DR. BARÁTH ETELE
DR. BARÁTH ETELE
DR. BARÁTH ETELE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Miközben két képviselőtársam részéről is elhangzott, hogy igazából nem a fejlesztést célozza döntő módon, hanem a fejlesztésnek teret ad, lehetőséget ad az országos területrendezési terv, aközben teljes mértékben igaza van mind a két képviselő úrnak, aki előttem szólt. Egy ilyen tervnek döntő módon biztosítani kell annak lehetőségét, mi több, ösztönözni kell mindenkit arra, hogy a területi különbségek felszámolódjanak ebben az országban. Azt tudnunk kell, hogy ez azért több száz éves, sajnálatos hagyomány, és hiába készültek fejlesztési koncepciók az ország elmaradottságának csökkentésére, ezek a különbségek továbbra is fennállnak, mi több, vannak bizonyos területek, ahol még nőnek is.
Nem az optimizmus megerősítése érdekében mondom, de azért az Európai Unió nagyon fejlett országain belül hasonló módon küzdenek hasonló fejlettségi különbségekkel, problémákkal, elvándorlással, a falvak elnéptelenedésével és ugyanúgy a környezeti problémákkal, mint Magyarország. Tehát az ember el tudja mondani Olaszország súlyos kérdéseit, gondjait, hasonló módon Franciaországét, mi több, az igazi komoly megoldási javaslatok olyan északi országokból jönnek, ahol sajnálatos módon azt kell mondani, hogy bármilyen fejlett is a szociális rendszer, ezek a különbségek ott is fennállnak, Svédországban, Finnországban.
Amiről viszont sokkal inkább beszélni szerettem volna, az az, hogy ennek a területrendezési tervnek van egy olyan filozófiája, ami relatíve kevéssé jelenik meg, és nem is hangsúlyoztuk az általános vita keretei között sem. Az elmúlt 50-60 évben Magyarország küzdött azzal, hogy határai zártak voltak, igazából véve szinte átjárhatatlanok voltak, és aki élt olyan térségeiben az országnak, ahol úgynevezett határsáv volt jelen, az tudja, hogy hosszú időn keresztül gyakorlatilag ezek végeknek tekinthetők voltak, s mondjuk, a Mura mentéről teljes falvak munkaképes korú lakossága Budapestre járt dolgozni, mert munkahelyek sem voltak. A 90-es évek előtt is volt ez ellen küzdelem, hiszen azért ezek a határok nagyjából már a 80-as években, a 70-es évek végén is kezdtek megnyílni. De végül is a rendszerváltás időszakában alakult ki egy egészen másfajta területrendezési koncepció, méghozzá nyílt hálós rendszer, ami megpróbálta feloldani ezt a nagyon komoly Budapest-centrikusságot, ugyanakkor még a nagyváros-centrikusságot is, mondván, hogy az a jó, ha az emberek, az anyag, az áru, az információ és minden más szabadon el tud érni az ország bármelyik részébe.
És láss csodát, Schengen után nemcsak az ország különböző részeibe kell tudnia ennek áthelyeződnie, hanem az országon túlra is. Tehát ez a nyílt hálós szerkezet, aminek a kiépítését egyébként javasolja ez a terv, ami nyomvonalaiban tökéletesen benne van, természetesen a teljes Kárpát-medencére és azon túlra is hat. Hiszen azok az európai egyezmények, amelyeket ez a terv figyelembe vesz, akár a gyorsforgalmi utak, a PAN-hálózatok, a vasúthálózat, a víziúthálózat kiépítését szorgalmazza, ezek már mind az észak-déli, kelet-nyugati kapcsolatok feltétlen fejlesztését célozzák. Rendkívül sok olyan nyomvonal található benne, ami kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy ezek a déli részek, keleti és periferiális részek bekapcsolhatókká váljanak.
Ugyanakkor nem szabad elhallgatni, illetve nem lehet túlhangsúlyozni azt, hogy milyen komoly gondja van Magyarországnak a természeti tájaival, és mennyi gondot okoz ezeknek a területeknek a tisztességes fenntartása, megművelése, akár gazdasági, akár egyszerűen csak környezetvédelmi szempontból. Itt tehát egy furcsa tichotómia is van, ellentmondás is található. Az egyik azt sugározza, hogy igenis fejleszteni kell, építeni kell, úttal, energiával el kell látni azért, hogy ezek a területek működhessenek, a másik oldalon viszont ennek az országnak büszkének kell lenni arra is, hogy nagyon szép természeti tájai vannak, szinte érintetlenül maradtak meg. Ebből adódóan nagyon-nagyon gondosan kell tudni ezeknek a területeknek az arányait megválasztani.
Amikor az európai, például mezőgazdasági alapról beszélünk, akkor nagyon pontosan tudni kell azt, hogy ezek a támogatások nem kizárólag arról szólnak, mi több, lassan egyre kevésbé arról szólnak, hogy a gazdálkodókat közvetlenül támogassák, hanem sokkal inkább erkölcsi bázisuk az, hogy egy életformát, a hajdani paraszti életformát, a falusi életformát, ötvözve persze mindazzal a technikai és modernizációs eszközzel, az internettől kezdve a közlekedésen át, fenntartsák. Hogy lehetőség szerint ezek a tájak igazi tájként tudjanak továbbélni, hiszen a táj fogalmába manapság már nemcsak az erdő, a víz vagy a fű, fa, virág van benne, hanem az az életforma, ami az ember és a környezet között alakult ki az elmúlt időszakban.
S akkor utalnék arra, hogy a táj fogalma ahogy egyre komplexebbé vált, úgy vált az elmúlt időszakban valamennyi fogalmunk gyakorlatilag komplexebbé. Gondoljunk a fenntarthatóság egyszerű kérdéskörére, amit eredetileg úgy tanultunk meg, hogy fenntartható, ugye, vigyázni kell arra, hogy a zöld környezet és a tiszta környezet megmaradjon. Azután ez szépen kiterjedt arra, hogy tudjuk jól, hogy csak egy fenntartható gazdaság képes ennek a feltételeit megteremteni; és természetesen a legfontosabb és legsúlyosabb számunkra az, hogy az emberi társadalom fenntarthatósága, ezen belül a magyar nemzet, a magyar társadalom fenntarthatósága is biztosítva legyen. Ennek a tervnek tehát konkrét feladata az, hogy a társadalmi, a gazdasági viszonyok között és a természet közötti relációt, ezt a viszonyrendszert úgy tudja megtartani, hogy ne csak mi tudjuk esetleg ennek javait élvezni, hanem ötven-száz évre előre gondolva.
Ez tehát nagyon sok anomáliát fog jelenteni. Hadd mondjam meg, hogy a képviselőtársaim által benyújtott eddigi módosító indítványok jelentős része nem abban az irányban hat, hogy ezeket őrizzük meg, hanem mindenki azt keresi, hogy hogyan lehetne a gazdaságot élénkíteni, hogyan lehetne minél több infrastruktúrát megépíteni, hogyan lehetne elérhetővé tenni azokat a területeket is, amelyek eddig nem voltak azok. Ebből adódóan több út, több nyomvonal, annak szélesebb volta, egyre több gyorsforgalmi útvonal kérése, az egyszerű főútvonalak gyorsforgalmivá alakítása, lehetőség szerint a vasutak álljanak meg mindenhol - teljesen természetes emberi követelmény, teljesen természetes társadalmi igény, ugyanakkor a területrendezési tervnek korlátokat is kell jelenteni, korlátokkal is kell rendelkezni ezeknek a fejlesztéseknek a befogadásával szemben.
Azt hiszem, hogy az általános vita eléggé egyetértésben zajlott. Tehát őszintén azt kell mondanom, az nagyon jó dolog, hogy a parlamenti pártok és azok képviselői kivétel nélkül, miközben aggodalommal és javaslatokkal is szólnak a tervről vagy a tervvel kapcsolatban, aközben ennek fontosságát egyértelműen elismerik, ennek szükségét egyértelműen tudják, elismerik, ezért ennek elfogadását eddig jelentősen támogatták is.
Köszönve a figyelmet, csak arra szerettem volna összefoglalólag felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy foglalkozzon a tervnek ezekkel a stratégiai, koncepcionális elemeivel, nézze meg, mit jelent az, hogy egy ország úgy kerül be Európa vérkeringésébe, hogy minden irányban átjárhatóvá kell lennie, minden irányban csatlakozni kell tudni, és meg kell őrizni ezeket az arányokat a társadalom, a gazdaság és a környezet között, lehetővé kell tenni azt, hogy ezek a természeti tájak elnyerhessék azt a védelmet, mint amire ezeknek a területeknek szükségük van.
Lássunk csodát, tulajdonképpen ebben a tervben megjelent már minden olyan kategória, ami még magasabb szintre helyezte fel az örökségvédelmet. Azt hiszem, hogy ez a szintézis, amit ebben képes volt alkotni a terv, mindenképpen dicséretes. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
