DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Három évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc a következő mondatokkal kezdte február 14-ei beszédét. “Az elmúlt két évben a politikai évad kezdetén a miniszterelnök az ország házában a kormánypártok és az ellenzék előtt válaszra és kritikára is lehetőséget adva beszédet mond az ország helyzetéről, a köztársaságról. Ezt a fiatal, talán túlságosan is fiatal hagyományt magam is szeretném folytatni a jövőben.” Nos, miniszterelnök úr, úgy tűnik, hogy 2008-ban önnek inába szállt a bátorsága, hiszen fontosabbnak tartja a taktikázást, mint azt, hogy az egyébként nemcsak 2003 óta, hanem hosszú évekre visszamenőleg is az évadnyitó beszédét a miniszterelnök a Házban megtartja.
Ebből a taktikázásból az következik, hogy ön elhalasztja legalább egy héttel, mert ha az ellenzék egyik vezetőjének a beszéde csúszik, akkor ön legalább az azt követő hétre fogja elhalasztani a beszédét. Tehát elhalasztotta a beszédét. Azt a beszédet, amit öntől az országgyűlési képviselők, kormánypártiak, ellenzékiek és az ország azért vár, hogy egy programot adjon felelős miniszterelnökként 2008-ban. Nos, ez az elhalasztás azt jelenti számomra, hogy a miniszterelnök úr értékelése talán függ attól, hogy mi hangzik el egy ellenzéki párt egyébként pártrendezvényén, vagy pedig az ön 2008-as beszéde függ attól, hogy egy 2007-es évértékelő beszédben mi hangzik el. Talán következménye ez annak is, hogy reagálni kíván ön arra, ami elhangzik egy ellenzéki pártgyűlésen, de arra a következtetésre is juthatunk, hogy öné legyen az utolsó szó ebben az évértékelő és programadó hajszában.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Mi ez, ha nem egy politikai “Ki nyer ma?” játék, amit itt taktikázással és ügyeskedéssel próbálnak előttünk megjeleníteni? Ott folytatja a két párt a politikai ügyeskedést, ahol 2007-ben abbahagyta, pedig éppen ideje lenne már, hogy változtasson ezen a helyzeten. Hiszen évek óta biciklitárolóról folyik a vita, miközben a vitatkozó felek között vagy fejük fölött összedől maga a családi ház is.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Miközben az MSZP és a Fidesz azzal van elfoglalva, hogy mi lesz a két pártelnök ravaszkodásával, karrierjével, ki mikor beszél előbb vagy később, addig ez a gyermeteg huzavona odavezetett, hogy egyáltalán nem jut idő az ország állapotára, pedig nagyjából egy első osztályos szintjén is megérthető az, amire ma oda kellene figyelni az országban.
Magyarország jelenlegi helyzete öt számtanleckét ad az MSZP és a Fidesz elnökének is arra, hogy lényeges kérdésekről beszéljenek. Olyan lecke ez, aminek az egész ország a saját bőrén érzi a következményeit. Ez sokkal fontosabb lenne, mint az, hogy ki kit hív ki vitára, ki tartja meg előbb az évértékelését, vagy kell-e 300 forintot fizetnünk, vagy nem kell 300 forintot fizetnünk.
Az első lecke, tisztelt képviselőtársaim: az 1 kevesebb, mint a 9. Ez a magyar és a szlovák gazdasági növekedés közötti különbséget mutatja. Lehangoló a különbség. Ugyanakkor megmutatja nekünk világosan, mi az eredménye ennek az évek óta tartó háborúskodásnak, ami a magyar politikát jellemzi. Lássunk tisztán! Elrobogtak mellettünk a környékbeli országok, amelyek néhány éve még irigykedve néztek ránk. Ma pedig, ha hátrafelé néznek, nem is látnak minket a sorban, úgy lemaradtunk tőlük. De a legszomorúbb az, hogy még körvonalaiban sem látjuk azt, hogy ebben az országban arról vitáznánk, hogyan lesz az 1 százalékos gazdasági növekedésből 3-4, netán 9, mint a szlovákoknál van. Nos, jó lett volna megtudnunk, mit gondol a két párt, a két pártvezető és a képviselők a gazdasági növekedés felgyorsításáról, de nem erről folyik a vita.
A második lecke, hogy 8,6 több mint 2,7, hiszen az infláció 2006 első félévében 2,7 százalék volt.
(12.20)
Egyetlen év alatt sikerült az inflációt 8,6 százalékra feltornászni. Nos, igen rossz emlék ez mindannyiunk számára. Úgy tűnik, a kormány így akarja finanszírozni a költségvetési hiányt. Megint csak szerettük volna hallani, mit gondolnak erről a pártok a parlamentben, de nem a lényegről folyik a vita.
A harmadik lecke, hogy 230 ezer kevesebb, mint 325 ezer. A KSH adatai szerint ilyen szomorúra emelkedett a munkanélküliek száma. Mi lesz az ő sorsuk, a százezrek sorsa? Csak annyit kérdeznék, hogy ezeknek az embereknek is azt üzenik-e, hogy igennel vagy nemmel szavazzanak, menjenek szavazni…
