DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magyarország az 1939. évi I. törvénnyel emelte be a hatályos jogszabályai közé a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 19. ülésszakán elfogadott 45. számú egyezményt, amely szerint az okmányt ratifikáló tagállamok kötelesek megtiltani a nőknek bármilyen bányában, föld alatti munkára való alkalmazását.
Az európai uniós jogharmonizációs folyamat során ugyanakkor korszerűbb szempontok szerint kellett rendezni a magyar foglalkoztatás-egészségügyi szabályokat, ezen belül a nők, illetve a férfiak föld alatti bányában való foglalkoztatásának egészségügyi okokból történő korlátozását. Már az Európai Bizottsággal folytatott csatlakozási tárgyalásaink során felmerült, hogy a Magyarország által ratifikált 45. számú ILO-egyezmény rendelkezései ellentétesek az esélyegyenlőségre és az egyenlő bánásmódra vonatkozó közösségi vívmányokkal, és a Bizottság felszólította Magyarországot az egyezmény felmondására.
Mivel a hatályos foglalkoztatás-egészségügyi szabályozásunk megfelelő védelmet biztosít az egyezmény hatályon kívül helyezésének esetére, az Európai Bíróság ítélete nyomán 2007. május 30-ával megnyílt egyéves felmondási időszakban az egyezményt fel kell mondani. A felmondás teljes szövegét tartalmazza az önök előtt fekvő törvényjavaslat.
Tisztelt Képviselőtársaim! A vonatkozó magyar szabályozásról elmondható, hogy a munkavállalók védelmét szolgáló garanciális előírások a magyar munkajog markáns részét képezik. A nőknek bányában, föld alatti munkára való alkalmazásának feltételeit jogszabály határozza meg, így nincs akadálya annak, hogy hazánk most - hasonlóan több tagállamhoz - az uniós tagságából eredő kötelezettségének eleget téve az ILO 19. ülésszakán elfogadott 45. számú egyezményt felmondja.
Kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy a törvényjavaslat elfogadásával járuljanak hozzá ahhoz, hogy Magyarország felmondja ezt az egyezményt.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem