BEBES ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

BEBES ISTVÁN
BEBES ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Az országos területrendezési tervről szóló 2003. évi törvény ötéves időszaka alatt számos olyan fogalom született, aminek a beépítése szükségessé vált ebbe a törvénybe. Azt gondolom, éppen ezért a felülvizsgálata, mivel ötéves időszakot határozott meg annak idején az Országgyűlés, fontossá is vált. Ez azért is fontos valamennyiünk számára, hiszen a területrendezés az országra és a térségre kiemelkedően a területfelhasználás rendjének és területhasználati szabályainak a megállapítását célozza meg; valójában mindez a környezetünkről szól, valamint a településünkről.
Éppen ezért jómagam akár a bizottsági ülésen, akár pedig itt a kisebbségi vélemény megalkotásakor is azt a problémát vetettem fel, hogy bizony ennek a törvényjavaslatnak az egyeztetési folyamata körül számos probléma merül fel. Hiszen ha már ez rólunk szól, az életünkről szól, akkor mind a legalacsonyabb szinteken, mind pedig középszinteken és a legmagasabb szinteken is ezeket az egyeztetéseket véghez kell vinni, végre kell hajtani.
Ugyan a kormány képviselője a bizottsági ülésen is jelezte számunkra, hogy ezek az egyeztetési folyamatok lezajlottak, mégis ebből a szempontból én komoly hiányosságot vélek felfedezni, hiszen akár a megyei területfejlesztési tanácsok - és konkrétan gondolok itt Vas megyére is - nem is tárgyalták. Jelzés érkezett a regionális fejlesztési tanácstól némely kérdést illetően, azonban konkrétan ezek az egyeztetések valahol a középszinten és az alsó szinten elmaradtak. Ebből a szempontból helyes az, hogy egy héttel későbbre került az általános vitája a törvényjavaslatnak, mégis még számtalan olyan elem van ebben, ami kérdésként vetődik fel.
Engedjék meg, hogy egy olyan részhez nyúljak vissza, amely többek között a tegnapi napon egy határozati javaslat vitájában is megfogalmazódott. Ez a vasúti szárnyvonalak kérdése, amelyekről tudjuk, hogy az előző évben már jó néhány helyen megszűntek, és jelen pillanatban is folyik a vita arról, hogy további megszüntetésekre sor kerüljön. Azt szeretném jelezni képviselőtársaimnak, hogy bizony amely vasúti szárnyvonalak korábban szerepeltek itt a területrendezési tervben, azoknak most nagy része hiányzik. Tehát ebből a szempontból itt már nem szüneteltetésről van szó ezeknek a vasútvonalaknak az esetében, hanem igazából megszüntetésről.
A bizottsági vitában is próbáltuk azt hangsúlyozni, hogy szükség lenne arra, hogy megfogalmazzuk, hogy igazán ezek jelenjenek-e meg ebben a törvényben, valamilyen formában kerüljenek beépítésre. Képviselőtársaim ezzel kapcsolatosan számos módosító javaslatot próbáltak benyújtani; már csak azért is, mert bizony vannak olyan mellékvonalak, ahol a személyszállítás szünetel, ugyanakkor a teherforgalom folyamatos ezeken a szakaszokon.
(12.50)
Tehát ennek a tisztázása fontos. Fontos annak a tisztázása is, hogy hol szerepeljenek többek között a térségi vasútvonalak, hiszen van egy ilyen szándék, hogy a korábbiakban a törzshálózatba tartozó vasútvonalak térségi vasútként működjenek az elkövetkezendő időszakban. Azt gondolom, hogy ennek a kérdéskörnek a tisztázása is fontos, hiszen ha már térségi vasút, akkor valószínű, hogy egy ilyen fogalmat is be kellene emelni, hiszen az is a területről szól, az is a környezetünkről szól, és az is arról szól, hogy miként próbáljuk meg azokat a kérdéseket, azokat az elemeket használni, amelyek ebben a tekintetben megjelennek.
Úgy gondolom, hogy pontosan ezeknek az egyeztetéseknek az elmaradása, ami igazából nem jelent meg a későbbiekben mint vélemény a területrendezési tervvel kapcsolatosan… - az elkövetkezendő időszakban, főként a törvényjavaslat későbbi szakaszában is még próbáljuk meg megtenni, hiszen azt gondolom, mind a helyi közösségek, mind a térségfejlesztési tanácsok, mind pedig esetleg egy 8-as térségfejlesztési tanácsnak is biztos van véleménye, fontos véleménye ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban is. Ezt szerettem volna elmondani, és természetesen a módosító javaslatok benyújtásával még megpróbáljuk ennek a törvénynek a későbbi szakaszában a javításokat megtenni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem