GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Képviselő úr, azt szeretném jelezni, hogy jó lenne, ha majd beavatna ebbe az 1500 hibás pályázatba, mert én megnézettem: összesen - országos szinten, és ön térségről beszélt - 121-ről tudok. Akkor valami nem stimmel. Vagy ön akart nagyot mondani, vagy az én nyilvántartásom nem jó, de akkor vessük már össze a kettőnk nyilvántartását, azt’ majd kiderül, melyikünknek van igaza.
(16.40)
De nem ez a lényege a dolognak. Ezt az ügyet személyesen ismerem, hiszen beszéltem is a termelővel. Sajnos egyet tudomásul kell venni, képviselő úr. Most mindegy, hogy milyen szinten ki mit mondott, ki mit hibázott, egyetlenegy tény van: az európai uniós pályázati rendszerben vannak olyan ügyek, ahol eleve nincs is hiánypótlás. Ebben az esetben az adott gazdálkodónál az történt, hogy amikor benyújtotta a támogatási kérelmet - ez volt november 17-én -, az ő nevén az ANAR-nyilvántartás szerint, amely egy országos informatikai rendszer, és minden pályázatnál perdöntő, nem szerepeltek tehenek. Lehet, hogy ott kérődztek az istállóban, ezt nem vitatom, de az nem Szatmári úr nevén volt. Az is igaz, hogy ő ezt átírta vagy átíratta november 24-én - akkor kezdődik az ő tartói viszonya -, de sajnos ezzel sem a hivatal, sem más, ahogy az a bírósági döntés alapján is megállapításra került, már nem tud mit tenni. Aki tehát neki azt mondta, hogy elmaradt valahol, valami alsóbb szinten a hiánypótlás, biztos, hogy nem jól tájékoztatta, mert ebben az ügyben, amikor az alapadatokban van probléma, az adatbenyújtásban nincs lehetőség hiánypótlásra.
Azt gondolom, a következő programban, ahol tisztázta ezeket az úgymond, rossz nyilvántartásait, amelyben én is gondolom, hogy van felelőssége akár a falugazdászoknak is, akár az egyéb hivatali rendszernek is, ha őt időben nem tájékoztatták, de ez sajnos már nem segít ezen a konkrét ügyön, hiszen - még egyszer mondom - bármennyire is voltak tehenei az istállóban, nem az ő nevén szerepelt, viszont ő adta be a támogatási kérelmet. Ez az ügy hiánypótlás nélkül elutasítandó, és már bírósági döntés is született, nincs további (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) jogorvoslati lehetőség.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem