DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr meglehetős drámaírói fantáziával adott elő egy történetet, természetesen egyoldalúan és ezért félrevezető módon is. Végső soron azt vizionálja, hogy a Magyar Államkincstár működésképtelen lesz, esetleg már az is, mert egy számítástechnikai programokat beszállító céggel perben áll. Mindenekelőtt szeretném rögzíteni, hogy nem helyeslem azt, hogy magánvállalkozások peres ügyeinek kérdésében az Országgyűlésben interpellációk hangozzanak el, és ezen ügyekben részletes tájékoztatási kötelezettsége van a kormánynak. Nem helyeslem, hogy egy folyó polgári peres eljárás kérdéseit a törvényalkotás helyszínén akármilyen mélységben is részleteiben ismertessük, hiszen a bírósági eljárás egy másik mezőben zajlik, és meggyőződésem szerint nem helyes az, ha a törvényhozásban elhangzó bármilyen mondat adott esetben befolyásolja a bírósági eljárás folyamatát.
Amit most az Országgyűlésben ezzel kapcsolatban el lehet mondani, az a következő. A Magyar Államkincstár számítástechnikai rendszerének jogszerű folyamatos működését semmi sem fenyegeti. A központi költségvetés végrehajtását támogató alapszoftver rendeltetésszerűen működik valamennyi rendszerével együtt. A közszféra dolgozóinak bérfinanszírozása zavartalan, az ezzel kapcsolatos adó- és járulékbevallási rendszerek is folyamatosan működnek. A költségvetési szervek finanszírozása zökkenőmentes, az önkormányzatok állami támogatásait a jogszabályban meghatározott rendben, hónapról hónapra, az előírt időben átutaljuk.
Az Államkincstár maradéktalanul teljesíti a hazai és az európai uniós források folyamatos folyósítását a pályázati rendszerek keretén belül. Az állampapír-forgalmazás ügyfélbarát módon, magas színvonalon zajlik. A gázár- és családtámogatásokkal kapcsolatos kifizetéseket hónapról hónapra mindig határidőre teljesíti. A jogszabályban előírtaknak megfelelően 2008. április 1-je óta működik a Start-számla rendszere, ami azt jelenti, hogy a korábbi babakötvény-konstrukcióhoz kapcsolódóan a szülők állampapírt is vásárolhatnak a Kincstárban gyermekeik részére. A felsorolt feladatok ellátását támogató informatikai rendszereit semmiféle káosz nem fenyegeti.
A bíróság döntését természetesen az Államkincstár végre fogja hajtani, hogyha ez a jogerős döntés megszületik az adott peres eljárásban. Kérem képviselő urat, hogy az általam elmondottak alapján kivételesen fogadja el válaszomat.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem