MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Ma 50 éve végezték ki Kecskeméten életének negyvenkilencedik évében a forradalom talán egyik legszimpatikusabb, odaadóbb mozgatóját, szervezőjét, dr. Szobonya Zoltánt, a Jánoshalmi Forradalmi Bizottság tényleges vezetőjét. Emlékezzünk életútjára és hősi halálára!
Édesapja, a középnemesi származású Szobonya Pál banktisztviselőként került Jánoshalmára, édesanyja a falu közéletében jelentős szerepet játszó Zámbó család Ilona nevű leánya. Általános iskoláit helyben, gimnáziumi tanulmányait Hajdúnánáson végezte, majd 1933-ban a Debreceni Egyetemen szerzett jogi diplomát, doktori címét 1938-ban kapta meg. 1942-ben megnősült, felesége Rumpf Katalin, akivel három leánygyermekük született: Csilla 1951-ben, Emőke 1953-ban és Tünde 1954-ben.
1933 és 1940 között gyakornokként dolgozott Jánoshalmán, majd alispáni titkárként. 1942-ben Bajára helyezték szolgabírónak, innen vonult be katonának. Tartalékos főhadnagyként került orosz hadifogságba. 1947-ben került haza. Jánoshalmán először járási főjegyzőként dolgozott 1949-ig, s mivel az iskolák államosítása ellen nyíltan fellépett, az állami szolgálatból eltávolították. Családjával ekkor már Mélykúton élt, s így mindkét község bajba jutott embereit képviselte ügyes-bajos dolgaikban. Az ötvenes években intézte a kuláknak kikiáltott családok ügyeit, sokszor az ő segítségével szerezhették meg szerény nyugdíjukat. Gyakran a perköltséget is a saját zsebéből fedezte. Munkásságának és egyéniségének köszönhetően hamarosan köztiszteletben állt.
A forradalmi események Jánoshalmán október 26-án kezdődtek, akkor ért oda a forradalom. Az emberek lelkesedése kezdett beérni. Megfékezésükre a tanácsházán megalakult pártállami válságstáb, a párttitkár, a rendőrparancsnok meg a többiek őrizetbe vétették a forradalom várható vezetőit, dr. Szobonya Zoltánt és a volt községi bírót. A hír hallatára az emberek az utcára vonultak, kiszabadították őket, megalakították a forradalmi bizottságot, követeléseiket 19 pontban fogalmazták meg. Vezetőjükké dr. Szobonya Zoltánt választották, aki felvette a kapcsolatot a környező községekkel, segítséget nyújtott az ottani forradalmi bizottságok megalakulásában. Kapcsolatot tartott a kiskunhalasi és a bajai forradalmi bizottságokkal.
Számára a legfőbb érték az emberi élet volt, mindenkit visszafogott az önbíráskodástól és a személyes bosszútól. Neki köszönhető, hogy Jánoshalmán semmilyen erőszakos cselekmény nem volt, mindvégig rend, élet- és vagyonbiztonság volt tapasztalható.
Dr. Nagy János Lajos professzor emlékező cikkében írja: Mélykút nekem a piactér, ott hallottam Szobonya Zoltán szavait 1956-ban: “Ne legyen véres a ti kezetek!”
A forradalom első napjaitól kezdve valódi többpárti demokrácia megteremtésén dolgozott. Beszédeiben is hangsúlyozta: “Nyújtsunk egymásnak békejobbot, s ne a bosszú vezessen minket!”
Demokrata volt, annyira komolyan gondolta a többpártrendszert, hogy a szerveződő MSZMP számára is biztosított párthelyiséget, persze a többiek mellett. Az ő kiállásának és igaz hazafiságra buzdító beszédeinek, megnyilvánulásainak nagy szerepe volt abban, hogy a községben működő tüzéralakulat forradalmi katonai tanácsa november 4-én hajnalban a szovjet csapatok támadásának hírére katonai előkészületeket tett. Ő azonban, amikor látta, hogy a második szovjet agresszió során az iszonyatos túlerővel szemben lehetetlen ellenállni, megakadályozta, csitította az ellenállást. Így nem folyt vér.
Olyannyira vállalta a felelősséget, hogy amikor novemberben a szovjet csapatok elérték Jánoshalmát, ő maradt egyedül a tanácsházán, és fogadta a szovjet csapatok vezetőit. A parancsnok akkor még köszönetet is mondott neki a rendért és nyugalomért, de természetesen ez sem volt enyhítő körülmény később.
'57 februárjában letartóztatták, ellene a vád a szokásos: a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése. A legsúlyosabb vád az volt, hogy a forradalmi bizottság titkáraként a szovjet csapatok ellen katonai előkészületeket szervezett.
(21.10)
Halálra ítélték Kecskeméten, majd a Legfelsőbb Bíróság is jogerőre emelte. Kegyelmet nem kapott, s kivégezték hajnalban. Írásban gyermekeire, Csillára, Emőkére, Tündére - a legkisebb akkor hároméves volt - ezt hagyta hagyatékul: “Pici babáim, sohase felejtsétek, hogy magyarnak születtetek, s egyre kérlek, hogy soha senkire valótlant ne mondjatok. Minden körülmények között mindig csakis az igazat. Ezt kéri tőletek édesapa.”
Kivégzésekor utolsó szavai ezek voltak: “Hazámért és Jánoshalma népéért halok meg.”
Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
