ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tavaly is a beszámoló kapcsán itt ültünk, és mint képviselőtársaim elmondták, míg a nyugat-európai országokban a közbeszerzési eljárásoknál a saját vállalkozóik általában 70 százalékban nyernek, addig nálunk ez teljesen másképp alakul, s így abszolút igaza van képviselőtársamnak. S talán abban is kellene vizsgálódnunk, hogy a közbeszerzési tanács elnöke által megtett beszámoló valóban mindenki számára elfogadható. Ezelőtt pár héttel tárgyaltuk a Gazdasági Versenyhivatal beszámolóját, és ha valaki megnézi az Állami Számvevőszék beszámolóját, azt látja, hogy mind a három beszámoló hihetetlen mértékben ugyanazokat a megállapításokat teszi a saját maga területére vonatkoztatva, és leszűrve abból azokat az ajánlásokat, amiket érdemes lenne a kormánynak és a parlamentnek is elfogadnia.
Én a magam részéről példákkal is szeretném alátámasztani a mondandóm. Szatmáry Kristóf képviselőtársam is elmondta az anomáliákat a hazai kis- és középvállalkozások kérdésében. Aztán említette a nyilvános pályáztatások, a tárgyalásos pályáztatások és a meghívásos pályáztatások kérdését. A helyzet teljesen felborul és megváltozik, hisz 2005-2006 környékén jóval magasabb volt a pályáztatások nagyságrendje. A beszámoló is megállapítja, hogy sorra térnek át a nagyberuházásoknál is és az önkormányzati beruházásoknál is a meghívásos döntésekre, ahol a nyilvánosságot teljes egészében ki lehet zárni egy pályáztatásból. S innentől fogva igaza van az Európai Gazdasági Tanácsnak, amikor megállapítja, hogy a korrupció melegágya a közbeszerzés, és tesz egy olyan megállapítást is, hogy sok esetben 5-től 25 százalékig von el forrásokat a végrehajtástól, hisz a korrupció melegágyában teljesen logikus, hogy ekkora vesztesége van a pályáztatásnak.
Itt talán érdemes lenne megvizsgálni a jogorvoslatok kérdéskörét is. Ki élhet jogorvoslati lehetőséggel a Gazdasági Versenyhivatalnál, illetve a Közbeszerzési Döntőbizottságnál? Az, aki részt vesz a pályázaton. De ha csak egy pályázó van, akkor az állampolgár nem jelentkezhet, hogy korrupciógyanús esetet észlel. Erre mondok is egy példát elnök úrnak is és a parlamentnek is. Jön egy beruházó, rámutat a város kellős közepére, egy összefüggő, természetvédelmi szempontból is kiemelt kategóriába tartozó parkra, majd meggyőzi a polgármestert és a város vezetését, hogy oda szeretné építeni a bevásárlóközpontját, s onnantól fogva mindenki tudja, hogy ki lesz a nyerő, még ki se írták a pályázatot, már mindenki tudja, hogy ki lesz a nyerő, és a pályázatot is úgy írják ki, hogy csak az az egy vállalkozó nyerhesse meg a pályázatot.
Innentől fogva az emberben felmerül a kérdés, hogy az ilyen pályáztatás jogszerű-e, korrupciógyanús-e és törvénybe ütközik-e. Ezért kellene változtatni azon a metodikán, hogy nemcsak a pályázaton részt vevő élhet jogorvoslati kérelemmel, hanem ha az állampolgárban felmerül a gyanú, akkor ő is élhessen azzal a joggal, hogy akár a Gazdasági Versenyhivatal, akár a Közbeszerzési Döntőbizottság felé élhessen - fogalmazzunk nyugodtan úgy - a gyanú jogával, hogy olyan dolgok történnek, amelyek nem törvényszerűek, és a színlelt szerződés vagy a színlelt pályáztatás határát is súrolják.
De számos esetben ugyanígy lehet sorolni - sajnos a rendszerünk ma nem képes arra, hogy ezt vizsgálja -, hogy egy-egy közbeszerzésnél egy vállalkozó hányszor nyer el pályázatot ugyanannál az önkormányzatnál. Vagy mindig ő a kivitelező, mindig ő az alvállalkozó vagy a fővállalkozó. Ezek a kérdések az állampolgárok közérzetét, lelkiismeretét is irritálják, mert egy kistelepülésen, egy kisvárosban közszájon forog, hogy az illető pályázó mindig nyer, mindig ő viszi a forrásokat, és az állampolgárnak nincs lehetősége arra, hogy megvizsgáltassa, a befektetett, beruházott eszköz nagyságrendje valóban megegyezik-e a kamarák által tett szakmai besorolásokkal, hiszen a kamarák előírják, hogy egy-egy árlista alapján egy-egy tevékenységet mekkora beruházási összeggel lehet megvalósítani.
A Gazdasági Tanács megállapítása sok esetben valósnak tűnik, amikor azt mondja, hogy a források 5-25 százaléka eltűnik, mert senki nem tudja vizsgálni, hogy a meghívásos pályáztatásnál az a beruházó, aki végérvényesen nyer, valóban azt az eszközt használja-e fel és abban a mennyiségben, mint ahogy a beruházási etika azt megköveteli. De nekünk is van tennivalónk a tekintetben, hogy a közbeszerzési törvény dolgait nagyon komolyan nézzük át, a jogsértéseket meg próbáljuk kiszedni belőle, hiszen a 751 jogorvoslati kezdeményezésből 260 esetben állapított meg törvénysértést, és 130 esetben azonnali hatállyal fel kellett függeszteni a szerződést. S itt jön be a szerződés dolga is. Amíg a jogorvoslati kérelemnek nincs vége - ebben teljesen igaza van elnök úrnak -, addig tilos szerződést kötni, nehogy utána abból adódjanak jogviták, hogy a szerződés meg van kötve, mint ahogy a metróberuházásnál is, hogy leáll a pajzs vagy nem áll le a pajzs, ki mennyit követel, valóban annyi-e a tényleges összeg. Ma az állampolgárok sincsenek tisztában azzal, hogy az a beruházási összeg, ami meg lett hirdetve, reális-e, és a végrehajtás területén a vállalkozónak van-e igaza vagy pedig a pályázatot meghirdetőnek. Ezek is olyan kérdések, amelyek mindenképpen a közbeszerzési törvényben kell hogy szerepeljenek, és erre is megfelelően rá tudjunk világítani.
Az állampolgárok döntő többsége nincs tisztában azzal, hogy mi a nyilvános, mi a tárgyalásos és mi a meghívásos. Többször elmondtam a közbeszerzési törvény tárgyalásakor is, hogy ma Magyarországon csak kivételesen speciális esetben - például egy honvédelmi pályáztatásnál, amikor olyan extra titkos dolgot kell csinálni, amire a világon csak két-három vállalkozó képes - van értelme meghívásos pályázatnak. Vagy egy egészségügyi pályázatnál, amikor olyan berendezésről van szó, amit a világon csak két-három cég gyárt, ebben az esetben is meghívásos pályázatot kell kiírni. De egyéb más esetben, amikor építő, közlekedési és más pályáztatások vannak, nem tartom szerencsésnek, hogy kiválasztok két-három vállalkozót, és már előre tudom, hogy melyik lesz a nyerő, de hogy a törvényességnek valamilyen úton-módon mégis megfeleljek, meghívok még másik kettőt is, aztán a végén úgyis az lesz.
(15.20)
És ami döbbenet az ember számára, hogy egy meghívásos pályáztatásnál egy szem jelentkező van, és majd ő végérvényesen tulajdonképpen el is nyeri.
Tehát én ragaszkodom ahhoz a magam részéről, hogy lehet, hogy a nyilvános pályáztatás egy lassú forma, de igazságosabb forma, az állampolgárok is tisztábban látnak, és a törvényességet is sokkal jobban be lehet tartatni, mert ott kevesebb az esély arra, hogy a színfalak mögött vagy zárt ajtók mögött meg tudjanak állapodni.
Tehát én mindenképpen arra szeretném felhívni a figyelmet még egyszer, hogy Magyarországon is rá kellene döbbenni arra, hogy a hazai nemzeti érdek, a hazai vállalkozói érdek és a hazai gazdasági érdek is elsődlegesen azt kívánja, hogy a közbeszerzéseknél lehetőleg és elsősorban a hazai vállalkozókra támaszkodjunk, hisz a források visszaforgatása, a nyereség visszaforgatása azért bent marad a gazdasági vérkeringésben, és azáltal, bízom benne, hogy nem kell olyan mértékű adótörvényt sem, mondjuk, a gazdasági társaságokkal szemben alkalmazni, ha a források javarésze itthon marad. És az ellenőrzés folyamata is sokkal tisztább egy hazai vállalkozóval, mint egy külföldi vállalkozóval, mert veszem a kalapom, távozom, míg viszont egy hazai vállalkozó elérhető, tetten érhető, elszámoltatható, és a későbbiek folyamán az adó is behajtható.
Itt jön a körbetartozás kérdése, amivel, úgy érzem, hogy önöknek is foglalkozniuk kell. Én teljes egészében kizárnám azt a fővállalkozót, generálkivitelezőt egy következő pályázati rendszerből - és ezt a közbeszerzési törvénybe is mindenképpen be kell építeni -, aki nem hajlandó kifizetni az alvállalkozóit. Kizárnám azt az önkormányzatot is, amely szerződés nélkül hajtat végre beruházást, a számla már ott van, és még megbízási szerződése sincs a vállalkozónak. Gondolom, elnök úr is hallott ilyen dolgokról; a végrehajtása megvan a beruházásnak, de még megbízása sincs a vállalkozónak.
Döbbenetes, hogy több száz millióval tartoznak önkormányzatok így a vállalkozóknak. Ma már sajnos az önkormányzatok is abba a spirálba kerültek be, hogy hihetetlen mértékű hitelfelvétel van. Az önerőt nem tudják biztosítani, a pályázatot ugyan megnyerik, elvégeztetik a munkát, és ebben sajnos nagyon sok esetben európai uniós források is szerepelnek. Itt jön be a döbbenet, hogy így mernek beruházást végrehajtani, hogy a vállalkozónak még csak megbízása sincs, holott lehet, hogy már tavaly elvégezte a beruházást, a számlát már átadta az önkormányzatnak, de megbízási szerződés sincs mögötte.
Erre szerettem volna rávilágítani. Pontosan a mi dolgunk, államtitkár úr, hogy olyan közbeszerzést alkossunk meg és olyan törvényeket, amelyek az ilyen lehetőséget radikálisan lecsökkentik, mert úgy érzem, a magyar állampolgárok számára is döbbenet az, hogy a 39. helyről a 47. helyre csúsztunk vissza, és minden nemzetközi megállapítás Magyarország esetében a korrupciót első helyen próbálja meg sorolni, és ez szégyen mindannyiunk számára.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
