DR. PUSKÁS TIVADAR

Teljes szövegű keresés

DR. PUSKÁS TIVADAR
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Ott folytatnám, ott folytatom, ahol Nagy Kálmán képviselőtársam abbahagyta. Üdvözlendő a törvénytervezet. Üdvözlendő, mert időszerű. Nem tudunk mit csinálni, nem is akarunk, ha egyszer megy a világ előre, akkor bizony az új kérdéseket szabályoznunk kell. Ezen szabályozás talán első lépése ez a törvény. Való igaz, ez a humángenetikai adatok védelméről, meg mondjuk, a biobankok szabályozásáról szól, és sok mindenről nem szól. Sok olyan kérdésről nem szól, amit itt az előbb hallottunk Nagy Kálmán képviselő úrtól is; olyanokról nem szól, amelyek itt vannak az ajtóban, sőt mi több, már megtörténnek, csak még nem szabályozzuk őket.
Azt hiszem, azért lényeges ez a törvény, mert remélhetően elindít egy törvénysort, egy szabálysort, ami foglalkozik az őssejtekkel, foglalkozik a klónozással és sok mindennel foglalkozik még. Tehát szerintem az első lépés, nagyon lényeges lépés, és úgy nézem, hogy teljes összhang lesz ebben a dologban. Teljes összhang lesz, hiszen a néhány módosító indítvánnyal innen, onnan, amonnan ez a parciális kérdés, nem is parciális az adatvédelem, de az egész kérdéskomplexumhoz képest csak egy részt tárgyal, ez szerintem sikert aratva az egész Ház támogatását élvezni fogja. Tehát még egyszer: ez azért lényeges, mert elindul egy szabályalkotási folyamat, elindul egy olyan szabályalkotási folyamat, ami, azt hiszem, a XXI. század biológiai fejlődésének, biológiai korszakának hazai törvényalkotó folyamatában az első lépés.
Akkor beszéljünk valamit azért erről a konkrét törvényről is. Osztom Béki képviselő asszony félelmét, hogy milyen nagy munkája lesz szegény egészségügyi miniszternek, ugyanis mennyi mindent neki kell majd rendeletben szabályoznia. Való igaz, sok mindent nyitva hagy a törvénytervezet. Úgy gondolom, olyan kérdéseket is nyitva hagy, amelyeket inkább törvényi szinten kellene szabályozni. Például a teszt- és szűrővizsgálatok rendellenes szabályait szabályozni kéne, azért is, mert ezek érintik a nem megszületett ember, a még nem megszületett ember, a magzat sorsát, ezért ez szerintem csak törvényben szabályozható.
Aztán olyan kérdés került itt elő, hogy a humángenetikai szabályozás céljaiban a törvénynek kell kimondania, hogy a humángenetikai kutatások hasonló engedélyezési folyamatban részesüljenek, mint a klinikai kutatások. Tehát az Egészségügyi Tudományos Tanács kutatásetikai bizottsága legyen az, amelyik engedélyezi ezeket a bizonyos humángenetikai kutatásokat. Ezt be kell venni a törvénybe. Ezek olyanok, amelyeket nem rendeletben, hanem törvényben kellene szabályozni.
Szó volt itt arról, hogy évente felülvizsgálni vagy nem felülvizsgálni. Arról beszéltünk, hogy ötven éve még föl sem merülhetett ez a kérdés. Úgy gondolom, hogy a fejlődés egyre inkább felgyorsult, és szó volt itt már az üzletről. Az üzlet egy óriási dolog, biztosan, de amint az üzlet megkaparintja, és amint úrrá lesz ezek fölött a tudományos vizsgálatok fölött, baj van, illetve baj lehet. Nagyon-nagyon szükséges lenne, hogy megfelelő időközönként, akár évente, kerüljön felülvizsgálatra a szabálysor.
Örülök annak, hogy talán még sikerül valami tulajdonosi szemlélettel a nemzetet tulajdonossá tenni ebben az óriási nemzeti kincsnek, stratégiai értéknek a védelmében, kezelésében.
(19.30)
A különböző biobankok egységes szabályozását meg kell adni, és ezt egy nemzeti, magyarországi szabályozásnak kell alávetni, hogy mindenki hasonló szabályok szerint tudjon a következőkben ilyen információkat tárolni. Nagyon lényeges, hogy ezzel a jövőnket határozhatjuk meg, s nemcsak a mi jövőnket, hanem utódaink jövőjét.
Úgyhogy tisztelettel mindenkinek ajánlom elfogadásra úgy, hogy a módosító javaslataink végiggondolása, azok javítása után, azt hiszem, egy egységesen elfogadható törvényjavaslat kerül majd a Ház elé.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem