PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként ennek a parlamenti ciklusnak az egyik legfontosabb feladatának az autonóm civil társadalom megerősítését tartom, ezért is figyelem e terület valamennyi rezdülését. A minap a következőket olvastam egy civil szervezetek tájékoztatására készült honlapon. “Értesítjük önöket, hogy az elektronikus pályázatkezelési és együttműködési rendszer (EPER) rendszerhasználati díját a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a 2008. évre vonatkozóan 3 ezer forintban állapította meg. Örömmel közöljük, hogy a döntés értelmében a társadalmi szervezetektől és alapítványoktól a minisztérium átvállalja az idei rendszerhasználati díj megfizetését.”
Többször is elolvastam és bevallom, egyre tanácstalanabb lettem. Nagyon szép gesztus a minisztériumtól, hogy helytáll a civil szervezetek helyett, de miért vet ki rendszerhasználati díjat, ha azt aztán nem szedi be? Egyébként sem értem, hogy miért van szükség rendszerhasználati díjra, hiszen mindenkinek az az érdeke, hogy a felesleges adminisztráció és papírmunka csökkentése érdekében elektronikus benyújtásra ösztönözzük a pályázókat, hiszen ez olcsóbb és hatékonyabb. Lehetséges, hogy a befolyt összeg az ESZA Kht. működésének burkolt támogatására szolgál? A következő lényeges kérdés pedig az, hogy egyazon szervezetnek miért kell évente újra és újra regisztrálnia, hiszen a rendszer minden bizonnyal egy éven túl is számon tudja tartani az adatokat.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mikorra fog működni a minisztérium által már több éve beígért egységes civil adatbázis, amelyet a közpénzek átláthatóságáról szóló törvény is előír? Miért nem elég egyszer regisztrálni, aztán éveken keresztül, ha nincs változás, pályázni? Mennyien vették igénybe a tavalyi évben az elektronikus pályázatkezelési és együttműködési rendszert? Mekkora összeget fizettek összesen ezért? Ebből mekkora részt fizettek a civilek? Mire fordították az összeget?
Várom megnyugtató válaszát. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem