DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sohasem a vasúti vagonoknál kezdődött. Sohasem akkor kezdődött, amikor ilyen-olyan egyenruhába öltözött emberek névsorokat olvastak föl, aztán remegők - gyermekek, asszonyok és férfiak - beszálltak egy vagonba. Sohasem akkor kezdődött, amikor becsapódott mögöttük a marhavagon ajtaja. Mindig gondolatok megfogalmazásánál kezdődött, mindig - akkor még kevesen figyeltek rá - egy-egy kötet megjelenésénél kezdődött, egy újságnál vagy éppen egy házban, egy párt - akkor még senki nem figyelt fel rá - megalakulásával.
Aztán azt gondolta Közép-Európa, és joggal azt gondolta Magyarország is, hogy történelmünknek ezt a részét bár ismerni kell, de a jelenben már lezártuk. Azt gondoltuk és joggal gondoltuk, hogy az Erika nem több, mint egy szép női név, és kiveszett már belőlünk, hogy mi volt, amikor fölcsendült először a határok mentén, aztán az utakon, először ebben a hazában külföldi seregtől 1944. március 19-én, aztán hónapokon keresztül az az egykorvolt szép német népdal, amit a fasiszták mocskos indulóvá avattak: Erika.
Amikor az, hogy emeld a zászlót magasba, nem tűnik semminek fél évszázad után, mert már nincs a fejünkben, hogy ez a Horst Wessel Lied első sora, hát akkor nincs más, mert jogos a kérdés, mit tehetünk. Önmagában elég-e csak emlékezni, vagy mivel úgy hozta a sors, immár nem a történelem, többet kell tenni? Van-e felelősség, vagy egyszerűen csak nézni kell, hátha megint nem történik meg, mert kétszer nem lehet abba a folyóba lépni, hogy nem történhet ez meg Közép-Európában, mert láttuk a következményeket - hogy nem. Vajon elég-e ennek a belátása?
Azt gondolom, tisztelt Országgyűlés, demokraták a jobboldalon és demokraták a baloldalon, kell hogy legyen ebben a hazában olyasmi, amiért együtt - igen, kimondom -, akár egymás kezét is érdemes megfogni; hogy lehetnek és vannak is kisebb és nagyobb, az ország egyes területeit vagy az egész országot érintő szakpolitikai vitáink. Lehet, hogy másként ítéljük meg a közelmúltat, és másként akarjuk formálni a jövőt. De kell hogy legyenek olyan dolgok, amikben ebben a Házban megválasztott demokratikus képviselők pártok nevétől függetlenül egybe kell hogy forrjanak, és össze kell hogy fogjanak. A neonácizmus, az antiszemitizmus elleni fellépés minden demokrata kötelessége, nem egyes pártoké, nem egyszerűen csak politikus képviselőké.
Büszke lehet az a sokaság, amelyet a civil öntudat a Hollán Ernő utca egyik felére szólított. Büszke lehet, mert nem egyszerűen csak pártok ilyen-olyan véleményének képviselői, hanem biztos vagyok benne, hogy a csendes többség volt ott. A csendes és büszke többség, amelyik kimondta, hallgatással vagy szóval, hogy neonácizmusból, fasizmusból, antiszemitizmusból soha többet.
Az ön fölszólalása, képviselő úr, azt gondolom, nem egy párt frakcióvezetőjének a fölszólalása. Őszintén remélem, hogy minden demokrata, jobboldali és baloldali ebben egyetért. Összefogást, összefogást a fasiszták ellen, összefogást az antiszemiták ellen! Csak úgy van értelme minden szakpolitikai vitánknak, ha az alapokban képesek vagyunk egyetérteni. Összefogást kérek.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
