetében is, az emberek életviszonyai, a bizalom, a vállalkozások működési feltételei, egyáltalán a tervezhetőség szempontjából drasztikus romlást eredményezett. (Tatai-Tóth András: Itt a világvége!)
A 2007. év áldozatainak volt-e értelme? Azon túl, hogy sok esetben indokolatlan, sok esetben szakszerűtlen és sok esetben rossz válságkezelő intézkedések miatt következett be a hiány csökkenése. Ez a kérdés, ez a tényleg érdemi kérdés.
Azt gondolom, hogy nem. Sajnos nem. Örülnék neki, ha itt tartós javulásról lehetne beszámolni. Ám azt látjuk, hogy tűzoltó intézkedések, ad hoc lépések, szakmailag megalapozatlan lépések következtek be, amelyek az egyes szférákban robbanásveszélyes helyzetet eredményeztek. És ha elmúlik az a nagy nyomás, akkor az a kukta úgyis fel fogja a fedelét emelni, mert egész egyszerűen olyan feszültségek vannak az egészségügyben, olyan feszültségek vannak az oktatásban, olyan feszültségek vannak a szociális területen, és még lehetne folytatni a sort, ami fel fogja tépni annak a kuktának a fedelét, még ha annyi elvtárs ül rá, amennyi akar, akkor is, mert olyan elementáris erővel fog ez hatni, mert olyan nagyok a problémák az országban.
Milyen feltételek között történt ez meg? Hogyan alakult a közpénzügyi szabályozás, illetve a közpénzügyi politika Magyarországon? Azt gondolom, hogy itt az ehhez leginkább értő, legautentikusabb forráshoz kell fordulni, röviden felolvasnék egy-egy idézetet, a fejezeteknél - tehát a minisztériumoknál, fordítom - mondja az Állami Számvevőszék: “2007-ben sem volt meg a feltételrendszere a közpénzekkel való gazdálkodás törvényességi és hatékonysági kontrolljának.”
Mit mond ez az idézet számunkra? Azt, hogy a közös pénzeink elköltésének ellenőrzése hiányos és esetleges volt. Azt, hogy a mindannyiunk által közösen megtermelt bevétel, állami pénz elköltése se a hatékonyság, se a célszerűség szempontjából nem volt megfelelő. Meg fogják ezt szavazni, szocialista képviselők? Biztosan meg fogják szavazni, ne legyenek illúzióink.
(Török Zsoltot a jegyzői székben Béki Gabriella váltja fel.)
A rossz gazdálkodás, rossz gazdaságpolitika ellenére, amit az Állami Számvevőszék is kimutat, valószínűleg sajnos meg fogják szavazni, mert a saját mundérjukat védik. Ugyanakkor az is itt található, a 12. oldalon, egy kicsit lentebb: “A költségvetés tervezésének és végrehajtásának rendszerében a fegyelmet, a felelősséget erősítő érdemi elmozdulás alig van.” Alig van. Azt gondolom, ez megint csak nagyon pontos és nagyon disztingvált, finom leírása annak, hogy sajnos a költségvetési gazdálkodás minősége egy ilyen időszakban, amikor minden fillérnek, minden forintnak rendkívüli jelentősége van, hiszen nehéz helyzetben vagyunk, válságos helyzetben vagyunk, az emberek minden megszorítást borzasztóan megszenvednek, ekkor a közpénzekkel sokkal felelősebben és sokkal hatékonyabban kellene gazdálkodni.
(14.00)
Mit olvashatunk? Azt, hogy nem történt hatékonyabb és felelősebb gazdálkodás, és nem az ellenzék mondja ezt, a szakemberek mondják, azok, akik a leginkább hivatottak arra, hogy ebben a kérdésben pontos, szabatos, világos tükröt nyújtsanak a parlamenti képviselők, ezáltal az ország nyilvánossága számára.
Tehát sajnálatos módon a 2007. év kapcsán azt kell látnunk, hogy a felelőtlen és szakszerűtlen gazdálkodás következtében sajnos szakmailag igénytelen és rendkívül súlyos válságot előidéző politika érvényesült 2007-ben, ennek a hosszú távú hatásait nem remélhetjük, hiszen óriási feszültségeket gerjesztett, úgy oldotta meg a válságkezelést, hogy a problémákat igazán nem oldotta meg. A foglalkoztatottak száma nem nőtt, az infláció, ami a gazdaságnak egy válságjelensége, drasztikusan emelkedett. Ilyen értelemben nyilvánvalóan feltehető az a kérdés is, hogy milyen költségvetési gazdálkodás az, amelynek az alapjai tekintetében, az egyik cövekénél, a legfontosabb alapzatánál, amire ráépül a költségvetés - például az infláció vagy a gazdasági növekedés -, ilyen drasztikus eltérés tapasztalható.
Mondanom sem kell, a gazdasági növekedés tekintetében lényegesen alacsonyabb szintről beszélhetünk, ez több mint 1,5 százalékot jelent, az infláció pedig több mint 1,5 százalékkal magasabb. Köztudottan egyébként az infláció a gazdaság lázas állapota, beteg állapota, különösen az ugráló, a közgazdászok által hektikusnak nevezett infláció az. Ugye, folyamatos inflációcsökkenés történt a polgári kormány idején, és azóta pedig szinte folyamatos az emelkedés, de ugrándozások is vannak benne, de a tendencia egyértelműen növekvő. Tehát nőnek az elvonások, a gazdasági szereplők és a családok tervezésénél nagyon fontos a pénzromlás üteme, ez kiszámíthatatlanul változik, és folyamatosan emelkedik. Ilyen körülmények közepette kellett az embereknek 2007-ben máról holnapra élniük és tervezniük. Nyilvánvalóan ilyen körülmények között nagyon nehéz tervezni.
A 2007. évi gazdálkodás az államháztartás tekintetében egyértelműen Magyarország szempontjából egy kudarcév volt. Beilleszkedik abba a sorba, ahol is el tudjuk mondani, hogy az éllovasból sereghajtók lettünk. Kérem, az elmúlt hat év történései 2002-től ebbe a sorba illeszkednek bele. Minden évben elmondható, hogy a környező országok jobban fejlődtek, mint mi, mi alacsonyabban fejlődtünk, az infláció az egész Európai Unióban nálunk csúcsokat dönget, a gazdasági növekedés pedig az újonnan csatlakozott országok között a sereghajtó pozícióba került, és mindez a szocialisták hathatós és aktív tevékenysége révén történt meg.
Ez a politika igazából érdemi egyeztetés nélkül, az emberek érdekei és hosszú távú szempontjai iránt abszolút érzéketlenül történt, és a 2007. év nyilvánvalóan bázist jelent a 2008. évre. Ma, 2008-ban is azt láthatjuk, hogy magasabb az infláció, alacsonyabb a gazdasági növekedés, megint csak azt láthatjuk, hogy sereghajtók vagyunk mindkét tekintetben, azt látjuk, hogy a munkanélküliség tovább nő, azt látjuk, hogy a foglalkoztatottak száma csökken, azt látjuk, hogy a családjaink eladósodnak, azt látjuk, hogy a vállalkozásaink óriási bajban vannak, azt látjuk, hogy az önkormányzataink egyre kevésbé képesek ezt a rendkívül nehéz helyzetet válságkezelni, és azt látjuk, hogy egyre kisebb a bizalom. A bizalom már nemcsak a társadalom és az emberek közegében kisebb, hanem itt, a Parlament falain belül is. Azt értük meg, hogy a koalíciós kormány költségvetési zárszámadását egy egypártivá zsugorodott egypárti szocialista kormány kénytelen megvédeni, akik nem rendelkeznek többséggel. Nagy kérdés ezért, hogy ennek az elfogadása megvalósul-e, ha megvalósul, akkor mit szentesít ez a többség.
Azt gondolom, a 2007. év történései, akár számokban nézzük, akár pedig interjúkat készítünk a magyar gazdaság és a magyar társadalom különböző szereplői között az egyszerű falusi emberektől a jól képzett középvezetőig, a vállalkozótól az egyszerű tanárig, akkor nagyon súlyos képet kaphatunk. Én magam is lázasan keresem azokat az embereket, akik elégedettek, vagy akik látják a jövőt, és bizony, ellentétben szocialista képviselőtársaimmal, én nem nagyon találok ilyen embereket, de nem adom fel, mert azt gondolom, hogy Magyarország története mindenképpen sikerre van ítélve, ám ehhez sikeres politikát kellene folytatni.
A 2007. év államháztartási folyamatai, és ami ennél fontosabb, a gazdaság és a társadalom folyamatai olyan tükröt mutatnak nekünk, ami azt bizonyítja, hogy sajnálatos módon a szocialisták által vezetett kormány politikája a magyar társadalomban iszonyatos feszültségeket és válságot gerjesztett, az emberek nem látják időben a válságból kivezető utat, és nem reménykednek a konkrét megoldási javaslatok eredményessége tekintetében sem.
Azt gondolom, ilyen körülmények között politikai változásra lenne szükség. A 2007. év zárszámadása, a 2007. év gazdálkodása mindannyiunk számára ezt támasztja alá, és azt gondolom, hogy őszintének kell lennünk, és világosan le kell vonni a konklúziókat. Egy zárszámadás mindig arra ad lehetőséget, hogy ezeket a következtetéseket, ezeket a konklúziókat megtegyük. (Göndör István: Megtalálható az ÁSZ-jelentésben!) Soha nem késő egyébként a saját kudarcokból is tanulni - ezt kívánom Göndör képviselőtársamnak is, aki bekiabál és ordítozik nekem -, nem késő, a bölcs ember tanul a saját hibáiból. Olyan költségvetésre lenne szükség, amelyik mind a gazdálkodás minősége tekintetében, átláthatósága, hatékonysága tekintetében, mind pedig Magyarország, a magyar népesség, a magyar emberek számára igazi felemelkedést jelent, annak az esélyét garantálja. Sajnos, a 2007. év zárszámadása nem ilyen volt.
Azt gondolom, ebből tanulni kellene, és ez már az önök felelőssége, mint ahogyan az is, hogy egy ilyen rendkívül rossz év, rendkívül rossz politika következményeivel világosan, őszintén szembenézzenek és számba vegyék. Ehhez kívánok önöknek egyébként jó lelkiismeretet.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
