DR. GYENESEI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. GYENESEI ISTVÁN
DR. GYENESEI ISTVÁN (független): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az eddigi hozzászólások is, a kétperces reflexiók is tulajdonképpen azt mutatják, hogy a magyar vidék fejlődésének az egyik legfontosabb keretéről van itt szó. Folytathatom ezt a mondatot azzal is: az elmaradottság felszámolásának a feltétele, hogy e vonatkozásban rendezett viszonyok legyenek, áttekinthető legyen, és az összefüggések - amelyek egy részére most Ékes képviselőtársam utalt, az összefüggések is - oly mértékben legyenek rendezettek, hogy azzal a leghatékonyabban lehessen az erre rendelkezésre álló vagy átcsoportosított forrásokat felhasználni. Azt természetes módon tudomásul lehet venni, hogy nem kell új törvényt hozni. Módosításról van szó, ami végső fokon a tartalmi részeket bővíti ki, és bizonyos szabályozási pontosításokat megvalósít.
Nekünk, Somogy megyeieknek - és mondhatnám a Zala megyeiek nevében is és a Veszprém megyei képviselők nevében is - nagyon fontos, hogy ezzel párhuzamosan, együtt készül, és ezt pozitív értelemben mondom, megerősítőleg mondom, a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területrendezési tervének elfogadásáról és a balatoni területrendezési szabályzat megalkotásáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosítása is. Ez egy jó példa arra, hogy egyszerre és egy időben, összehangoltan kell és lehet cselekedni; ennek van értelme. Így elkerülhetők azok a konfliktusok, amelyek tulajdonképpen a későbbiekben természetes módon keletkeznének ennek elmaradása esetén.
Persze, természetesen ez bizonyos anomáliákat is felvet. Nagyon nehéz különválasztani a részletes vitában felvetendő, módosító javaslat formájában benyújtott vagy benyújtandó javaslatainkat az általános vitában is megemlítendőktől, ezért én elnézést kérek, ha netalántán ez valahol átfedésbe is kerül. De nem tudom kihagyni azt, hogy például Kaposvár országos tájképvédelmi terület övezete minősítésének az előnyei és hátrányai egyszerre jelennek meg, hiszen ez lehetetlenné teszi vagy beszabályozza, bekorlátozza Kaposvár esetében például a szélerőmű és hulladéklerakó helyek elhelyezését.
Ugyanakkor már vannak bizonyos előkészítettségi állapotban levő programok, tervek. Ilyen például a Kapos menti hulladékgazdálkodási program, ahol 84 önkormányzat már komoly pénzügyi forrásokat fordított arra, aminek a korlátozása egy újbóli átgondolását fogja igényelni ezeknek a programoknak, netalántán többletpénzzel és múló idővel, természetesen.
Vagy például nehezen érthető az, ha az elmaradott régiókhoz tartozó Dél-Dunántúl, ezen belül is Somogy megye esetében olyan programok, olyan lehetőség és eszköz, mint például a taszári repülőtér, egyáltalán nem szerepel ma sem a polgári, sem pedig a katonai-polgári fejlesztendő repülőterek között, márpedig ez egy nemzeti vagyon az egyik oldalról, hiszen az ország második legjobban felszerelt, infrastrukturálisan ellátott repülőteréről van szó; ráadásul ahhoz, hogy Kaposvár és térsége valóban logisztikai központtá válhasson, ahhoz egy ilyen repülőtér működése elengedhetetlen. Tehát ezeknek a nem szerepeltetése, a hiánya nyilván azokban a térségekben olyan feszültséget okoz, politikai vitákat indukál, aminek már az elmúlt napokban is, hetekben is ott, abban a térségben jócskán részeseivé váltunk.
Hasonlóképpen úgy gondolom, meg kell említeni azt, hogy az országos rendezési terv indokolásában például nem jelenik meg a hátrányos helyzetek, körülmények csökkentésének az igénye, amiről itt beszélünk tulajdonképpen, és ez az általam egyébként képviselt Somogy megye és Kaposvár, valamint a regionális hatásrendszerekben biztosan nemcsak vitákra ad okot, hanem bizonyos vonatkozásokban a jövőt is bekorlátozza.
Több képviselőtársam szólt, talán Baráth Etele a legélénkebben arról, hogy azoknak a táji és épített értékeinknek, amelyekre büszkék lehetünk, azoknak a védelme mellett a hasznosítása, a használata is legalább ennyire fontos lehet. És amikor a szelíd turizmusról beszélünk, akkor a kerékpárutak építése rendkívül fontos program. Sokan hajlamosak arra, hogy az autópályák, a főútvonalak építése, fejlesztése mellett lekicsinylően legyintsenek, amikor a kerékpárutak építéséről van szó, pedig az élhető élet megteremtésének és az értékek megközelíthetőségének s közben pedig az értékek, a természeti értékek védelmének az egyik legfontosabb feltételrendszere, hogy ezek a kerékpárutak kiépüljenek.
Ezért nem véletlenül nyújtottunk be többen is további kerékpárút-építési elemet ebbe a programba, mint ahogyan a 65-ös, a 68-as és a 67-es utak fejlesztése is rendkívül fontos kérdésként merül fel abban a térségben. Hiszen ha megépül - és most már ez csak karnyújtásnyi távolságra van - az M7-es autópálya, és remény van arra, hogy Pécsig, illetve Pécsen túl, Szigetváron túl Barcsig is megépül, illetve elkészül az M6-os és 60-as út, akkor a két út, a két autópálya közötti észak-déli összeköttetésnek a biztosítása nagyságrendben tudja emelni majd ennek a térségnek az értékeit, ennek a térségnek a kihasználhatóságát. Illetve az ottani munkahelyek száma olyan mértékben emelkedhet, a beruházások, a gazdasági fejlesztések lehetősége oly mértékben növekedhet meg ezáltal, ami ma egy elmaradott térségben elképzelhetetlen. És ez nemcsak Kaposvár megyeszékhelyet érinti, hanem a Drávától a Balatonig az egész térséget, még egyszer mondom, ha úgy tetszik, a dél-dunántúli régiót is.
(13.10)
Tehát ezeknek a gondolatoknak, ezeknek az elvárásoknak a módosításban, a törvénytervezet kiegészítésében való szerepeltetése, úgy gondolom, mindenképpen fontos kérdés. Ennek az igazi vitája - ha úgy tetszik, a “kard ki kard” vitája - minden bizonnyal majd a részletes vita kapcsán fog megjelenni itt a parlament soraiban, hiszen ekkor fog megjelenni igazán a képviselői szándék, érdek és a képviseltek érdekének érvényesítése, ami aztán majd biztos, hogy bizonyos kereteket túllépve nem is biztos, hogy egy területrendezési terv módosítása keretei közé tartozik. De kérem majd a szakértőket, a szakembereket, hogy kellő empátiával fogadják majd ezeket a felszólalásokat, mert biztos, hogy lesz belőlük jócskán.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem