DR. KOVÁCS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KOVÁCS ZOLTÁN
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A válaszát nem tudom elfogadni. Lehet, hogy ön talán nem is tudja, 1925-ben építették ezt az épületet, népszövetségi kölcsönből, kifejezetten postapalota céljára, mindig is ez volt a posta központja. Ahogy elmondtam az interpellációmban, a bérleti konstrukció rossz megoldás, mert a tulajdon közben semmivé válik, és a pénz ugyanúgy elfogy.
Árverseny ugyanúgy nem volt a második esetben sem, amiért az elsőt érvénytelenítették. Egyébként érdekes módon 14-18-an pályáztak erre a lehetőségre, és mégis egy frekventált, önökhöz közel álló cég nyerte a végleges versenyt. Azt pedig, hogy kik ülnek az igazgatóságban, ön tudja legjobban, gyakorlatilag a Pénzügyminisztérium, illetve az önökkel koalícióban kormányzó szabad demokraták emberei. Tehát a felelősség az önöké, hogy eladnak újra egy állami vagyont.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem