JUHÁSZ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

JUHÁSZ GÁBOR
JUHÁSZ GÁBOR igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Az üres hang- és képhordozó díjak rendszerével kapcsolatban egyszerre tetszik kifogásolni, hogy a jogosultak nem jutnak elég jogdíjhoz, másrészről meg a túl magas jogdíjak káros hatással vannak a magyar információs társadalom fejlődésére. Az Európai Unió 27 tagállamából 23-ban ismerik ezt a díjat, ahol nem, ott pedig minden egyes másolathoz a szerzők egyedi engedélye kell, ami pontosan úgy működik, ahogy ön is képzeli: az emberek ugyanúgy másolnak, mint nálunk, a jogosultak pedig semmilyen díjat nem kapnak.
A díj jelenlegi mértéke európai viszonylatban abszolút átlagosnak tekinthető, ugyanakkor hadd mondjam el önnek azt is, hogy például az önök által sokat dicsért Szlovákiában pontosan egyhuszada támogatás jut a jogdíjból azoknak a művészeknek, akiknek éppenséggel ezt a támogatást kellene hogy adjuk. Míg Szlovákiában 0,6 millió euró, Magyarországon 10,1 millió euró ez a bizonyos, szerzők számára kifizetett jogdíj.
Nagyobb probléma az, hogy rengeteg olyan hordozó is bekerül az országba, amely után az Unióban sehol nem fizeti meg senki a jogdíjat - nyilván ön erről is beszélt -, ugyanakkor szeretném elmondani, hogy ez nem más, mint csempészés. Tavaly ősszel kezdeményezte a kormány a Btk. módosítását annak érdekében, hogy a díjigény meg nem fizetése is egyértelműen szerzői jogsértésnek számítson, és igénybe lehessen venni ellene a büntetőjogi eszköztárat. Akkor nagy valószínűséggel ön is megszavazta ezt, hiszen az Országgyűlés szinte egyhangúlag szavazta meg. Vagyis mi úgy gondoljuk, hogy a magyar szerzők helyzetét semmiképpen nem úgy kell javítani, hogy a nekik járó díjakat radikálisan csökkentenénk, az információs társadalom helyzetét pedig úgy kell javítani, hogy a feketegazdaság térhódítása ellen hatékonyan, akár büntetőjogi eszközökkel is fellépünk; vagyis csapkodjuk az asztalt, de csak szépen, okosan. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem