DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk lévő jelentés a kis- és középvállalkozások helyzetéről, ennek a helyzetnek a különböző vetületeiről rendkívül érdekes anyag. Jó arra is, hogy tükörbe nézzünk, hogy kik is vagyunk mi. Először is az első tükör azt mutatja, hogy van itt 5-6 ellenzéki képviselő, a kormánypárti képviselők számára kevésbé érdekes ez, úgy látszik. De ez talán csipkelődésnek hangzik, nem is mondtam ezt - nem is mondtam.
Hanem a tárgyra térve: a kis- és középvállalkozások helyzetéről olyan sok mindent olvasunk itt, és különösen értékes volt számomra, gondolom, sokak számára az, ami itt az Országgyűlésben ma elhangzott. Olyan képviselőtársaim szólaltak és olyan módon, ami bizony - hogy is mondjam - dicséretünkre válik; jó mennyiségű anyag, jól megvilágítva, időnként erősen megkritizálva. Nos, megvan az anyag, megvan a téma, megvagyunk az emberek is - mi is látszik ebből? Bizony a kép nem ilyen, mert a valóság felhős és időnként elszomorító. Nem kívánok most, nincs is arra alkalom, nincs is arra idő, hogy még csak egy áttekintést is megkíséreljek a témáról. Csupán egy-két megjegyzést teszek, és talán egyetlen vetületével kicsit részletesebben foglalkoznék.
Az az egy-két megjegyzés talán úgy kezdődhet, hogy a kisvállalkozások mint munkahelyteremtő intézmények, szerte a világon, a világtörténelemben mindig, a históriai dimenzióban és a földrajzi dimenzióban mindig nagyon, de nagyon jelentősek voltak. Ismerek én egy országot, az a neve, az Amerikai Egyesült Államok. Abban az országban, amelyiknek az a híre, hogy a nagykapitalizmus meg a nagyvállalatok meg mi minden, ott sokkal több munkahelyet teremtenek a kisvállalkozások, mint a nagyvállalkozások. Aztán persze a kisvállalkozások során szaktudáshoz vagy képességhez jutott emberek időnként átvándorolnak a nagyvállalatokhoz, de fordítva is van, fordítva is látjuk. Éltem én olyan országokban mint Indiában meg Pakisztánban, meg a Fülöp-szigeteken, ott meg a nagyvállalatok képeztek ki embereket, lakatosokat, másokat, és azok lettek magánvállalkozók, kisvállalkozók. Szóval, az összefüggés, az interdependence jelentős, és nincs ebben semmi rossz. Sőt, ha ezt bátorítják kormányok, úgy is jó, ha nem akadályozzák, akkor magától is megy.
Tehát a kisvállalkozások gazdaságfejlesztő, gerjesztő hatása jelentős. Ezt lehet fékezni, hátraszorítani, és kormányok is csinálhatják ezt ügyetlenségből vagy olyan szándékkal, aminek más a végső célja. Szeretném azt hinni, hogy ez nálunk nem így van, hogy a mi kormányunk olyan kormány, olyan kormányunk van, amelyik azt kívánja, hogy minél több magyar ember minél több munkaalkalomhoz jusson, minél többet termeljen, és így tovább, és a kisvállalkozások mint egy intézményforma, egy hatásos eszköz erre a célra.
Hallottuk itt, nem idézem, csak említem: Ángyán képviselő úr, Domokos képviselő úr, Hadházy képviselő úr, mások olyan adatokat közöltek velünk, amelyek alapján, ezen adatok ismeretében jól kellene, hogy érezzük magunkat. De az adatok olyan összefüggésben kerülnek elénk, hogy bizony nem jól érezzük magunkat igen gyakran.
Tovább ilyen megjegyzést, általános megjegyzést nem is tennék, bár a kísértés nagy, és kívánatos, hanem engedtessék meg, tisztelt Országgyűlés, hogy kicsit mélyebben belenézzek a kisvállalkozások finanszírozásának a témájába. Hogyan is történik ez? A legegyszerűbb, amit olvasunk ezekben a jelentésekben, és amit úgyis tudunk innen-onnan, hiszen törvényhozók lévén évről évre elénk kerülnek hasonló vagy valamennyire hasonlító témák, az úgy történik, hogy hitelhez jut, vagy hitelhez kívánna jutni az a vállalkozó, jelen esetben a kisvállalkozót vizsgáljuk, és az a hitel valamit teljesít, elősegít. A hitelnyújtás, a hiteleljuttatás módszeréről szeretnék néhány szót szólni, néhány gondolatot idehozni, mert bizony e tekintetben a kormány jelentése bizony bizonytalan. Ez egy jó szójátéknak tűnik, de inkább az, hogy nem eligazító, nem olvasható ki belőle sok minden, ami kiolvasható lenne.
Mire gondolok? Lehet, hogy épp megvan az a hátrányom vagy előnyöm, hogy a közgazdaságtan professzora lévén, ha számokat látok, gazdasági folyamatokat, akkor bizonyos elemzés kezd forogni itt fönt a fogaskerekekben, a gondolkozásban. Nos, egy hitelfolyamat, egy hiteláram, amit a kisvállalkozások kapcsán olvasunk, bizony erről jobb volna többet tudni, és lehetne is többet tudni, és akkor ugyanaz a mennyiségű forrás eredményesebb lenne. A hatásfokról beszélünk, és a hatásfok jelent több termelést, több munkabért, magasabb életszínvonalat, aztán több GDP-t és több adóbevételt anélkül, hogy adót emelnénk, sőt csökkenthetnénk, és az adóbevétel növekedhetne. Ezek mind ott vannak a gazdaságpolitikus fejében első látásra, első pillanatra. Erről szeretnék néhány gondolatot megosztani, tisztelt Országgyűlés.
Ahhoz, hogy a hitel, amelyik a kisvállalkozások felé irányul, milyen hatásfokú lesz, mennyit ér, mit teljesít, annak még egy előkérdése kívánatos, nevezetesen, hogy mennyit is ér az a hitel, mennyi az. Hallottuk, képviselőtársaink elmondták, bizonyos statisztikai átlagszámokat produkálva, hogy ez borzasztó félrevezető lehet. Hogy valamelyik tárca, az agrártárca vagy valamelyik más kormányintézmény a költségvetés szerint ennyi meg ennyi pénzt elkölt, és akkor ezt általánosítják, mert hány mezőgazdasági vagy családi gazdaság van, és kiderül vagy halljuk, hogy ennek a pénznek fele része adminisztrációra fordítódik. Persze, hogy kell adminisztrálni, de hogy 50 százalék vagy 10 százalék vagy 80 százalék fordítódjék, itt becsaphatjuk magunkat, hogy mennyi a hitel és az mennyiben támogatás, mennyiben juttatás.
(17.50)
Az a millió vagy billió forint, amelyik az állam költségvetéséből, tehát az adófizetők zsebéből eljut a gazdasági életnek abba a szektorába - de voltaképpen nem jut el, mert időközben elköltődik adminisztrációra -, hát, az aztán már fáj. Ugye, milyen szépen mondom? Mondhatnám ezt szigorúbban. Az ügyetlenség vagy csalás? Melyik? Persze a mi dolgunk, törvényhozóké, és aztán a mi dolgunk, hogy inspiráljuk a közigazgatást, és ha kell, ha szükséges, még másokat is, hogy nézzünk ennek a mélyére.
Most tovább folytatnám, hogy ez a hitel - hadd használjam a hitel szót -, hogy ennek mennyi a juttatásértéke, most már a pénzügyi szakember vagy a közgazdász analista szempontjából úgy is nézhető, sőt kijelentem, hogy az a legvilágosabb meglátása, hogy ennek a hitelnek mennyi a juttatásrészlege és mennyi a piaci értéke; tehát az, ami a termelésre fordítódik, és milyen módon lehetne azt megszerezni a szabadpiacon a kereskedelmi bankoktól. A kereskedelmi bank milyen kamatlábbal, milyen hosszú időre adná ezt a kölcsönt, számításba véve, hogy ugyanakkor mennyi a hivatalos banki kamatláb, a jegybanki bankkamatláb. Tehát a kamatláb, a kamatráta, amelyik a jegybanki kamat és a kereskedelmi kamat, az egy különbség. Juttatás akkor jelenik meg, ha van egy különbség a kettő között, mert ha a kisvállalkozónak el kell mennie a bankba, és onnan kapja, akkor a bankrátával számolnak, az a piac.
Tehát azt gondoljuk, és a jelentés azt sugallja nekünk, hogy van egy kormányprogram, amelyik juttatást csatornáz, és a juttatásban van egy támogatás, egy segítség. A segítség értékét jó volna tudni. Jó volna tudni, és ezt kétféleképpen lehet, és ezt kérem, és ezt tanácsolom azoknak, akik a kormányban ezzel foglalkoznak, hogy fejeztessék az ki, hogy mennyi a juttatásérték és mennyi a másik, az a kereskedelmi érték, amit szaknyelven a quit pro quo kifejezéssel használunk. Ugyanis, ha tudjuk, hogy mennyi a juttatásérték, akkor tudjuk, hogy a köz, az állam, a társadalom, az adófizető mennyit juttatott, csatornázott el oda, és mennyi az, amelyik piaci jellegű jelenlét abban a gazdasági szférában. Ennek a kifejezése rátában, százalékban, hányadban nagyon megvilágító, itt kezdődik általában a gazdasági-pénzügyi analízis, az összehasonlítás, az százalékokat, rátákat használ.
Aztán persze ez gyakorlatilag lefordítódik forintra, ennyi forint, ennyi euró, ennyi dollár vagy valamilyen pénzegység függ attól a társadalomtól vagy helyzettől. Ennek kiszámítása olyan jó volna, de ez nem történik. Én magam lehet, hogy naivul, lehet, hogy túlzottan tudományosan vagy tojásfejűen évek óta emlegetem ezt itt, ebben az Országgyűlésben is, hogy milyen jó volna, ha tudnánk ezt a juttatásértéket, mert az a döntéshozatal segítségére volna. És hogy mennyi ez a juttatásérték, még visszatérek a saját kérdésemre, függ attól, hogy mennyi a kereskedelmi kamatláb, a piaci kamatláb, és mennyi ez a szubvenciós, kedvezményezett kamatláb, és az mennyi ideig tart.
Példa: ha mondjuk, 10 százalék a kereskedelmi bankok piaci kamatlába, de a juttatás révén lehet 4 százalékért hozzájutni, akkor van ott egy 6 százalék különbség. Tehát aki 100 forintot kölcsönvesz, kölcsönkap, minden évben kap 6 forint értéket. Azt a 6 forintot megkapja voltaképpen úgy is, hogy dramatizáljam a dolgot, hogy a 100 forintot beteszi egy bankba, és a bank fizet érte 10 százalékot, ő meg csak 4 százalékért kapta. Nem egészen így megy, ez egyfajta egyetemi, iskolai példa, hogy az ember megmutassa, vagy kereskedelmi kamarai példa. Na most az, hogy ez hány esztendőn át történik, egy év alatt megvan a 6 forint ajándék, nyereség. Két év alatt az már 12 lesz, három év alatt 18, sőt több lesz, mert van az a compound matematikai formula, és ha 100 évig tart, nem is kell 100 évig tartania, 30 év múltán már 100 százalék értékű juttatás van.
Ezek a fogalmak, tisztelt kormány, tisztelt Országgyűlés, nem forognak a gazdasági és gazdaságpolitikai analízisben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), pedig jobban éreznénk magunkat. Ennek nincs pártszíne, ez nem szocialista vagy polgári, vagy liberális, vagy konzervatív, ez tudomány, és egyformán jó volna mindnyájunknak. Tehát valahogy én elképzelem azt, hogy ezen összefogunk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), és akkor a vita arról szól, hogy az analízis élesebb legyen, és akkor jobb befektetések eredményesebbek lehetnek. Kezdete lehet ez, remélem, tisztelt Országgyűlés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), egy olyan gondolatsornak, amely a gazdaságpolitikának a javára válik.
Köszönöm a meghallgatást.
