SZATMÁRY KRISTÓF

Teljes szövegű keresés

SZATMÁRY KRISTÓF
SZATMÁRY KRISTÓF, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Hadd kezdjem azzal, hogy azért alakulhatott ki a gazdasági bizottságban kisebbségi vélemény, mert Józsa képviselőtársam szavaival élve talán a célokban még egyet is értenénk, de a jelenlegi helyzet értékelésében óriási különbség van köztünk. Megmondom őszintén, én itt hüledezve hallgattam államtitkár úr és részben Józsa képviselő úr optimistábbnál optimistább hozzászólásait, ilyen szavakat, hogy jelentős előrelépés, bizalom, fejlődés - és egyéb szavakat hallgattam. Nem tudom, de aki a vállalkozások között járt az elmúlt két évben, az sok mindent hallhatott, ezeket a szavakat biztosan nem, vagy csak nagyon-nagyon ritka esetben.
Azt gondolom, a számok tekintetében is némi zavar van köztünk. Elég legyen csak annyit a jelentéssel kapcsolatban megemlíteni, hogy egyrészt azért sem tudtuk támogatni a bizottságban, mert egy kicsit rapid megoldásnak véljük a kormány részéről, hogy most egyszerre négy évet kíván megtárgyalni. Lett volna idő a 2003-2004-es időszak megtárgyalására, ennek ellenére örülünk, hogy a téma itt van, mert beszélhetünk róla, csak ne állítsuk be úgy, hogy ez egy jó megoldás, hogy itt másfél hét alatt ezt az országgyűlési feladatot ezzel kipipáljuk.
Magával a jelentéssel a következő problémáink vannak, és akkor csak nagy vonalakban említeném ezeket, mert majd a későbbi felszólalásomban részletezném. Az anyaggal a legfőbb problémánk, hogy bizonyos szempontok mentén igen féloldalas. Míg hosszú oldalakon keresztül részletezi például a kormányzati, úgynevezett vállalkozásösztönző programot, egészen néhány milliós támogatási lehetőségeken keresztül, ugyanakkor az anyag nagyon szemérmesen hallgat arról, amit Józsa képviselő úr azért itt említett a felszólalásában, hogy a 2006-os évben bevezetett megszorítások következtében közel 400 milliárd forintot vettek ki ebből a szektorból, amit ez a jelentés, mondom, nagyon-nagyon szerényen, talán meg sem említ.
De említhetnénk itt a valósághoz való viszonyunkat abban a tekintetben is, hogy valóban nehéz értelmezni a jelentős előrelépést, ez a szófordulat tetszett a legjobban nekem államtitkár úr mondandójában, hogy itt jelentős előrelépésről beszélt az elmúlt időszakban, akkor, amikor egyébként a kis- és középvállalkozások száma 30 ezerrel csökkent ezen időszak alatt, de ugyancsak érdekes az a vélemény, hogy itt a foglalkoztatásban betöltött szerepe is változatlan maradt volna. Hiszen a 8. oldalon egyértelműen látszik, hogy 2004-hez képest 2006-ra 60-70 ezerrel kevesebb embert tud foglalkoztatni az a szektor, amely egyébként az elmúlt 20 évben az egyetlen olyan gazdasági szektor volt, amely nettó mértékben emelte a munkaerő számát. Abszolút nem beszélhetünk tehát sikertörténetről.
Ehhez már csak egy adalék a bruttó hozzáadott érték statisztikai adata, ami ugyancsak visszaesést mutat mindannak ellenére, hogy itt 52 százalékról beszélünk. Ez emelkedő folyamatként 2004-ben megközelítette majdnem az 54 százalékot, 53 fölött volt, és ez esett vissza az utolsó két évben 52 százalékra. Egyébként maga az anyag is, ha valaki a féloldalasságát félretéve végigolvasta, egy-két árulkodó mondatot megenged magának az elmúlt időszakról. Engedjék meg, hogy pontosan idézzek, amikor az anyag arról beszél, hogy “az elmúlt időszakban a vállalkozásfejlesztési programokról készült értékelések alapján a következő tanulságok vonhatók le: a magyar kisvállalkozásoknak csak kisebb hányada kapott érzékelhető segítséget a vállalkozásfejlesztési rendszertől”. Ezt nem én mondom, ezt az anyag mondja, írja le, és szerintem ez az egész anyagra jellemző.
Visszatérve a felszólalásom eredeti tárgyához, a gazdasági bizottságban a jelentésekkel kapcsolatos határozatok szavazásakor nem véletlen volt a tartózkodás az ellenzéki oldal képviselői részéről. Egyrészt örülünk annak, hogy az anyag idekerült, hogy beszélhetünk erről az igen-igen fontos témáról, de előkészítetlennek, féloldalasnak tartjuk az anyagot, és igen szavazatunkkal nem akartunk abba a hibába esni, hogy úgy tekintünk az anyagban néhány statisztikai adat alapján jól kirajzolódó hatalmas problémára, hogy ezt lényegében itt az Országgyűlés egy beletörődő hozzáállással elfogadja. Ezért a kisebbségi vélemény kapcsán el kell mondanom, hogy a gazdasági bizottságban ezen indokok alapján, amelyeket majd a későbbiekben lesz módom jobban kifejteni, nem támogattuk a jelentés elfogadását, illetve tartózkodtunk.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem