DR. UJHELYI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. UJHELYI ISTVÁN
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Sajátos, hogy az én hozzászólásomat ön szánalmas magyarázkodásnak veszi. (Közbeszólás a KDNP-s képviselők soraiból: Az volt!) Ezt kikérem magamnak. És még egyszer arra kérem, tisztelt képviselő úr, hogy ha önnek valóban a kerülete fontos, ha valóban konkrét fejlesztések érdeklik, hogyha az a szándéka, hogy a kormányciklusokon keresztül hatást kifejtő fejlesztéspolitikai tervezési folyamat és maga a fejlesztési program sikeres legyen, akkor kerítsen egy olyan formát erre, amely nem egy politikai szócsatának egy ragyogó lehetősége, hanem a konkrét ügy megoldásának az esélyét adja.
Azt pedig különösen nem értem, hogy ha ön arra számított, hogy egy kérdésről, hogy “Fiúk, adjátok csak be, tuti megkapjátok!”, ennyiről szólt, ha ön tényleg úgy gondolja, hogy erre konkrétabb választ tud adni egy államtitkár és a szakértő-apparátus, majd pedig azt mondja, hogy erre számított, hogy én azt fogom válaszolni, amit, aztán felolvassa az ön válaszát, amely jól láthatólag megvolt írásban, akkor tényleg attól tartok, hogy nem a konkrét kerületi probléma izgatta, csak egy poént szeretett volna, egy politikai pofont szeretett volna adni a kormánynak. Ebben én nem vagyok jó partner, viszont a fejlesztések sikerében igen, akkor is, hogyha önről van szó, akkor is, hogyha egy szoci képviselőről.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban. - Soltész Miklós: Korrekt válasz!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem