KARSAI PÉTER

Teljes szövegű keresés

KARSAI PÉTER
KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, nem az én adataimat tudja cáfolni, legfeljebb a Kopint-Tárki felmérését cáfolhatja. Ha az viszont nem igaz, akkor velük kellene a vitát lefolytatni. Én azonban mondanék egy olyan adatot is, amit ön eddig elfelejtett. Ez pedig az a több mint 700 ezer vállalkozó és ugyanannyi alkalmazott, aki minimálbéren van bejelentve, nyilván az adójóváírás végett. Talán, ha ezt az adatot is hozzászámolná, akkor az mindenképpen kiderülne, hogy az az egykulcsos személyi jövedelemadó-javaslat, amit az MDF pont ez ügyben is megtett, talán pont emiatt is még inkább indokolt volna.
Még egyszer mondom, ne velem vitatkozzon, hanem ezek szerint egy olyan adatsorral, amelyet esetleg én figyelmetlenül vagy nem kellő előrelátással vettem, de azt hiszem, azok az adatok magukért beszélnek.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem