GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A képviselő úr nagyon pontosan elmondta, hogy ennek az egész összevont gazdaságtámogatási rendszernek mi a célja vagy a lényege, én ezt nem ismételném meg. Egy biztos, hogy nem a terméket, hanem a termelőt akarják támogatni, és azt gondolom, ez egy piacorientált viszonyok között lévő agráriumban lényegesen jobb, nem beszélve arról, hogy igazából a potenciális versenytársainknál ez a rendszer már két éve, sőt három éve működik, tehát nyilván nekünk is ebbe az irányba kell mozdulnunk.
A minisztériumon belül 2007 májusában hoztuk meg azokat a döntéseket, amelyekkel nyilván ennek az egész rendszernek a bevezetését megalapoztuk, és akkor indult el egy, első körben természetesen inkább szakmai vita a dologról. Azt tapasztaljuk - miután a termékpályákon ez a kérdés végigment -, hogy függetlenül attól, hogy ki milyen szeletet képvisel a termékpályákon, mindenki ezt támogatta. Az egy másik kérdés, hogy ez nem mindig jelent meg így a politikában, de azt már megszoktuk, hogy amikor szakértők ülnek egy helyen, azok időnként máshogy gondolkodnak, mint a politikusok. De ez nem tántorít el bennünket attól, hogy ezt végigcsináljuk.
Nagyon intenzív kommunikációt indítottunk el, maga a minisztérium is, és szerencsére a partnerszervezetek is. Most legutoljára például a Fiatal Gazdák Országos Szövetsége indított egy nagyon komoly tájékoztató sorozatot, amiben természetesen a szakmai segítséget mi adtuk, hiszen a minisztérium szakembereit kérték fel ennek a bemutatására. Még február-március hónapban egy országos roadshow-val mi is ki fogunk jönni, és azokat a még korábban nem elvarrt, de most már az Unióval leegyeztetett kérdéseket el fogjuk mondani a termelőknek.
Tehát én abban tudok mindenkit megnyugtatni, hogy kellő időben és kellő informáltsággal lesznek a termelők, hiszen igazából ennek egy része már 2006. december 31-ével fixálódott, tehát az a része nagyjából rendezett, és a következő része pedig a 2009 májusában beadandó támogatásigénylésekre vonatkozik, de majd én is folytatom még az egy percben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem